– Kérem, távozzanak!

Jelezzük neki, hogy sem a látogatóközpontba, sem a múzeumba nem kívánunk bemenni, csak a bányaudvart szeretnénk látni, és bejárni a benne kialakított tanösvényt. Mindez mit sem változtat az álláspontján: mennünk kell. A rövid párbeszéd közben a távolból azért sikerül egy pillantást vetni utunk céljára – jókora munkagépek sürögnek benne.

Gánton járunk, a Bauxitföldtani Parkban. Azért autóztunk ide, a Székesfehérvártól mintegy huszonöt kilométerre eső, alig kilencszáz fős faluba, mert külterületén, a Bagoly-hegyen lévő egykori bauxitbányában mesés látvány várja az érdeklődőket.

Kihajtunk hát a parkból, de nem adjuk fel ilyen könnyen. Már csak azért sem, mert elég átballagnunk a főút túloldalára. Ott ugyanis – a Vértesi Tájvédelmi Körzet táblája mellett – sáros-köves út ered neki a csalitosnak. A Sas-hegy környékére visz, ahol annak idején szintén bányaművelés folyt, a tanösvény állomásaitól eltekintve tehát csaknem ugyanazt az élményt kínálja, mint a bagoly-hegyi helyszín.

Nekieredünk hát, és körülbelül másfél kilométer múlva jókora, természetes teknő alján találjuk magunkat, csaknem függőlegesen felfutó sziklafalai sárgásbarnák, az alján – amerre csak nézünk – szemet gyönyörködtető rőtvörösben pompázó dombok, teraszok.

Az erre járó azt is hihetné, váratlanul az Amerikai Egyesült Államok valamelyik híres sivatagába, esetleg az afrikai szavannák egyikére tévedt, a látogatók túlnyomó része általában mégis azzal a képzettársítással él, hogy a látvány a Mars felszínére emlékezteti. Nem is ok nélkül: a római hadisten nevét viselő planétát a felszínét borító vas-oxid miatt emlegetik a vörös bolygóként, és itt is ez az anyag ad az őszi leveleket jellemző árnyalatokat a lankáknak.

Gánt Magyarország első bauxitlelőhelye volt. 1920-ban fedezte fel a gyergyóremetei születésű bányamérnök, Balás Jenő. És míg az alumínium előállításához nélkülözhetetlen, értékes nyersanyag a hazai lelőhelyeken általában több réteg üledék alatt rejtőzött a talajban, itt a felszín közelében húzódott, ráadásul jókora területen – a bányát tehát fennállása alatt végig külszíni fejtéssel művelték.

A munka 1926-ban indult meg, kézi erővel. (Korabeli források feljegyezték, hogy a bányászok tizenkét órás műszakban dolgoztak, egy műszak alatt harminc csillét kellett megrakniuk, és mindegyikért tizennégy fillér díjazást kaptak!) Csak 1930-ban helyezték üzembe az első gőzbaggert, vagyis földkotró gépet. Ebben az évtizedben a létesítmény már Európa legnagyobb hozamú bauxitbányái közé tartozott.

Mivel a bányászati jogok akkoriban német tulajdonban voltak, a második világháború évei alatt valamennyi adománya a német hadiipar féméhségét igyekezett csillapítani, az abszolút rekord éve mégis a világégés után, 1953-ban jött el: ekkor hatszázezer tonna bauxitot nyertek ki az itteni földből! ’88-ban zárták be végleg, mivel immár nem lehetett gazdaságosan működtetni. Fennállása alatt összesen 13,6 millió tonna „magyar ezüst” került elő belőle.

A sas-hegyi fejtés egykori területén kószálva csaknem azonnal feltűnik, hogy a látogatók dolgát könnyítő intézkedésekben nincs hiány: a gyalogösvényt fadarálék borítja, a komolyabb emelkedőkön fából ácsolt lépcsők vezetnek fel, egy kapaszkodást igénylő szakaszon korlát húzódik.

Néhány lépés megtétele után pedig tudatosul az emberben: noha az uralkodó szín a rőtvörös, egyebek is társulnak hozzá: a vízmosásokban lefelé tartó kőfolyások fehérje, a talajból előmeredő sziklák feketéje és mélylilája, a csipkebogyóbokrok gyümölcseinek élénkpirosa, a fenyők harsány zöldje és egy horpadásban felgyűlt, aprócska tavat alkotó csapadékvíz kékesszürkéje…

A hátrahagyott nyomok tanúsága szerint a korábbi látogatók agyaggalamb-lövészetet tartottak, valamint kerékpártúrát tettek itt. Egy ágon elveszített maszk díszlik. Visszafelé tartva aztán szembetalálkozunk az egyetlen csoporttal, amely rajtunk kívül a helyszínt járja: két fiú és egy lány.

– Nem lehet, hogy az a NASA-szonda itt landolt a minap? – kérdi a fiú.

– Keressük meg! – indítványozza a másik, majd mindhárman felnevetnek, és elindulnak a katlan belseje felé – remek szórakozásnak néznek elébe.

Földtan és QR-kód

A Bauxitföldtani Parkban található látogatóközpont és a Balás Jenő Bauxitbányászati Múzeum jelenleg a járványhelyzet miatt zárva tart, a tanösvény hétvégente látogatható, hét közben viszont nem, mert felújítási munkálatok zajlanak a területén – tudtuk meg Mécs Csabától, a Gánt-Ért Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetőjétől. Interaktívvá alakítják a tanösvényt, így a tizenhárom állomást jelző tábla mindegyikére QR-kódot telepítenek majd. Ez a Japánban kifejlesztett informatikai megoldás (a nevében található két betű a „quick response”, vagyis „gyors válasz” rövidítése) első ránézésre nem más, mint egy négyzet alakú grafikus felület. Ám ha a látogatók – a megfelelő alkalmazásokkal ellátott – okostelefonjaik segítségével leolvassák e kódot, hozzájuthatnak a belé rejtett pluszinformációkhoz – szöveghez, képhez, zenéhez. A QR-kódok tehát bővítik az átadható ismeretek körét, és színesítik a felhasználói élményt. A megújult tanösvényt várhatóan április végén adják át a nagyközönségnek. A látogatók a tizenhárom állomást bejárva körülbelül százmillió év földtani folyamatait követhetik nyomon.