Az, hogy egy Nagy-Magyarország sziluettjét viselő sál ekkora felháborodást okozott a környező országok vezetői körében, nem meglepő. A földtolvajok lelkiismerete ugyanis ma sem tiszta – hogy is lenne az, hiszen illegálisan birtokolnak magyar területeket – ezért ennek ilyen formában mindig is hangot adnak, és hangot is fognak adni. Nem kell hozzá riadólánc, egyszerűen csak a reflexeik ugyanazok. Tiszta pszichológia az egész.
Trianoni pszichológia
Az, hogy egy Nagy-Magyarország sziluettjét viselő sál ekkora felháborodást okozott a környező országok vezetői körében, nem meglepő.
Mert Trianon óta tartanak attól a megmaradt Magyarországtól, amelynek kétharmadát ideiglenesen lekapcsolták az államtestről, s most ennek tetejében félnek az ország karakán miniszterelnökétől is, aki nem csetlik, nem botlik, hanem csak megy és megy előre.
És jól látják, hogy egy a mainál jóval nagyobb országot is bizton el tudna vezetni.
A sokkterápia részeként, az utódállamok magas vérnyomású külügyéreinek és diplomatáinak küldi a magyar időutazó az alábbi képeslapot az 1940-es évek elejéről. Ez az a kor, amikor kezdett visszaállni a rend a Kárpát-medencében, és egyúttal a magyar légiközlekedés is Erdélyben. „Repülőkhöz méltó gyorsasággal és alapossággal építették ki alig pár nap alatt a budapest–nagyvárad–kolozsvár–marosvásárhelyi légivonalat” – jelentette a Turisták Lapja már 1940 októberében, amikor egy Junkers 52 típusú járattal immár 54 pengőért lehetett a fővárosból Nagyváradra jutni.
Mi is higgyünk a gyorsaság és az alaposság erejében.
További Mozaik híreink
Az Időutazás a magyar múltba 128. részében tovább vándorlunk régi nagy országunkban a képeslapok segítségével.
A sorozat további epizódjait ITT tekinthetik meg.
Borítókép: „Erdély felett ezüst felhők / Megjöttek a magyar repülők…” 1940 körüli ritkaság, amely a szerző 2012-ben megjelent Erdély Anno 1895–1944 című albumából is ismerős lehet. (Forrás: Balázs D. Attila gyűjteménye)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezRománia felfedezte a mi ékkövünket, súlyos balkáni árat fizethet Torockó
Torockó Erdély azon helyszíne, amely a magyarság számára különleges, már-már zarándokhelyi jelentőségű.
Megható kezdeményezés: közös programokkal várják az ép és a beteg gyermekeket és családjaikat az első nyitott Prader–Willi-napon
Május 12-én, vasárnap Szigetmonostoron várják nemcsak az érintett családokat, hanem minden gyermekes családot az első nyitott Prader–Willi-napon.
Lopta az áramot, hogy költséghatékonyan működtesse a pékséget, meg is lett a baj belőle
Tizenegymillióba kerülhet ez a kör.
Így csap le a rendőrség a legnagyobb titokban, amikor nem is látja őket + videó
Gyorshajtás, piros lámpa, záróvonal, stoptábla – mindegy, milyen szabályt szegett meg, a rendőrök akkor is figyelnek, amikor azt hiszi, hogy nem.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Magyar Péter hívő emberek elleni őrjöngése csak a kezdet: szerinte a templomi menet tagjai provokálták őt - videó
Ennyi volt, huszonöt év után eltűnik Magyarországról a híres amerikai étteremlánc
Meztelencsigák a kertben – ezzel a házi csodaszerrel pillanatok alatt megszabadulhatsz tőlük
Lesz magyar mozdonygyár
Balesetet szenvedett a magyar színész, elmaradnak az előadások
A spanyolok már könyörögnek: valaki állítsa meg Magyarországot!
Baranyi Krisztina búcsúzóul még bosszút állna a ferencvárosiakon
Döbbenetes fotók: brutálisan meghízott a magyar válogatott Eb-ellenfelének sztárfocistája
Zelenszkij elindítja a harmadik világháborút
Újabb orosz üzenet érkezett a Robert Fico elleni merénylet után
Sztankovics megszólalt, a FTC csapatát már el is felejtette Moszkvában
Az összes pénzét ellopják, ha felveszi a telefont, amikor erről a számról hívják
Címoldalról ajánljuk