– Miért szeretne egy elfoglalt borász, aki több borvidéken is borkészítéssel foglalkozik, a Magyar Bor Akadémia elnöke lenni?
– Engem is meglepett a felkérés, mert én mindig úgy gondoltam, hogy a borakadémia elnökének egy professzornak vagy ismert, bort szerető embernek kellene lennie.
– Akkor miért vállalta el?
– Felgyorsult a világ. Úgy érzem, a borakadémiának is szüksége van frissülésre. Olyan tagok kértek fel erre a feladatra, akiket magam inkább erre a tisztre érdemesebbnek tartanék és nagyon tisztelek, de velük beszélgetve egyértelművé vált számomra, hogy kicsit fokozottabb aktivitásra van szüksége a szervezetnek. Változik a világ, új kihívások elé nézünk. A gazdasági kapcsolatok terén is erősödnünk kell, hiszen látható, hogy egyre több olyan kezdeményezés van, amely pénzeszközök nélkül nem megvalósítható. Szükség van menedzserszemléletű vezetésre.
A Magyar Bor Akadémia jövője és a kárpát-medencei magyar borok
A Magyar Bor Akadémia először választott olyan elnököt Koch Csaba személyében, aki előtte elnyerte a szakma Kossuth-díjának tartott Év Bortermelője címet. Meglátása szerint fokozottabb aktivitásra, menedzserszemléletű vezetésre van szükség. Az elnökkel a harmincéves szervezet díszközgyűlésén beszélgettünk az akadémia jövőjéről és a kárpát-medencei magyar borokról.
– Miben látja a Magyar Bor Akadémia erősségét?
– Sikertörténetnek értékelem az akadémia eddigi tevékenységét. Úgy gondolom, hogy a magyar borkultúra legnagyobb presztízsű szervezete. Viszont azt is látnunk kell, hogy nekünk is alkalmazkodnunk kell az új kihívásokhoz.
– Milyen konkrét lépések történtek ez ügyben?
– Együttműködési szándéknyilatkozatot írtunk alá a legnagyobb szakmaközi érdekképviseleti szervezettel, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsával. Míg ez a szervezet a bortermelőket képviseli, a Magyar Bor Akadémia a teljes magyar borkultúra értékeit tartja szem előtt, olyanok is tagjai, akik – bár nem borászok – elkötelezettek a magyar bor fejlődése, képviselete iránt. Az együttműködés látható formája a Kulturált borfogyasztással az egészségünkért kampány lesz, amelyet a borakadémia fog lebonyolítani. Azt szeretnénk hangsúlyozni, hogy ne más alkoholos italt igyunk, ne fogyasszunk sokat, jó ételhez jó bort igyunk.
– A harmincéves díszközgyűlésen megjelent a Magyar Tudományos Akadémia és a Magyar Művészeti Akadémia elnöke is. Miért?
– Úgy érzem, hogy a két köztestületi akadémia elnökének meghívása azt erősíti, hogy a magyar tudományos és művészeti élet is elkötelezett a magyar bor iránt. Úgy tartom, hogy a borászat egyben tudomány és művészet is. Ráadásul számos közös „tagunk” van.
– A díszközgyűlésen hirdették ki a Kárpát-medencei borverseny díjazottjait is.
– Ezt a megmérettetést a Magyar Bor Akadémia kezdeményezte és szervezi sok éve. A nemzettudat erősítése miatt tartjuk nagyon fontosnak. Hiszen határ ide, határ oda, a magyar borászok egy nemzetben gondolkodnak. Ezáltal van élő kapcsolat a Kárpát-medencében termelő összes magyar borász között. Ez komoly verseny, több mint 180 borminta érkezett idén, kifejezetten a határon túli magyar borászoknak szervezzük. Azonkívül, hogy megkóstoljuk és bíráljuk a borokat, az összetartozás erősítése is célunk.
További Lugas híreink
– A tapasztalatok alapján hogy látja, előrébb tartanak az anyaországi borászok, vagy már a határon túliak is felveszik a versenyt?
– Nehéz ezt kategorikusan megmondani, mert a Kárpát-medencében van körülbelül ezer olyan borászat, amely ezzel foglalkozik, Magyarországon kilencszáz körüli a számuk. Idehaza amíg egy borászat palackja eljut az országos megmérettetés szintjére, számos szűrőn megy át: hegyközségi, borvidéki, régiós versenyeken vesz részt. A Kárpát-medencei borversenyen szinte minden magyar gazda indulhat, az a lényege, hogy mindenkinek legyen lehetősége részt venni a megmérettetésen, hogy meghallgathassa, hogy a zsűri, a szakma mit gondol a boráról, mit javasol azzal kapcsolatban, hogyan fejlődjön tovább. Természetesen több olyan határon túli magyar borászat is van, amely nemcsak magyarországi, de nemzetközi szinten is versenyképes borokat termel.
