Kiszámoltuk: a lakájmédia van fölényben

Fokasz Oresztész

Fokasz Oresztész

2017. február 7., kedd 17:34, frissítve: szerda 11:57

Egy-két éve mondhatni pezseg a honi médiapiac. Nagy múltú orgánumok tűnnek el, mintha a föld nyelte volna el őket, de ugyanonnan újak nőnek ki a helyükre. Több évtizede állócsillagnak számító médiumok alakulnak át valami egészen mássá, miközben egymást érik a tulajdonosváltások. Ezért időszerűnek gondoltuk megvizsgálni, hányadán is állunk most a sokat emlegetett baloldali és/vagy liberális és/vagy ellenzéki médiatúlsúllyal. Vagyis azzal a lépten-nyomon felbukkanó gondolattal, miszerint a sajtónak ez a része jóval több embert ér el, mint a másik, tehát a konzervatív-jobboldali és/vagy a jelenlegi hatalommal barátságos fele. Az így gondolkodók azt is hozzá szokták tenni, hogy ennek nyomán káros baloldali (avagy liberális) véleménydiktatúra alakul, alakult ki hazánkban.

Itt érezzük fontosnak leszögezni, hogy a „baráti” sajtót a magunk részéről fából vaskarikának tekintjük, ezért azzal nem is nagyon tudunk mit kezdeni, amikor valaki kormánykritikus médiafölényről beszél. Minden közéleti orgánumnak kormánykritikusnak kellene lennie, hiszen ez, tehát a hatalom ellenőrzése a szabad sajtó egyik legfontosabb alapfunkciója. Ha ez nincs, semmi nincs. Pedig erről a jelenségről, tehát ellenzéki sajtóról – és annak már-már fojtogatóan túlburjánzó terebélyességéről – beszélt például Gulyás Gergely, a Fidesz és egyben az Országgyűlés alelnöke is a Pesti Srácoknak adott interjújában nemrég.

Egy meglehetősen egy pont nullás eszközökkel végzett kutakodás (Google-keresés) alapján ennek ellenére azt mondhatjuk, hogy Magyarországon elsősorban baloldali médiatúlsúlyról szokás beszélni. További, kevésbé kezdetleges elemzésünk nyomán viszont kijelenthetjük: ez teljes badarság.

Hazánkban semmilyen szinten és módon nincs fölényben a baloldali sajtó.

És – sajnos – a kormánykritikus sincs.

De kezdjük egy kicsit távolabbról.

Először is: mit is vizsgálunk pontosan? A tisztesség kedvéért muszáj rámutatni, hogy a magyar médiát teljeskörűen felmérni szinte lehetetlen. Például csak a nyomtatott sajtó szegmensében több ezer kiadvány verseng egymással, túlnyomó többségében az országos közélet felől nézve radarszint alatt. Olyan lapok ezek, amelyekről iparági szempontból alig tudni valamit a címükön kívül. Van köztük horgászlaptól orvostudományi szakfolyóiratig, aprócska helyi újságtól a színes-szagos-naturális bulvárig minden, vagyis olyanok is jócskán, amelyek e cikk szempontjából érdektelenek. Most ugyanis a médiának csak azt a részét igyekszünk számba venni, amely a közbeszédet komolyan befolyásolni képes, és amelyet így a politikának is megszállni érdemes. A közélettel foglalkozó, puszta méretükből vagy idézettségükből adódóan jellemzően országos vagy akár nemzetközi akciórádiuszú, mainstream, általános (azaz nem szak-) médiumokról lesz tehát szó. Hogy teljesen világos legyen: nem foglalkozunk például a Sláger FM-mel vagy az Izaura TV-vel, noha tulajdonosuk személye és méretük is indokolná ezt, viszont nem politizálnak.

Most, hogy már tudjuk, miről beszélünk, intézzük el gyorsan azt a bizonyos baloldali előnyt: ma alig van ténylegesen baloldali (tehát nem liberális) értékeket következetesen képviselő és vállaló orgánum Magyarországon. A lapok közül a Népszava, a Vasárnapi Hírek és a 168 Óra, a rádiók közül pedig a Klubrádió sorolható ide – és nagyjából ennyi. Ezek az internetes változataikkal együtt is nagyjából 300 ezer emberhez jutnak el rendszeresen, ami már első ránézésre is meglehetősen karcsúnak tűnik.

Ennél nagyságrenddel nagyobb közönséget kapunk, ha a dohogók által a fentiekkel sokszor egy kalap alá vett liberális médiumokat is lajstromba vesszük. Mégpedig elsősorban az online sajtó, azon belül is a CEMP-csoporthoz tartozó orgánumok (Index, Portfólió, Napi.hu stb.) miatt, amelyek mintegy 2,1 millió olvasót szólítanak meg. Így összesen a HVG-vel, a 444-gyel, a 24.hu-val és a többivel a – mondjuk úgy – balliberális sajtó már 3,9 milliónál jár.

