Az ötkarikás játékok egyik legnagyobb sztárját, a 24 éves Bilest az – egyébként rosszul sikerült – ugrása után a csapatorvos kísérte be az öltözőbe. A négyszeres olimpiai és 19-szeres világbajnok sportoló nem sokkal később a jobb combján kötéssel tért vissza, majd melegítőbe bújt, és a folytatásban csak kívülről szurkolt társainak.
Sokba került az amerikaiaknak a tornászsztár sérülése
Az orosz válogatott nyerte a női tornászok csapatversenyét a tokiói olimpián, a kétszeres címvédő, ezúttal második amerikaiak legjobbja, Simone Biles az első szeren megsérült.
Az amerikai szövetség közlése szerint az orvosi vizsgálatokon derül majd ki, pontosan mi történt Bilesszal, és egyelőre kérdéses, hogy folytathatja-e szereplését az ötkarikás játékokon.
A csapatdöntőben a két nagy rivális minden forgásnál ugyanazon a szeren tornázott, és az első kettő (ugrás és felemás korlát) után az oroszok közel két és fél pontos előnyt harcoltak ki.
Gerendán aztán az európai válogatott rontott, így a zárószer, a talaj előtt az amerikaiak nyolc tizedpontra zárkóztak. Itt azonban már nem bírták el legjobbjuk – és legjobb talajosuk – hiányát, ráadásul Jordan Chiles hibázott, így az oroszok magabiztosan győztek a férfi után a női csapatversenyben is.
Az orosz női tornászválogatott legutóbb – Független Államok Közössége néven – 1992-ben szerzett aranyérmet.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Orbán Viktor: Ne hagyjuk, hogy belerángassák Magyarországot a háborúba!
Az orosz–ukrán háború után sem térnének haza az ukránok
Szinte senki nem tud helyesen válaszolni erre a 10 kérdésre! Teszteld a földrajz tudásod!
Üzemanyag: visszatér Magyarországon az általános árcsökkentés – péntektől olcsóbb a benzin és a dízel is
Gyors és egyszerű, mégis mennyei somlói galuska
Elképesztő ára van annak a bornak, amit Orbán Viktor adott a kínai elnöknek
Nem azt mondták, Gabi!
Az air fryerek egészségügyi mellékhatásai, amikről senki nem beszél
Elszabadul a pokol
Újabb orosz üzenet érkezett a Robert Fico elleni merénylet után
Szemben az erőszakkal
Sztankovics távozása miatt egymásnak estek a fradisták