A XVI. Csávossy György Kárpát-medencei Borverseny aranyérmesei országok szerint:
Nagyarany érem:
Románia: Római Katolikus Érsekség rózsamáli-kövér 2020;
Szlovákia: Lingó pince tokaji cuvée 2016
Aranyérem:
Horvátország: Kováts pincészet sauvignon blanc 2021; Pinkert borászat grasevina lacrima 2021 és cuvée lacrima 2019
Románia: Balla Géza pincészete feketeleányka 2019, cabernet sauvignon 2016, chardonnay 2019, feketeleányka/cabernet franc 2019; Fort Silvan pincészet venator – királyleányka 2021; Lengyel pincészet furmint 2020; Reizer Bor sauvignon blanc 2020 és cabernet sauvignon/merlot 2021; Római Katolikus Érsekség misebor 2019; Seprődi József muskotály 2022; Takács pincészet sauvignon blanc 2021; Yanka pincészet Corvin 2021
Szerbia: DiBonis Winery DiNero rosé 2022
Szlovákia: Chateau Rúban Svoj sen 2021, Drozdik pincészet olaszrizling 2021 és Dunaj 2018 és Lux Solis 2020; Kovil borház Muscaris 2022 és Hibernal 2022
Szlovénia: Cuk Somi Éva Erik 2016 és olaszrizling 2021
Ukrajna: Orosz Ruszlán Winery Kahor 2016; Sass pincészet Zsuzsika te édes 2019 és Karlot 2021
A Magyar Bor Akadémia jelöltjei az Év Bortermelője 2022 díjra:
Figula Mihály (Balatonfüred–Csopaki borvidék)
Günzer Tamás (Villányi borvidék)
Lamport József (Egri borvidék)
Liptai Zsolt (Pannonhalmi borvidék)
Vesztergombi Csaba (Szekszárdi borvidék)
Borítókép: Koch Csaba Hajós-Bajai borvidéki borász (Fotó: MTI/Mónus Márton)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezA közönség fele metálos, a fele nyugdíjas
Fémzenei klasszikusokat dolgozott át vonósnégyesre és zongorára Anneke van Giersbergen.
Új alkalmazás mutatja meg a magyar vonatkozású helyeket Amerikában
Smith Lacey Anna szerint hatalmas potenciál van az amerikai magyar múlt és jelen összekötésében.
Izgatott lelkű látnok és telivér forradalmár
Százhuszonöt éve halt meg Perczel Mór.
Már az Európai Unió is Taylor Swiftben bízik + exkluzív videó
Az amerikai elnökválasztás után az uniós választásokban is szerepet kaphat a pophercegnő.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Ezekkel a számokkal nyerhetett több mint 1 milliárd forintot a hatos lottón
Így ritkán látni Guardiolát! A könnyeivel küzdött, amikor Kloppról kérdezték + videó
A legjobb ebédek csirkemellből hétvégére: 12 recepttel segítjük a készülődést
Magyar Péter és a mesterséges intelligencia + videó
Itt a vége? Még a képeket is törölte Sebestyén Balázs felesége
Rég látott a Facebook népe akkora ellentmondást, mint amit Magyar Péter vasárnap produkált
Ezért zuhanhatott le az iráni elnök helikoptere
Hétfői sportműsor: NB II-es rangadó, jéghoki-vb, férfi kosárdöntő
Szoboszlai is tátott szájjal hallgatta Klopp öltözői beszédét + videó
Hernádi Judit odaszúrt Orbánnak, de balul sült el a támadása
Durva baleset történt az egyik forgalmas magyar határátkelő előtt, lezárták az autópályát
Már a csíksomlyói búcsú is zavarja a Facebookot
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezA közönség fele metálos, a fele nyugdíjas
Fémzenei klasszikusokat dolgozott át vonósnégyesre és zongorára Anneke van Giersbergen.
Új alkalmazás mutatja meg a magyar vonatkozású helyeket Amerikában
Smith Lacey Anna szerint hatalmas potenciál van az amerikai magyar múlt és jelen összekötésében.
Izgatott lelkű látnok és telivér forradalmár
Százhuszonöt éve halt meg Perczel Mór.
Már az Európai Unió is Taylor Swiftben bízik + exkluzív videó
Az amerikai elnökválasztás után az uniós választásokban is szerepet kaphat a pophercegnő.