Nagy kérdés, hogy mit kezdjünk ebben a felosztásban az RTL Klubbal. E csatorna azon kevés magyar médiumok egyike, amelyek tényleg tisztán üzleti alapon működnek, és minden egyéb szempontot a nézők kiszolgálásának, vagyis a nézettség, végső soron a bevétel maximalizálásának vetnek alá. Hírműsoraik foglalkoznak ugyan politikával, és kritikusak is a kormánnyal szemben, de csak azért, mert a jelek szerint erre kereslet van. Esetükben abban is biztosak lehetünk, hogy ha majd nem lesz, azonnal váltani fognak. Egyébként különösebb világnézeti álláspont nem érhető tetten programjaikban. E komoly fenntartásokkal bár, de csak a hecc kedvéért lapátoljuk most rá az RTL szűk egymillió nézőjét is a fenti kupacra: így 4,8-4,9 milliónál tartanak a ballib kormánykritikusok, de legyünk nagyvonalúak, és kerekítsünk 5 millióra.

Hasonlóan kérdéses, hogy hová soroljuk a Blikket, ha egyáltalán valahová. Mi hajlunk arra, hogy sehová, de az iménti nagyvonalúságba egyébként nagyjából ők is beleférnek.

Mi a helyzet ezzel szemben a jobboldalon?

Bár Gulyás Gergely a fentebb már idézett interjúban beszélt a Magyar Idők és a Magyar Hírlap példányszámáról is, a helyzet az, hogy erről hivatalosan nem sokat tudni. A Széles Gábor nagyvállalkozóhoz tartozó Magyar Hírlap utolsó auditált adatsora 2014 első fél évéből származik, amikor 7800 darab fogyott az újságból, a Magyar Időket pedig soha nem mérték. Ez utóbbi esetben némi fogódzót jelenthet, hogy Liszkay Gábor szűk két évvel ezelőtt a Napi Gazdaságot vásárolta fel és alakította át, amelyből 3000-4000-et vásároltak naponta. Kérdés, hogy azóta sikerült-e ezt feljebb tornászni, és ha igen, mennyivel. Hasonlóképpen nincs mindenki által elfogadhatónak tekinthető adat a szintén Liszkay köreihez tartozó Karc FM-ről és a Habony-művekről, vagyis a Lokálról és a 888.hu-ról sem. A budapesti flaszteren a Metropolt kigolyózó ingyenes lapot mindazonáltal elvileg félmillió példányban terjesztik, de ezt nem a hivatalos auditornak számító Magyar Terjesztés-ellenőrző Szövetség, hanem maga a kiadó állítja – higgyük hát el neki jobb híján.

Ebbe a kormányzattal kesztyűs kézzel bánó körbe soroljuk most a vidéken négy megyei és egy városi-kistérségi lapot működtető, nemrég a Mediaworkshöz kerülő Pannon Lapok Társaságát is, amely nem országos lefedettségű tehát, de kiadványai összességében jelentős tényezőnek számítanak, és egyre többször idézik is cikkeiket az országos médiában.

Tovább bonyolítja a képet, hogy létezik néhány (összesen talán négy-öt) olyan médium, amely magát jobboldaliként, konzervatívként definiálja, Orbánékkal szemben azonban kritikus hangot üt meg – ezek közé tartozik például a Magyar Nemzet is.

A „kormánysajtó” (és ezt most hangsúlyozottan nem sértésként, csak az egyszerűség és az egyértelműség kedvéért, leíró jelleggel fogalmazzuk meg így) ékköveinek mindenesetre a Lokál, az Origó, a TV2 és a közmédiumok számítanak, legalábbis az elérés szempontjából. Az ingyenesen terjesztett bulvárlapot tehát – állítólag – félmillióan, a hírportált (és a hozzá kapcsolódó egyéb oldalakat) nagyságrendileg kétmillióan olvassák, a Kossuth rádiót másfél millióan hallgatják, a TV2-t az RTL-hez hasonlóan közel egymillióan, az állami tévécsatornákat pedig szintén mintegy egymillióan nézik összesen. Bő 200 ezren fogyasztják a közmédiát az interneten is. A hírtelevíziók közül az ATV és az Echo TV nézettségéről nincs információnk, de ha ezeket nem vesszük is számításba (viszont minden mást a Faktortól a Pesti Srácokig, a Demokratától a Világgazdaságig, a Riposttól a Figyelőig igen – a részletes felsorolást a módszertannal együtt lásd lejjebb), akkor is 7,2 milliós összesített közönséget kapunk. Ami bizony közel a másfélszerese annak, mint amit a „másik oldalon” számítottunk úgy, hogy az RTL Klubot is oda soroltuk, ami ugyebár finoman szólva is megengedő kategorizálás. Ha ezt kivesszük az egyenletből, úgy a szorzó már csaknem kétszeres, a kormánypártit a szigorúan véve baloldali médiával összevetve pedig több mint hússzoros.

