A hospice-ellátás orvosaként eltöltött húsz év alatt körülbelül kétezer végstádiumú beteget gondozott Sarah Wells, aki tudja, milyen értékes minden megélt pillanat. Olyan emberekkel került ugyanis kapcsolatba, akiknek nagyon kevés idejük volt. A halál még mindig olyannyira tabu, hogy gyakran megkérdezik tőle, hogyan képes erre a munkára, de neki az emberek utolsó órái különleges időszakok, ezért kiváltságosnak érzi magát, hogy ennek részese lehet. Számára a halál természetes, normális és gyakran szép. Látja munkája spirituális oldalát, a betegek szorongásaira és félelmeire éppúgy összpontosít, mint betegségük fizikai oldalára.

Az általuk gondozott betegek végstádiumúak. Ez lehet demencia, szív- és szervelégtelenség, motoros neuronbetegség, előrehaladott daganat vagy bármilyen más olyan betegség, amely a halálukhoz vezethet. Általában heteik vannak hátra. Aránytalanul sok fiatal van közöttük – például kisgyermekes szülők, akik nem szeretnék, ha gyermekeik szemtanúi lennének a haláluknak.

A nagy tekintélyű bíróktól a gyári munkásokig minden társadalmi rétegből kerül hozzájuk beteg. A brit lapnak a tapasztalatairól beszámoló doktornő szerint a halál közelsége kiegyenlít – az, hogy valaki fontos pozíciót töltött be, nem számít, amikor meghal. Sokan félnek az ismeretlentől, különösen, ha szemtanúi voltak egy szeretett ember halálának. Nemrég szívelégtelenségben szenvedő betegüket kellett megnyugtatni, aki tudta, hogy az apja miként távozott ugyanazon betegség miatt. Elmagyarázták neki, hogy a haldoklás általában békés folyamat, melynek során az emberek elalszanak, mivel szerveik lelassulnak, és eszméletlen állapotba kerülnek. Érzik a kéz érintését, de már nem képesek reagálni.

A betegek közül sokan amiatt sajnálkoznak, hogy nem töltöttek elég időt a családjukkal. Egy haldokló kollégája arról beszélt, hibázott, hogy végigdolgozta a karácsonyokat, hogy a munkájának szentelje magá,t és közben elhalasztotta a szeretteivel töltött ünnepeket.

Sarah Wells azt tapasztalta, hogy az emberek nem azt bánják, amit megtettek, hanem azt, amit nem – az elmaradt születésnapi ünnepléseket, a kihasználatlan esélyeket. Sajnálják az olyan elhalasztott gyakorlati feladatokat, mint a végrendelkezés, a temetés megtervezése.

Az utolsó napok prioritásai eltérőek. Egy 18 éves, agresszív csontrákban szenvedő fiú az Xboxát akarta, míg egy lelkes wimbledoni rajongó a hátralévő idejét a verseny nézésével akarta tölteni, miközben epret eszik és pezsgőt iszik.