Hat produkcióval várja a közönséget a Pécsi Nyári Színház

A pécsi Káptalan Kert egész nyáron feltöltődést kínáló programokkal várja a közönséget. Júniusban és augusztusban könnyűzenei koncerteket, júliusban pedig a Pécsi Nyári Színház részeként hat könnyed hangvételű, mégis magas művészi színvonalú előadást kínálnak az érdeklődőnek. A rendezvénysorozat művészeti vezetőjével, Vidákovics Szlávennel egyebek közt az idei előadásokról, illetve a Pécsi Nyári Színház hagyományairól és kulturális jelentőségéről beszélgettünk.

Tukács Orsolya
2023. 07. 01. 5:43
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Milyen előadásokból áll és hogyan alakult ki az idei program?
– Július elsején az Orlai Produkció előadásával kezdünk, akik Neil Simon Mezítláb a parkban című darabját adják elő, azután, július 11-én, a kaposvári Csiky Gergely Színház produkcióját, Claude Magnier Oscar című vígjátékát láthatják a nézők. Július 14-én a Pesti Művész Színház művészeinek előadásában Márkus Alfréd–Nóti Károly–Nádasi László–Nemlaha György Maga lesz a férjem című zenés vígjátéka, 15-én pedig a L’art pour l’art Társulat estje dolgoztatja meg a rekeszizmokat. Július 22-én a Gergely Theáter érkezik hozzánk a Fogj egy sétapálcát című kávéházi kabaréval, július 26-án pedig a Bánfalvy Stúdió művészeinek közreműködésével Ray Cooney Funny Money című bohózatával zárul a programsorozat. Vannak színházak, amelyek már hosszú évek óta visszatérő vendégeink, ilyen a mostani hat társulat is. Sajnos csak ennyi fér bele idén, de az adott helyzetben ennek is örülni kell. A meghívott előadásokat most is úgy próbáltam összeválogatni, hogy nyár lévén könnyedebb hangvételű, mégis magas színvonalú előadásokkal szórakoztathassuk mind a helyieket, mind az ide látogató, színházkedvelő turistákat.

Vidákovics Szláven
Vidákovics Szláven Fotó: MTI/Sóki Tamás

– Milyen hagyományokra tekint vissza a Pécsi Nyári Színház?
1978-ban rendezték meg először a pécsi nyári színházi játékokat. A rendezvénysorozat ötletgazdái, Eck Imre, a Pécsi Balett alapítója, Bagossy László igazgató és az édesapám, Vidákovics Antal egy igazán színes programkavalkáddal várták a közönséget. Egy több helyszínen – a Barbakán várárokban, a tettyei romoknál, az Anna udvarban és a mostani Káptalan Kertben – megvalósuló, összművészeti fesztivált álmodtak meg, amelyen számos művészeti ág képviseltette magát. A programsorozat gerincét a színházi előadások adták, de a báb-, a tánc-, sőt még a képzőművészet sem hiányzott a palettáról. Aztán a rendszerváltás környékén hosszú, többéves szünet következett, majd az 1990-es évek végén édesapám újraélesztette a programsorozatot, amelynek sorsát művészeti vezetőként immár én egyengetem tovább.
– Milyen érzéseket ébreszt önben, hogy édesapja szellemi örökségét viheti tovább?

Egy kicsit olyan – és azt hiszem, ezt ő is így érezte –, mintha az ember a saját gyermekét nevelgetné. Ahogy neki is sokat jelentett, úgy nekem is nagyon fontos, hogy tovább éljen ez a hagyomány. Bár Pécsett amúgy sok színház van, nyáron egyik sem működik. Márpedig mind az itt élőknek, mind az ide látogatóknak fontos, hogy nyáron is láthassanak színházi produkciókat. Ráadásul szabadtéren, a csillagok alatt egészen más, varászlatos hangulatot kap egy-egy produkció.
– Mi mindent ad hozzá a helyszín az előadások nyújtotta élményhez?
Nagyon sok szabadtéri színházban megfordultam már, de a Káptalan Kert egy páratlan környezet a város szívében, a székesegyház tövében, egy káprázatos zöldövezetben. Régen a tettyei romok is ilyen egyedülálló helyszínt nyújtottak, de most színházi előadásra sajnos nem alkalmasak. Nagyon remélem, hogy valamikor az ottani színpadot is újra tudjuk éleszteni, mert vétek lenne veszni hagyni egy ilyen patinás helyszínt. Mint ahogy azt is remélem, hogy idővel a Pécsi Nyári Színház legfontosabb és legerősebb hagyományát szintén folytatni tudjuk, és ismét saját előadásokat hozunk majd létre, akár a Pécsi Nemzeti Színházzal karöltve, koprodukcióként.
– Édesapja által gondolom hamar belecsöppent ebbe a világba. Fel tudná idézni az első, Pécsi Nyári Színházzal kapcsolatos emlékét?
Az első ilyen emlékem az egyik legnagyobb horvát szerző, Miroslav Krleža Szentistvánnapi búcsú című drámájából készült előadáshoz köthető. Emlékszem, két nyelven, magyarul és horvátul is bemutatásra került a darab, amit egyfajta vásári forgatag vezetett fel. A Káptalan Kert előtti téren mindenfelé vásári komédiások voltak, és lehetett venni tőlük különféle portékákat is. Ez a színes kis kavalkád bevezető része volt a színdarabnak, és nagyon nagy hatással volt rám gyerekként. A második fontos emlékem pedig az, amikor én magam először játszottam a tettyei romoknál, 12 évesen. Mindössze egy mondatnyi szerepem volt a Paraszthamletben, de azt hiszem, ez az élmény indított el a pályán.

Borítókép: A Pécsi Nyári Színház zsúfolt nézőtere (Forrás: Facebook)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.