A közismert történet a telhetetlen nőcsábász, Don Giovanni életének utolsó napjait meséli el. A főszereplő legújabb hódítása kapcsán összetűzésbe keveredik az elcsábított Donna Anna apjával, a kormányzóval, akit meg is gyilkol. Menekülése, üldöztetése ellenére újabb és újabb nőkre veti ki hálóját, míg be nem teljesedik sorsa: le nem sújt rá a kormányzó bosszúja. És akkor itt álljunk is meg egy pillanatra. Az eredeti darabban természetfeletti erők állítják helyre a világ rendjét, a kormányzó kőszobra jön el Don Giovanniért, akit magával ragad a pokolba. Itt azonban más történik…
Claus Guth világhírű német rendező csavart egyet a történeten, épp csak annyit, hogy a huszadik századi racionalitás élvezni tudja a rémdrámába forduló előadást.
Guth koncepcióját egyébként 2008-as Salzburgi Ünnepi Játékokon mutatták be először, majd sikerrel vitték színre Berlinben, Madridban, Amszterdamban. A 2023/24-es szezonban a párizsi Opéra Bastille mellett a Magyar Állami Operaház is ezt a rendezést tűzte műsorára, bízván abban, hogy az újszerű előadás azokat is elkápráztatja, akik akár többször is látták, hallották Mozart remekművét. A német direktor kidobált a darabból minden helyszínt, kastélybelsőket, utcákat, tereket, s mindezek helyett egy erdőbe tette le a történetet. A meglepő változtatás mellett még meglepőbb, hogy a darab tökéletesen működik az új helyszínen, igaz, a nézőnek néha azt kell képzelnie, hogy a liget hol valódi rengeteg, hol városi park, hol kastélykert, s ahogy forog a színen az apró pagony, a darab végére még azt is elhisszük, hogy rémülettel teli, misztikus őserdőbe keveredtünk. Az illúzió kedvéért még egy eleven farkas (bizonyára inkább kutya) is felbukkan a darabban, jelezve, milyen vad, az emberi léten túli világba sodorták a főszereplőt fékezhetetlen vágyai, gyilkos indulatai, lelkének zabolátlan erői. S így a mediterrán liget a mű végére rémálmokat ébresztő, szörnyű helyszínné válik.
Felkavaró kontrasztot teremt azonban, hogy miközben a misztikus erdő egyre sötétebbé válik, miközben Don Giovanni egyre különösebb látomások felé halad, a történet hűvösen racionális keretek között marad.
Guth szerint ugyanis a főszereplő nemcsak megöli a darab elején a kormányzót, de az összetűzésben maga is sebet kap, s így a történet során egyre súlyosbodó seblázban ég, s végül a sérülés okozza vesztét. Így a halott kormányzó bosszúja beteljesedik, mégsem kell nekünk, huszonegyedik századi nézőknek azzal felállnunk az operaházi zsöllyéből, hogy mesét láttunk. Nem. Claus Guth Don Giovannija komoly, valószerű és kortárs darab. Az elejétől a végéig élvezhető, szerethető, hihető.
Talán itt érdemes megjegyezni, hogy Rajna Martin úgy vezényelte a jól ismert Mozart-művet, hogy annak minden taktusa hitelesen támasztotta alá a rendező elképzelését.
Azt persze már Mozart és Da Ponte is tudta, hogy a tragikus vég akkor lesz igazán magával ragadó, ha előtte akad néhány mulatságos pillanat is. Erről Don Giovanni szolgája, Leporello gondoskodik, aki Budapesten Cser Krisztián alakít rendkívüli átéléssel, erős hanggal és néha üdítően szellemes játékkal.
Don Giovannit Bretz Gábor és Szemerédy Károly felváltva játssza, és bizonyára sokkal nehezebb dolguk van, mint bármelyik másik rendezés esetén lenne. Itt ugyanis nemcsak a lelkiismeretlen nőcsábászt kell hitelesen megformálniuk, de két felvonáson keresztül az egyre gyengébb főszereplő lassú, majd felgyorsuló haláltusáját is meg kell jeleníteniük.
Nem szabad megfeledkezni a történet igazi főszereplőiről, a nőkről sem. A három elcsábított más-más stratégiával próbálja feldolgozni a maga esendőségét. Donna Elvira, akit Kele Brigitta alakít, dühös Don Giovannira, de feltétel nélkül szereti. Akkor is csak egy pillanatra inog, meg, amikor szembesül férje rettenetes promiszkuitásával. Donna Anna, akit Tuznik Natália játszik, éppen az ellenkezője. Bosszút akar, bosszút a saját elestéért, és persze apja haláláért. A parasztlány, Zerlina pedig, akinek alakját Brindás Boglárka formálta meg, amolyan paraszti magától értetődőséggel tekint a dolgokra: a férfiak elcsábítják a nőket, a nők meg megadják magukat, ha hinni tudnak, hinni akarnak az igéző szavaknak, nincs itt semmi látnivaló.
No persze ez csak Zerlina tanulsága. Az előadás viszont ugyancsak látványos, ötletes, merész, és ahogy évszázadok óta, úgy ez alkalommal is igen-igen elgondolkodtató.
Borítókép: Brindás Boglárka, mint Zerlina és Pataki Bence, mint megcsalt jegyese, Masetto (Fotó: MTI)
