Sallai Roland kimarad, mert megműtötték

Magyar Nemzet
2019. 03. 06. 12:07
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ahogy egy napja megírtuk, a Magyar Labdarúgó-szövetség tegnap postázta harminc válogatott játékos kikérőjét az érintett kluboknak a Szlovákia elleni március 21-i és a Horvátország elleni március 24-i Európa-bajnoki selejtezőkre. Ez a lista nem nyilvános, az azonban már tegnap kiderült, hogy nem lesz ott az Eb-selejtezők nyitányán. A Freiburg futballistáját ugyanis pénteken megműtötték.

A játékos néhány hete azt mondta érdeklődésünkre, hogy már Cipruson is voltak kisebb panaszai, de új csapatánál bizonyítani akart. Egymást érték a fontos – köztük természetesen válogatott – mérkőzések, ezért nem állt le, ám egy rossz mozdulat hatására elviselhetetlenné vált a fájdalom, s már nem tudott pályára lépni.

Hónapokon át konzervatív kezeléssel, injekciókúrával és gyógytornával próbálták rendbe hozni, de nagy lassan haladt a felépülése. Ezért került sor pénteken a műtétre. Esetleg félrevezető lehet, hogy a hasfalán hajtottak végre beavatkozást, de ez az eddigi lágyéksérüléssel van összefüggésben.

A műtétet nem a freiburgi orvosok végezték el, arra a játékos menedzserének közvetítésével Berlinben került sor. Sallai Roland onnan hétfőn édesapjával tért vissza Freiburgba, ahol megkezdődött az újabb rehabilitáció. A remények szerint a válogatott szélső másfél hónap múlva végre teljesen egészséges lesz. Az első két Eb-selejtezőt kénytelen kihagyni, de a folytatásban ott lehet a csapattal. Marco Rossinak tehát újabb feladatként Sallai pótlásáról is gondoskodnia kell.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.