Hogy teltek az első munkanapok a Honvédkórházban?
– Jól, nagyon jól. Január elsején éjjel fél 2-kor kezdtem, azóta gyakorlatilag mindennap bent voltam az osztályon. A környezet ugyanakkor ismerős, hiszen a Péterfy előtt a Honvédkórházban dolgoztam, igaz, még a régi épületben. Itt, a sürgősségi osztályon egy klassz, nagyon okos fiatalokból álló csapat dolgozik, én vagyok most a legidősebb. Persze most még ismerkedem az itteni járással, például hogy melyik ajtó hova nyílik A részleg működését tekintve valószínűleg egypár héten belül ki fog alakulni, hogy mi az, ami jó, mi az, ami nem biztos, hogy annyira jó, mi az, ami megmarad és mi az, amin esetleg változtatni kell.
– Mi az, amiről már most biztosan tudja, hogy változtatásra szorul?
– Hosszú távon a toxikológiának ide kellene kerülnie. Ismerve az ottani és látva az itteni körülményeket, a diagnosztikai lehetőségeket, erre mindenképpen szükség volna. Ami most zajlik az Alsó erdősor utcában (a Péterfy toxikológiai osztálya – a szerk.), már a betegveszélyeztetés kategóriába tartozik. Hangsúlyozom, erről nem az ott maradt kollégák tehetnek, hiszen már régóta ilyen körülmények között dolgoztunk.
– Miért vannak a betegek veszélyeztetve?
– Odaát egy CT megszervezése és a beteg elszállítása két órába telik, míg a Honvédban nagyjából két perc a megszervezés, az elszállítás újabb két perc, és tíz perc után az ember már látja a felvételt. Egy ultrahangvizsgálat itt ágy mellett történik, ott szintén kétórás munka a megszervezés. Mi huszadik század közepi körülmények közt dolgoztunk a Péterfyben, ennek ellenére huszonegyedik századi eredményeket értünk el. A betegek végre megérdemelnék, hogy normális körülmények közé kerüljenek.
– Tudta, hogy nem hozhatja magával a toxikológiát, mégis a Honvéd mellett döntött.
– Megmondom őszintén, a munkahelyváltáson sokat vívódtam. Ez nem egy olyan döntés volt, mint amikor az ember azon vacillál, hogy magos vagy fehér kenyeret vegyen. Voltak álmatlan éjszakáim, sokat ültem kint a dolgozószobámban elmerengve. Van azonban egy bölcs feleségem, akinek rengeteget köszönhetek. Egy hétvégén, amikor vidékre utaztunk egy előadásra, ő mondta nekem a következőt: fogjam fel úgy, hogy a toxikológia 16 éves lett, most azonban meg kell próbálni elengedni. Végleg lemondani azonban nem szabad róla. Ez után a mondat után hívtam fel Zsiros Lajos tábornok urat, és mondtam meg neki, hogy január 1-jével jövök a Honvédba.
– Hogyan jellemezné a hazai toxikológia helyzetét? Milyen téren kellene fejlődni?
– Ahogyan korábban kifejtettem, az ellátás körülményein sürgősen változtatni kellene, ugyanakkor a szakmai eredményekkel nem vagyunk elmaradva. E tekintetben nemzetközi viszonylatban jól állunk, semmivel sem vagyunk rosszabbak mint például az amerikaiak, angolok.
– Máshol azonban bizonyára több toxikológiai centrum működik, míg itthon a Péterfy az egyetlen.
– Magyarország egy kis ország, és nem gondolom, hogy itthon több olyan centrumra volna szükség, amely speciális toxikológiai ellátásokra is fel van készülve. A Péterfy Budapestet és az agglomerációt nézve 2,2 millió 14 év felettit lát el, ezenkívül a vidéki kórházaknak is segítünk, ha például olyan esettel találkoznak, amilyennel korábban nem. Ezeket a nap 24 órájában átvettük, voltak például nehézfém- és speciális növényi mérgezések. Erre szükség van, hiszen ha valakinek meg kell operálni a nyelőcsövét, akkor a beavatkozást inkább csinálják egy olyan intézményben, ahol hetente két-három műtétet is elvégeznek, ne pedig ott, ahol kétévente egyet. Ez jó a betegnek és az ellátónak is, hiszen utóbbit nem kényszeríti olyan helyzetbe, amelyben nincs gyakorlata. Persze konzultatív feladatok is akadnak, mondjuk amikor egy beteg nincs olyan állapotban, hogy szállítani lehessen, mivel nagy a kockázat, hogy útközben meghal.
Az interjút teljes terjedelmében a Magyar Nemzet szombati számában olvashatja
