Mivel a felnőttkori termet létrejöttében a genetikai faktorok mellett a környezeti tényezők (táplálkozás, éhezés, hosszú ideig fennálló gyakori betegségek) befolyásoló szerepe is meghatározó, ezért az általános egészségi állapot rekonstrukciója során a genetikailag meghatározott, tehát potenciálisan elérhető testmagasság és a ténylegesen elért testmagasság összevetése értékes információt nyújt. A kutatás során ezért összevetették a csontok hossza alapján becsült, tehát ténylegesen elért testmagasságot a genetikai háttér alapján potenciálisan elérhető testmagasságértékekkel.

A tárgyalt korszakokból származó maradványok vizsgálata kiterjedt az ún. fizikai stresszjelzőkre (az alultápláltság, a vérszegénység csonttani tüneteire) is.

Az eredmények arra utalnak, hogy a testmagasság a genetikai adatok alapján elérhető magassághoz képest az újkőkorban egyértelműen csökkent (átlagosan 3,82 cm-rel), majd növekedésnek indult a rézkorban (az újkőkori átlagos magassághoz képest +1,95 cm-rel), és tovább nőtt a bronzkorban (+2,7 cm-rel), illetve a vaskorban (+3,27 cm-rel).

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Flickr)