Lealacsonyító, a Rákosi-időket idéző közbeszédnek, így elfogadhatatlannak tartja közleményében a Kereszténydemokrata Néppárt, aKDNP Gyurcsány Ferencnek az Országgyűlésben elhangzott magánszámát, napirend előtti felszólalását, amellyel a DK elnöke fröcsögve a miniszterelnök beszédére reagált. Miután Rákosi Mátyás kommunista rémuralmat hozott létre szovjet segédlettel, ez az értékelés nem jelent kevesebbet, mint hogy a bukott baloldali miniszterelnök is kommunistaként nyilvánult meg.
A KDNP ítélete abszolút helytálló, ám érdemes továbbvinni: Gyurcsány és felesége, Dobrev Klára nem pusztán megidézik szövegeikkel a bűzhödt személyi kultusszal megterhelt ötvenes évek politikai felfogását, diktatórikus elitista szemléletét, hanem reprodukálják, lemásolják. Amennyiben hatalomra kerülnének egy katasztrofális baleset vagy külföldi beavatkozás folytán, a Rákosi-féle bolsevik diktatúrát egy az egyben meg akarnák valósítani, mert az Apró klán számára még a Kádár-rezsim is túl puha volt.
További Poszt-trauma híreink
Nem kell különösebb extra bizonyíték mindennek az alátámasztására, elég, ha valaki meghallgatja azt, amit mondanak, gyalázva, fenyegetve, ellenségnek tartva, azaz nem véve emberszámba politikai ellenfeleiket vagy akárcsak azokat, akik nem hajszálra ugyanazt mondják, mint ők.
Dobrev Klára éppen olyan gyűlölködő, uszító, hamisítatlan rákosista beszédet tartott a Kossuth téri tüntetésükön vasárnap, mint férje az úgynevezett évértékelőjén, majd a parlamentben.
Érdekes módon senkinek sem tűnt fel, hogy ezt éppen február 25-én, a kommunizmus áldozatainak emléknapján tette. Hogy szándékosan voltak ilyen érzéketlenek a szervezők vagy csak véletlenül, figyelmetlenségből? Mi arra voksolunk, hogy direkt, dafkéból időzítették a kommunista típusú tüntetést éppen 25-ére, provokációképpen. Így érzékeltette Dobrev Klára árnyékkormányfő a többi gyújtó hangú, a jobboldal elleni gyűlöletre buzdító, mozgósító beszédet tartó pártvezetővel, Kunhalmi Ágnes MSZP-társelnökkel, Szabó Tímeával (Párbeszéd–Zöldek), Bedő Dáviddal (Momentum) és Karácsony Gergely (Párbeszéd–Zöldek) főpolgármesterrel egyetemben, hogy ők legszívesebben nem a kommunizmus áldozatainak, hanem magának a kommunizmusnak állítanának emléknapot.
Valószínűleg emiatt volt a demonstráció iránti érdeklődés sokkal mérsékeltebb, mint napokkal azelőtt az influenszerek Hősök téri tüntetésén. Olyannyira gyér volt, hogy a végén többségében még azok is elszállingóztak, akik megjelentek. Így a kommunizmus barátai magukra maradtak. Nem csupán a majdnem kiüresedett Parlament előtti téren ― de az országban is.
További Poszt-trauma híreink
Borítókép: Dobrev Klára beszéde a február 25-i baloldali tüntetésen a Kossuth téren (Fotó: Teknős Miklós)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezPottyondy Edina a saját kardjába dőlt, nagyon durván leégette magát
Ennyit az elhivatott megmondóember hamis legendájáról.
Ki az újságíró?
A hírre, miszerint Karácsony Gergely elé a saját sajtósa tartja az RTL Klub mikrofonját, majd készít vele előre egyeztetett kérdések alapján interjút, sokan nagyon néztek.
Sz…r ember vagy, Karácsony Gergely
Nem vagyok most sem újságíró, sem senki, csak egy apa vagyok, aki aggódik a fiaiért. Gergő, te el akarod venni a két huszonéves fiamat, hogy háborúba hajtsd őket!
Az ukránoknak csak egy utánzatra tellett
Szerencsétlenek két orosz közt vergődnek.
Véleményváró
Tovább az összes cikkhezTörékeny porcelán
Az ABBA-tól a nem bináris senkiig
Menetelünk az atomháborúba
„Mit röhögtök, magatokon röhögtök!”
A szerző további cikkei
Tovább az összes cikkhezKülföldről forradalmasítanák az országot
Bethlen István kijelenti: Kun Béláék nem jöhetnek haza, csupán azok az emigránsok, akiknek a büntetlenségét a bíróság kimondja. Jászi Oszkár Londonban Európa sötét foltjának nevezi Magyarországot.
A szuverenistákat lelövik, ugye?
A szélsőbaloldal immár egy uniós tagállam miniszterelnökét akarta meggyilkolni.
Hazafúrási stop
Kemény fába vágja a fejszéjét az, aki a baloldali ellenzék tetteinek mozgatórugóit meg akarja érteni, s fel akarja fedezni bennük a logika morzsáit.
Karácsony jövőt adna Budapestnek – mert jelent a mai napig képtelen volt
A fővárosiak nem emlékeznek semmi érdemleges cselekedetére az öt év során. Amire meg emlékeznek, arra jobb lenne nem emlékezni.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Lecsapott a vihar Magyarországra: apokalipszisszerű villámlások és óriási eső - videó
Négy távozót jelentett be a Ferencváros labdarúgócsapata
Házasság első látásra: özönlenek a gratulációk Petra és Andris bejelentése miatt
Verőcei hajóbaleset - a BRFK fotókat osztott meg a kiemelt roncsról + videó
Rettentően nehéz IQ-teszt, ami a személyiségedre is magyarázatot ad
Óriási a baj az iváncsai akkugyárban: se megrendelés, se termelés az elektromos autóipar válsága miatt
Dárdai Pál utolsó kívánságát majdnem elrontotta a Hertha, de a fia gólt lőtt
F1: A végén, a semmiből jött Verstappen imolai drámája
Így segít a Törökországból érkezett drón az iráni elnök felkutatásában + videó
Megtalálhatták az iráni elnököt, miután kényszerleszállást hajtott végre az őt szállító helikopter + videó
Így volt kerek: Marquinhos mellett a búcsúzó Lisztes is betalált, a Ferencváros legyőzte az Újpestet
Ezt mondta Jürgen Klopp a pályán, az utolsó Liverpool-meccse után
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezPottyondy Edina a saját kardjába dőlt, nagyon durván leégette magát
Ennyit az elhivatott megmondóember hamis legendájáról.
Ki az újságíró?
A hírre, miszerint Karácsony Gergely elé a saját sajtósa tartja az RTL Klub mikrofonját, majd készít vele előre egyeztetett kérdések alapján interjút, sokan nagyon néztek.
Sz…r ember vagy, Karácsony Gergely
Nem vagyok most sem újságíró, sem senki, csak egy apa vagyok, aki aggódik a fiaiért. Gergő, te el akarod venni a két huszonéves fiamat, hogy háborúba hajtsd őket!
Az ukránoknak csak egy utánzatra tellett
Szerencsétlenek két orosz közt vergődnek.