Pártviták az uszodaépítés körül

Hírösszefoglaló
2002. 08. 07. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A városi fedett uszoda építésének előkészítése során kialakult ellentétes álláspontokról tartottak sajtótájékoztatót tegnap Hódmezővásárhelyen a szembenálló felek, a fideszes alpolgármesterek, illetve az MSZP helyi képviselői. Az alpolgármesterek sajtótájékoztatóján jelen volt Lázár János, a Fidesz helyi parlamenti képviselője is – jelentette az MTI.
A város vezetői azzal vádolták a helyi szocialista képviselőket, hogy pártérdekből akadályozzák az uszoda felépítését. Elhangzott: tavaly Hódmezővásárhely polgármestere, az azóta elhunyt Rapcsák András és Deutsch Tamás akkori ifjúsági és sportminiszter szerződést írt alá arról, hogy a minisztérium 400 millió forint vissza nem térítendő támogatással segíti a beruházást. Ismertetésük szerint az idén májusban az Orbán-kormány újabb 400 millió forint összegű bankhitelre vállalt kezességet. Az alpolgármesterek és Lázár János álláspontja szerint az MSZP-s képviselőknek segítséget kellene nyújtani az utóbbi 400 millió forint „kilobbizásához”, ám ők nem akarják, hogy a polgári oldalon álló önkormányzati vezetők nevéhez fűződjék a beruházás.
Az MSZP-s tájékoztatón cáfolták a fideszes vádakat. Szeri Ferenc képviselő úgy fogalmazott: csalárd szerződések állnak az uszodaépítés hátterében. Állítása szerint a város vezetői által emlegetett kétszer 400 millió forint valójában csak egyszeri 400 milliót jelent.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.