Kör lesz a krétakörből

Az ART-RAVALÓ szociális-művészeti kezdeményezés – amely az Európai Bűnmegelőzési Konferencián 2022-ben a legjobb kelet-közép-európai projekt elismerését nyerte el – hatodik éve foglalkozik állami gondoskodásban nevelkedett fiatal felnőttekkel, akik a programban a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács támogatásával kilenc hónapos ingyenes komplex képzésben vehetnek részt. Munkájuk eredménye idén február 24-én és 25-én lesz látható a Jurányi Házban.

2024. 02. 17. 11:00
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A KÖR című előadás Bertolt Brecht: A kaukázusi krétakör című darabjából indul és az ART-RAVALÓ fiataljainak képzeletében születik meg és alakul át saját történetünkké Borsos Luca és Szenteczki Zita rendezésében. 

Jelenet az előadásból (Forrás: artravalo.com)


Az ART-RAVALÓ komplex művészeti képzést ad, e mellett pályaorientációs, életvezetési, élménypedagógiai és egyéb területeket is lefednek a foglalkozások, segítve ezzel a programban résztvevő fiatalok társadalmi beilleszkedését, önálló életük elkezdését. A művészeti munka fontos része egy előadás létrehozása és bemutatása színházi szakemberek segítségével. A Bertolt Brecht darabja nyomán életre hívott a KÖR című produkció a következő kérdésekre keresi a választ: Mégis mi mellett tartunk ki a világ folytonos szétesése és összeállása között? Milyen igazság, milyen valóság építésében veszünk részt? És hogyan leszünk azzá, akik vagyunk?

Jelenet az előadásból (Forrás: artravalo.com)

Szeretnénk ha szélesebb körben megismernék szocio-művészeti projektünket mint módszert is, ezért ebben az évben több fiatal színházi és egyéb szakembert is bevontunk a közös munkánkba. Boldog vagyok, hogy idén két olyan energikus, elkötelezett és tehetséges fiatal alkotó is kapcsolódott a programunkhoz, mint Borsos Luca és Szenteczki Zita

 – fogalmazott  Schermann Márta, a projekt szakmai vezetője.

Borítókép: Jelenet az előadásból (Forrás: artravalo.com)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.