Az például lehetne akár vita tárgya, hogy mondjuk az ATV-t vagy éppen a Figyelőt, esetleg a Világgazdaságot melyik kategóriába tartozónak tekintsük éppen, és még az is lehet, hogy egy-két szereplőt figyelmetlenségünk okán teljesen ki is hagytunk. És lehet ennek nyomán néhány ezer, maximum 100-200 ezer médiafogyasztót egyik kosárból a másikba pakolni – de milliókat nem. A fentebb kimutatott kormánypárti fölény annyira elsöprő, hogy a szőrszálhasogatásnak nincs jelentősége, baloldali véleménydiktatúráról beszélni pedig egyszerűen sületlenség. Ez nem vita tárgya. Hanem ténykérdés.

Végül a módszertani ismertető előtt álljon itt egy utolsó megjegyzés. Nem állítjuk, hogy annak, aki akár csak egy-két évvel ezelőtt a bal(liberális) szegmens fölényéről beszélt, ne lett volna igaza akkor. Ebből az egész levezetésből leginkább az a következtetés vonható le, hogy sok kicsi sokra megy ugyan, de a média egyensúlya leginkább néhány nagy szereplő hovatartozásától függ. Nem is olyan régen az Origó például még egy, a hatalmat ellenőrző hírportál, a TV2 pedig tulajdonképpen politikai értékrendtől, állásfoglalásoktól mentes bulvártévé volt. Ha ez most is így lenne, egészen más lenne a leányzó fekvése. De nem így van.

És akkor most vigyázat,

unalmas felsorolás következik, a kellemetlenségért tisztelt olvasóink szíves elnézését kérjük.

Cikkünk elkészítésekor az alábbi módszerrel dolgoztunk.

Baloldali orgánumnak számítottuk:

  • Népszava,
  • Vasárnapi Hírek,
  • 168 Óra,
  • Klubrádió.

Liberális orgánumnak számítottuk:

  • Magyar Narancs,
  • HVG,
  • CEMP-csoport,
  • 444.hu,
  • 24.hu.

Konzervatív orgánumnak számítottuk:

  • Heti Válasz,
  • Hír TV,
  • Lánchíd Rádió,
  • Mandiner,
  • Magyar Nemzet.

Kormánypárti orgánumnak számítottuk:

  • Magyar Idők,
  • Magyar Hírlap,
  • Figyelő,
  • Lokál,
  • Demokrata,
  • Ripost,
  • Karc FM,
  • közszolgálati televíziók,
  • Kossuth rádió,
  • TV2,
  • Echo TV,
  • ATV,
  • Origó-csoport,
  • Faktor,
  • VS.hu,
  • 888.hu.

A vizsgálathoz a Magyar Terjesztés-ellenőrző Szövetség, a Nielsen Közönségmérés, a TNS Hoffmann-Mediameter és a Digitális Közönségmérési Tanács adatait használtuk, minden esetben a legfrissebb hozzáférhetőket. Ez a lapok esetében 2016. első félévi, a televízióknál 2016. második negyedévi, a rádióknál 2016. novemberi, a weboldalaknál naprakész számokat jelent; ahol nem, ott külön jeleztük a szövegben. Az összesen terjesztett példányszámokat, illetve a napi hallgató-, néző- és látogatószámokat vettük figyelembe havi, negyed-, valamint féléves átlagban.

Egyáltalán nem találtunk adatot a 888-ról, a Magyar Időkről és a Karc FM-ről, valamint a Lokál, a Demokrata és a Klubrádió online látogatóiról, a Magyar Narancs és a Ripost nyomtatott példányszámáról, az ATV, az Echo TV és a Hír TV televíziós nézettségéről (csatornákra lebontott számokat nem, csak csatornatípusokra vonatkozókat közölhet a Nielsen).

Az egyes médiumok elérését külön-külön vizsgáltuk meg, majd ezeket egyszerűen összesítettük, külön kezelve a nyomtatott vagy elektronikus térben is létező szereplők internetes kiadásait is. Az egyes fogyasztótáborok között természetesen létezik átfedés és átjárás, egy-egy olvasót/nézőt/hallgatót többszörösen „találnak el” a kommunikációs szekértáborok. Ezért történhetett, hogy ha összeadjuk a balliberális, a kormánypárti és a konzervatív (de kormánykritikus) médiumok elérését, nagyobb számot kapunk Magyarország lakosságánál. Ennek mégis van értelme, hiszen legtöbbször nem ugyanazt olvassa az ember az egyik újságban, amit egyszer már máshol elolvasott. Ráadásul az orgánumok maguk is külön-külön számítják közönségüket, és általában a baloldali túlsúlyt kiáltók is ezt a módszert alkalmazzák.