Pénzügyek

Nyomozás a fővárosi romáknál

Horváth Csaba László, 2016. január 26., kedd 12:07, frissítve: kedd 12:08
Költségvetési csalás gyanúja miatt rendelt el nyomozást az adóhivatal a Fővárosi Roma Nemzetiségi Önkormányzat (FRNÖ) által fenntartott szakiskola gazdálkodása miatt – tudta meg a Magyar Nemzet. Értesüléseink szerint több tíz millió forint elköltése lehet problémás.

Az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) után már a Fővárosi Roma Nemzetiségi Önkormányzat tevékenységét is vizsgálják a hatóságok – erősítette meg a Magyar Nemzet értesülését a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). Tájékoztatásuk szerint a fővárosi roma szervezet fenntartásában álló Európai Üzleti Polytechnikum Szakképző Iskola gazdálkodása ügyében költségvetési csalás miatt rendeltek el nyomozást. Úgy tudjuk, az iskola 2014-es és 2015-ös pénzügyeit vizsgálják cigány képviselők feljelentése alapján.

A nyomozás azért figyelemre méltó, mert az intézmény gazdálkodását már a Magyar Államkincstár is ellenőrizte tavaly júniusban, illetve szintén tavaly, egy márciusi rendkívüli közgyűlésen is szóba kerültek a pénzfelhasználások. Akkor a roma politikusok vizsgálóbizottság felállítása mellett döntöttek az iskola tartozásainak ügyében. Az akkori hírek szerint az iskola különös körülmények között 30 millió forintos adósságot görgetett maga előtt. A Népszabadságnak pedig egyes roma képviselők azt mondták, hogy a pénzt „valakik lemutyizták”.

Információink szerint ez az adósság mára elérheti az 50 millió forintot, ezért a 700 felnőttnek szakképzést nyújtó intézmény igazgatójához fordultunk. Purebl Balázs lapunknak elmondta, tőlünk értesült a nyomozásról, hivatalos tájékoztatás ugyanis még nem érkezett az adóhivataltól. Szerinte az iskola gazdálkodásával nincs probléma, azt ugyanis az államkincstár és más hivatali ellenőrzések is rendben találták. Hozzátette, sejti, hogy mi áll a feljelentések mögött – de a részletekre nem tért ki. Az igazgató egyébként tavaly nyáron, az ominózus közgyűlést követően a rendezetlen számlákról szólva lapunknak azt mondta, „jogi problémák” miatt nem tudták kiegyenlíteni a tartozásokat. Ugyanakkor közölte, a pénz megvan az iskola bankszámláján, a számlakivonatot pedig meg is mutatta lapunknak.

ORÖ: helyszíni ellenőrzés a Dohány utcában

Tovább dagad a botrány az Országos Roma Önkormányzatnál is. Tegnap reggel az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) tíz munkatársa tartott helyszíni ellenőrzést az ORÖ budapesti, Dohány utcai székházában – tudatta a Romnet. Bár a szaktárca tizenkét szabálytalansági eljárást indított az ORÖ által létrehozott – a közelmúltig Farkas Flórián miniszterelnöki biztos vezette – Híd a munka világába nevű foglalkoztatási szövetkezet pénzköltései miatt, tegnap nem ezért érkeztek a revizorok a roma székházba. Az Emmi lapunk kérdésére közölte, a szövetkezet nevével azonos (Híd a munka világába) uniós program záró helyszíni vizsgálatát, tulajdonképpen rutinellenőrzését végzik.

Ugyanakkor mindenképpen érdekes lesz, mire jutnak a tárca munkatársai, ugyanis a vidéki, regionális irodákat is ellenőrizni fogják, ezeknek pedig már augusztus óta kellene folyamatos munkát biztosítani a főként hátrányos helyzetű cigányoknak. Ehhez képest lapunk olyan üresen álló, nem működő vidéki irodákat talált, amelyekre előzőleg százmilliókat költöttek el.

Az Emmi egyébként a Farkas Flórián elnöksége alatt zajló projektnél összesen 860 millió forint szabálytalan felhasználását vizsgálja. Korábban pedig már 228 millió forint visszafizetésére kötelezték az ORÖ-t is az uniós programban szabálytalanul elköltött pénzek miatt.


Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 01. 26.

Legolvasottabb
Legfrissebb
  1. 1
  2. 2
  3. 3
  4. 4
  5. 5
  6. 6
  7. 7
  8. 8
  9. 9
  10. 10
  11. 11
  12. 12
  13. 13
  14. 14
  15. 15
  16. 16
  17. 17
  18. 18
  19. 19
  20. 20
  21. 21
  22. 22
  23. 23
  24. 24
  25. 25
  26. 26
  27. 27
  28. 28
  29. 29
  30. 30
  31. 31
  32. 32
  33. 33
  34. 34
  35. 35
  36. 36
  37. 37
  38. 38
  39. 39
  40. 40
  41. 41
  42. 42
  43. 43
  44. 44
  45. 45
  46. 46
  47. 47
  48. 48
  49. 49
  50. 50
hirdetés

Hozzászólások - db

A hozzászólások mutatása