A magyar csapat közleménye szerint Kovács jelenleg hárompontos hátránnyal második az összetettben, célja pedig az, hogy a hétvégi futamokon a pole pozícióból rajtolhasson és mindkét versenyt megnyerje. A sorozat idei öt hétvégéjén kivétel nélkül a magyar motoros indulhatott az első rajtkockából, és több futamgyőzelmet is aratott az erős nemzetközi mezőnyt felvonultató géposztályban.
Így volt kerek: Marquinhos mellett a búcsúzó Lisztes is betalált, a Ferencváros legyőzte az Újpestet
A bajnokcsapat mindkét félidőben eredményes volt.