– Egyszer majd oktatófilm lesz Tamás elődöntős meccse. Persze, remélem, a fináléval együtt. A szív diadala volt az iráni Mohammedali Geraei feletti győzelme. Két tökéletes erőnlétű és technikailag képzett birkózó csatája volt. Tamás azért nyert, mert nagyobb a szíve. Csodálatos mérkőzés volt.
Lőrincz Tamás megszerezte a negyedik tokiói aranyérmünket!
Fantasztikus sportoló, igazi példakép. Aki azonfelül, hogy remek birkózó, intelligens és érzelmes, kijárt neki, hogy olimpiai bajnokként zárja szenzációs karrierjét.
aki másfél órával később ugyancsak döntőbe jutott – igaz, ő majd csak szerdán csatázik az aranyért – így hangolt a bátyja fináléjára. Előrebocsáthattuk, Tamásnak az aranyéremért sem lesz könnyebb dolga a kirgiz Akzsol Mahmudov ellen, aki arra készült, hogy megnyerje hazája első olimpiai aranyérmét.
Tapintható volt a feszültség. A két birkózó már az első percben összecsattant, a kirgiz a száját, a járomcsontját fájlalta. Birkózóknál az ilyesmi persze hétköznapi eset. Másfél perc után először „Szöcsit” intették meg, de macskaügyességgel kibújt és lábra pattant. Az intéssel Mahmudov vezetett 1-0-ra. Az első három percben más említésre méltó nem történt. A magyar világbajnok kicsit passzív volt, de lehet, hogy az csupán a taktika része volt, a második félidőt akarta megnyomni.
Így is volt! Sokkal aktívabban folytatta, kitolta a kirgizt, amiért kapott egy pontot, majd rögvest megintették Mahmudovot, amivel 2-1-re már ő vezetett! Csak intés ne legyen! – rimánkodtunk a lelátón.
A végén pedig már visszaszámoltunk, öt-négy-három-kettő-egynél pedig kimondtuk: szép volt, Tomi!
Lőrincz Tamás olimpiai bajnok. Ez a negyedik aranyérmünk Tokióban.
A 34 éves bajnok a meccs után aztán bepótolta a tőle megszokott, de ezúttal elmaradt látványos akciókat is. Csípődobás, pörgetés, volt ott minden, amikor Sike András szövetségi kapitánnyal (szintén olimpiai bajnokkal) összeölelkezett. Aztán előkerült persze a magyar zászló, Lőrincz Tamás pályafutása utolsó, de mindennél fontosabb meccsén eljárhatta azt a győzelmi táncot, amire mindig is vágyott.
Fantasztikus sportoló, igazi példakép. Aki azonfelül, hogy remek birkózó, intelligens és érzelmes, kijárt neki, hogy olimpiai bajnokként zárja szenzációs karrierjét.
Lőrincz Tamás döntőjét itt lehet megnézni:
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A Facebook „durva erőszakot ábrázoló” tartalomnak minősítette, és lejjebb sorolt egy videót a csíksomlyói búcsúról
Meghalt Varga Szilvia
Házasság első látásra: újra együtt az egyik pár, óriási az öröm
A kórházból üzent Robert Fico + videó
Ekkorra időzítsd a nyári szabid! Mutatjuk a kánikulai időszakokat
Rég látott a Facebook népe akkora ellentmondást, mint amit Magyar Péter vasárnap produkált
Megnevezik az atomerőmű elleni támadás elkövetőit
Jürgen Klopp dalra fakadt, és bejelentette Arne Slot érkezését – videó
Már a csíksomlyói búcsú is zavarja a Facebookot
Szoboszlai is tátott szájjal hallgatta Klopp öltözői beszédét + videó
Hernádi Judit odaszúrt Orbánnak, de balul sült el a támadása
Közeli felvételek a brutális orosz gyilkológépről + videó