Elveszett az élet költői minősége

Michael Oakeshottot ma alighanem aggasztaná a lelkiségét veszítő, szekularizálódó, átpolitizált világ — mondta a Lugasnak Eric Kos amerikai politológusprofesszor. A Michael Oakeshott Társaság titkárát annak a háromnapos konferenciának az alkalmából kérdeztük, amelyet a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Eötvös József Kutatóközpontja Molnár Tamás Kutatóintézetével közösen rendeztek nemrég Budapesten a brit filozófus szellemi örökségéről.

2023. 09. 19. 5:10
Oakeshott
Oakeshott Fotó: Havran Zoltán
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Hogyan mutatná be Michael Oakeshottot (1901–1990) az őt nem ismerőknek? 

– A XX. század kimagasló konzervatív politikai filozófusa volt, talán a legnagyobb brit gondolkodó John Stuart Mill (1806–1873) óta. A politikáról, a történelemről, az oktatásról, a jogról, az esztétikáról és vallásról való gondolkodásban is letette a névjegyét. Leginkább a politikai racionalizmusról szóló kritikájáról ismert, de 1990-ben bekövetkezett halála óta világszerte továbbra is élénken vitatják gondolkodásának más aspektusait is.

Michael Oakeshott
Michael Oakeshott (Fotó: Getty Images)

 

Ezt jelenti konzervatívnak lenni

 

– Kétévente rendezik meg szokásos konferenciájukat. Miért Budapestre esett idén a választásuk? 

– Jó kapcsolataink vannak magyar kutatókkal, akiket más konferenciáról már ismerünk, például Hörcher Ferenccel. Külön szeretném kiemelni Molnár Attilát, valamint a Nemzeti Közszolgálati Egyetemet, amely a helyszínt is biztosította nekünk. Összekötő kapcsot jelentett közöttünk Roger Scruton (1944–2020), Magyarország nagy barátja is. Az önök hazája, amely keresztény országként testközelből tapasztalta meg a szovjet időket, abban az egyedülálló helyzetben van, hogy a liberális állam túlkapásaival és a tekintélyelvű állam jelentette veszélyekkel egyaránt szembesülhetett. Mindkettő meglehetősen sajátságos módon veszélyezteti az egyéni szabadságot.

– Nálunk a német filozófiai hagyomány erősebb az angolszásznál, de az 1990-es rendszerváltás után elkezdték magyarul is kiadni Oakeshott írásait. Mennyire ismert ma az Egyesült Államokban? 

– Az egyetemi világban ismerősen cseng a neve, valószínűleg azt is tudják róla, hogy nem amerikai, hanem brit volt, erős kötődéssel a kontinentális Európához, a német és a francia gondolkodáshoz, de mélyebben szerintem csak a specialisták ismerik. Igaz ez olyanok életművére is, mint Hannah Arendt vagy Leo Strauss. Viszont Oakeshott esetében az a helyzet, hogy olyan helyeken is egyre népszerűbb kezd lenni manapság, mint Kína, Szerbia vagy Lengyelország. Van tehát egy sajátos vonzereje.

– Talán azért, mert kiábrándultunk a túl sokat ígérő ideológiákból? Oakeshott így fogalmaz (Bánki Dezső fordításában): „Konzervatívnak lenni tehát azt jelenti, hogy a jól ismertet előnyben részesítjük az ismeretlennel szemben, a járt utat jobban szeretjük a járatlannál, a ténylegest jobban a lehetségesnél […] és a mostani nevetés többet ér, mint az az üdvösség, mellyel az utópiák kecsegtetnek.” Konferenciájuknak mégis az Újragondolt liberalizmus címet adták.

– Mert maga Oakeshott sem idegenkedett egyfajta liberalizmustól. De ő az egyéni szabadság, a politikai rend és a jogállamiság felől közelített hozzá, nem pedig a programatikus liberális állam szempontjából. 

 

Gondolkodás helyett úttalanság

 

– Említette, személyesen is találkozott vele. Milyen embernek ismerte meg? 

