Noha körülbelül tízezer éve háziasították őket, a macskák természetes vadászösztöne most is éppoly erős, mint hajdanán. Ebbe pedig az is beletartozik, hogy időnként halott vagy akár élő zsákmányállatokkal lepik meg gazdáikat, akik nem igazán tudják hova tenni kedvencük viselkedését, hiszen bőségesen kap élelmet, így nincs rászorulva a vadászatra – írja a Petplace.
Miért ajándékoz a macska elejtett állatokat?
A macskák született vadászok, ezért nincs semmi meglepő abban, hogy prédákat ejtenek. De vajon mi veszi rá őket, hogy hazavigyék zsákmányukat, amikor sokkal egyszerűbb lenne azon nyomban elfogyasztani?
Ezért hozza haza a macska a döglött állatokat
Ahogy említettük, a macskák született vadászok. Mivel tehát az éhségnek nincs szerepe abban, hogy sportot űznek ebből a tevékenységből, a kutatók szerint az egyetlen észszerű magyarázat, hogy mindezt ösztönből, a játék szeretete miatt teszik. Plusz, mivel később háziasítottuk őket a kutyákhoz képest, ezért élénkebben élnek bennük az ösztönök.
Érdekesség, hogy főleg a nőstény macskákra jellemző az, hogy szívesen megosztják zsákmányukat családjukkal (esetünkben az emberekkel), mert az ösztöneik azt súgják, hogy egyrészt ez kell a túlélésükhöz, másrészt át kell adniuk ezt a képességet a család többi tagjának is. Ez szintén evolúciós okokra vezethető vissza.
A kínzó éhségnek ugyanakkor vajmi kevés köze van a zsákmányszerzéshez, hiszen gondoljunk csak bele, hogy különösen a lakásban tartott cicák voltaképp bármit szívesen levadásznak, ami mozog és felkelti az érdeklődésüket. Még akkor is, ha kiszemelt prédájuk nem is ehető (játék egér és társai).
A teljes cikk ITT olvasható tovább.
Borítókép: Unsplash
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezRománia felfedezte a mi ékkövünket, súlyos balkáni árat fizethet Torockó
Torockó Erdély azon helyszíne, amely a magyarság számára különleges, már-már zarándokhelyi jelentőségű.
Megható kezdeményezés: közös programokkal várják az ép és a beteg gyermekeket és családjaikat az első nyitott Prader–Willi-napon
Május 12-én, vasárnap Szigetmonostoron várják nemcsak az érintett családokat, hanem minden gyermekes családot az első nyitott Prader–Willi-napon.
Lopta az áramot, hogy költséghatékonyan működtesse a pékséget, meg is lett a baj belőle
Tizenegymillióba kerülhet ez a kör.
Így csap le a rendőrség a legnagyobb titokban, amikor nem is látja őket + videó
Gyorshajtás, piros lámpa, záróvonal, stoptábla – mindegy, milyen szabályt szegett meg, a rendőrök akkor is figyelnek, amikor azt hiszi, hogy nem.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Szijjártó Péter: Bátorság kellett volna az oroszok meghallgatásához és szembesítéséhez az Európa Tanácsban - videó
Elverte a jég Székesfehérvárt, Budapest irányába tart a szupercella + videók
Jelentős változtatásokat hajt végre a Lidl, napról napra egyre több vásárlót érint
Orosz-ukrán háború: ez már leszámolási kísérlet a Nyugat és a Kelet közt
"Minőségi csere" - Krausz Gábor megmutatta, mennyire szerelmes
Turistákat öltek Afganisztánban
Túl intim pillanatokat szerzett egy nő a Nyugati téri járókelőknek, gyorsan ki is tört a népharag
Így búcsúzott el Jürgen Klopp kilenc év után a Liverpooltól - videó
Azonnali intézkedést rendelt el a Nébih, nagyon megbetegszik, ha ezt a táplálékkiegészítőt elfogyasztja
Csődöt jelentett, és az összes üzletét bezárja a magyarok egyik kedvenc ruhamárkája
Így hazudik Robert Fico ukránbarát merénylőjéről a dollármédia
Ez gyors volt: az Alkotmányvédelmi Hivatal elé került Szijjártó Péter és a 444 csörtéjének ügye
Címoldalról ajánljuk