Dombornyomás, aranyozás, ezüstözés és más nyomdatechnikai bravúrok díszítették már a múlt század elején az ünnepi, s kiváltképp az újévi képes levelezőlapokat. A képek témájáról általánosságban elmondható volt, hogy békét, meghittséget és humort sugároztak. Az itt látható dombornyomásos képeslap is alapvetően egy ilyen példány, amin viszont rendesen átnyargalt a történelem.
Egy szilveszter az átmeneti korszakban
Az újévköszöntő lapot az 1947-es esztendőben adták fel a határ menti Sarkadról.
A különösen bizonytalan 1947-es esztendőben adták fel a határ menti Sarkadról ezt a síző gyermekeket ábrázoló újévköszöntő lapot, amit valójában a 30-as években adtak ki, még a második világháború előtt.
A címzés az alig 90 kilométerre fekvő Aradra szól egy magyar özvegyasszonynak, akinek a csonkaországi rokonok mind a nevét, mind a megszólítását románul rótták fel a lapra – a biztonság kedvéért, hogy valóban meg is érkezzen a címzetthez az üdvözlőlap.
A bélyegzők tanulsága szerint a hajdani Sarkadi Cukorgyárból feladott lapocska csak bukaresti kitérővel juthatott el a Romániához csatolt Maros-parti városba, az automata bélyegző pedig hangosan, és tolakodóan hirdeti immár a román–jugoszláv (fegyver)barátságot a címlapon.
Ez a képeslap alig néhány hónappal a másodikTrianon, a párizsi béke aláírása után kerekedett fel, feladója s címzettje pedig talán már sejtette is, hogy különösen nehéz évek köszöntenek be hamarosan a Kárpát-medencébe.
Legyen felkiáltójel ez az „átmeneti korszakból” megmaradt ritka képeslap mindnyájunknak az idei új esztendő menetét illetően: hogy legyünk elővigyázatosak, felkészültek, bátrak, ápoljuk múltunkat, becsüljük meg keresztény értékeinket, mindazt a jólétet, amink van és maradjunk meg magyarnak minden porcikánkban. Különben visszatér a hazai porondra a nemzetközi kozmopolita baloldal, és az ő történelmük ismétli meg önmagát.
Boldog magyar újévet kíván az időutazó minden kedves olvasójának sok erőben és egészségben!
Sorozatunk 53. része egy híres magyar téka könyvei közé kalauzol el bennünket egy 1940-es évekbeli székelyföldi képeslap segítségével.
A sorozat további epizódjait ITT tekinthetik meg.
Borítókép: Boldog új évet. Sarkadról Aradra feladott képeslap 1947-ből. (Fotó: Balázs D. Attila gyűjteménye)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezMamutcsontokat találtak Ausztriában egy borospince felújításakor
Mintegy 30-40 ezer éves maradványokra találtak.
Harmincszor mászta meg a Mount Everestet egy nepáli serpa
Az 54 éves Kami Rita szinte minden évben felkapaszkodik a világ legmagasabb csúcsára.
Tízmillió forintot fizettek egyetlen madártollért + videó
A mára kihalt új-zélandi huia egy tolla került kalapács alá.
Hátborzongató mélytengeri lényt mosott partra a víz
Ember csak néhány tucatszor láthatta a teremtményt, amit a strandolók találtak.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Jelentős adótartozással lenne polgármester Juhász Péter, a saját pénzügyeit sem tudja kezelni
Végrehajtás: Juhász Péter és a Macskafogó Kft.
Fazekas Vivi tangás fotóval üzent Judy-nak: „A kép a te kedvedért van”
A nevelőedzője és egykori riválisa is kiáll Kozák Danuta mellett
Lehetetlen teszt, csupán az emberek 1 százaléka tudja megoldani
Rengetek pénzbe kerül Azahriah színpada a Puskásban – egyes részei itthon nem is beszerezhetők.
Óriási sebességgel haladunk a harmadik világháború felé
Pénteki sportműsor: Veszprém–Szeged férfi kézi NB I-döntő; F1-es szabadedzések
Biden nem vesz részt az Ukrajnáról szóló békekonferencián
Motorbaleset érte a cseh elnököt
Szentkirályi Alexandra: Ne a rakpartot, hanem a Gyurcsány-korszakot zárjuk le Budapesten!
Miklósa Erika elmondta véleményét a Magyar Péter rendezvényein fellépő Rost Andreáról
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezMamutcsontokat találtak Ausztriában egy borospince felújításakor
Mintegy 30-40 ezer éves maradványokra találtak.
Harmincszor mászta meg a Mount Everestet egy nepáli serpa
Az 54 éves Kami Rita szinte minden évben felkapaszkodik a világ legmagasabb csúcsára.
Tízmillió forintot fizettek egyetlen madártollért + videó
A mára kihalt új-zélandi huia egy tolla került kalapács alá.
Hátborzongató mélytengeri lényt mosott partra a víz
Ember csak néhány tucatszor láthatta a teremtményt, amit a strandolók találtak.