– Nagyon otthon volt a mély vitákban, a másikra odafigyelő, rá kíváncsi, őt megérteni kész és az elhangzottakra érdemben reagáló beszélgetőpartner volt, a másik fél politikai meggyőződésétől függetlenül. Jellemző volt rá, hogy így kérdezzen vissza: „Valóban így gondolja? Tényleg ez a véleménye?” Egyszer találkoztam csak vele, akárcsak Scrutonnal. A dél-angliai Dorsetben kerestem fel, ahol akkoriban, 1989-ben – egy évvel a halála előtt – már visszavonultan élt, csaknem kilencvenévesen. Alapszakos egyetemista voltam, és egy készülő dolgozatommal kapcsolatban szerettem volna kérdéseket feltenni neki. Timothy Fuller – maga is Oakeshott-kutató, aki most jelezte, videón tud bekapcsolódni a budapesti konferenciánkba – segített akkoriban ennek megszervezésben. Fél napot töltöttünk együtt beszélgetve, cigarettázva, levest kanalazva. Én persze egy húszesztendős diák türelmetlenségével próbáltam válaszokat kihúzni belőle, különösen azzal kapcsolatban, milyen szellemi hatások érték. 

 

– Mai szemmel elképesztő, milyen széles spektrumon voltak képviselői egyazon londoni filozófiai tanszéknek az ötvenes-hatvanas években: Oakeshott, Karl Popper, Soros György (mint diák), a volt sztálinista Lakatos Imre… Ma viszont több korábbi interjúalanyomat, így Peter Boghossiant vagy Ilya Shapirót is elüldözte amerikai egyetemeikről a baloldal által gerjesztett kultúrharc, szájkosarat téve rájuk a véleményük miatt. Ennyire rossz lenne a helyzet? És mit szólna mindehhez Oakeshott? 

– Kétségkívül van ok az aggodalomra, és tévedés azt gondolni, hogy a vallási, így a katolikus intézményrendszer érintetlen maradt ettől. (Kos eddig a michigani Siena Heights katolikus magánegyetemen tanított – Sz. L.) Nem hiszem, hogy Oakeshott meglepődne az egyetemek átpolitizáltságán, legfeljebb talán annak mértékén. Nem ilyeneknek kellene lenniük az amerikai egyetemeknek, amilyenekké mostanában alakítják őket, hanem a kutatás szabad műhelyeinek, amelyekben minden nézőpontot és perspektívát kifejezésre lehet juttatni. Nagyon kevéssé tudunk már nyitottan intellektuális vitákat folytatni egymással úgy, hogy a személyes szempontjainkat a tantermen kívül hagyjuk, hogy ne terhelje meg a beszélgetést. Vagy hogy ne próbálnánk rákényszeríti a másikra a saját véleményünket. Meg kell jegyeznem, az Egyesült Államokban a bal- és a jobboldal is elősegíti ezt az átpolitizálódást. Két folyamatot látok. Az egyik: a tananyag olyan irányban módosul, hogy nyíltan politikai és morális válaszokat követel meg egy értelmezőbb, filozofikusabb megközelítés helyett. Másodsorban általános igény mutatkozik a személyes identitások egyenlőként való elismerésére, ami átveszi az egyéni elkötelezettségeket és a társadalmi előfeltevéseket megkérdőjelező oktatás helyét. Ez a kihívás Szókratésszel egyidős. De ma már az effajta aporiát (úttalanságot) sokan valószínűleg úgy értelmeznék, hogy az olyan teret teremt, amelyet nem éreznek biztonságosnak.

 

– Folytatva az intellektuális játékot – mit gondolna ma Oakeshott? –, hogyan látja, mit illetne mai világunkban különös kritikával? 

– Aggasztaná a lelkiségét veszítő, szekularizálódó, átpolitizált világ és intézményrendszere. Illetve annak az elvesztése, amit egy esszéjében az élet költői minőségének nevezett. Azoké a pillanatoké, amikor csak élvezzük a cselekvést, legyen szó egy tartalmas beszélgetésről vagy zenehallgatásról. Azt hiszem, Oakeshottot sokunkhoz hasonlóan foglalkoztatná és aggasztaná a mesterséges intelligencia (MI) új technológiája is, amely kétségkívül új megközelítéseket kényszerít ki az oktatás és a munka világában. Bizonyos vonatkozásban éppen annak a racionalizmusnak felel meg, amelyet Oakeshott beazonosított és bírált. A tanuló oldaláról nézve például az MI egy racionalista késztetést vált ki gyors, illetve kész megoldásokként bevethető technikák keresésére. Ahelyett, hogy a tanuló végigmenne annak nehezebb folyamatán, amikor az ember tényleg megtanul valami konkrétumot, illetve végiggondol vagy leír valamit, ami foglalkoztatja.

Borítókép: Eric Kos (Fotó: Havran Zoltán)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.