Az 59 éves ex-futballista orosz feleségével együtt nyaralt az Egyesült Arab Emírségekben, ahol a koronavírus-világjárvány miatt az utóbbi napokban egyre több korlátozást vezettek be.
A német futballegenda a magyar külügyminiszter segítségével jutott ki Dubajból
A 150-szeres német válogatott, világ- és Európa-bajnok labdarúgó, a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya, Lothar Matthäus csütörtök hajnalban sikeresen hazajutott Dubajból a lassan két évtizede a lakóhelyének számító Budapestre. A Bild című német lap arról is beszámolt, hogy a világsztárnak Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter személyesen segített, amikor arról biztosította, hogy a magyar állampolgárság hiánya nem akadálya a hazatérésnek, abban az esetben, ha az illetőnek van magyarországi, bejelentett lakcíme. A hírt Paczolay Máté, a külügyminiszter sajtófőnöke is megerősítette.
A 150-szeres német válogatott, világ- és Európa-bajnok labdarúgó elmondta, hogy már 16 éve Budapesten lakik, mégis sokáig bizonytalan volt, hogy visszatérhet-e, mert a Magyarországon élő külföldiek esetében nem voltak egyértelműek a járvány miatt elrendelt beutazási korlátozások. A dubaji német nagykövetségtől is próbált tanácsot kérni, de nem ért el senkit.
Végül a magyar diplomácia vezetője segített. „Kaptam egy sms-t Szijjártó Pétertől, aki egy interjúból értesült a gondjaimról. Biztosított arról, hogy beutazhatok” – mondta Lothar Matthäus.
Hangsúlyozta, hogy nem részesült külön elbánásban, azért utazhatott be Magyarországra, mert rendelkezik magyar lakcímkártyával.
A Dubajba közlekedő magyar- és németországi járatokat már leállították, de szerencsére egy régi barátja éppen a városban volt, és indulni készült magángépével. Matthäusékat is magukkal vitték. Szerda este 20.30-kor indultak. Ez volt az utolsó előtti magángép, amely felszállhatott, mielőtt felfüggesztették az utasszállítást az Egyesült Arab Emírségek két nagy nemzetközi repülőterén, Dubajban és Abu-Dzabiban.
„Négy órával később már nem jutottam volna ki az emírségekből” – mondta Lothar Matthäus a Bildnek.
Az utolsó dubaji napokban szinte egymást érték a korlátozások. Szerda délután egy vendéglőben voltak, és a pincér 15 órakor megkérdezte, kíván-e rendelni még egy sört, „ugyanis a kormány döntése értelmében 15.30-tól az egész országban nem lehet szeszesitalt felszolgálni” – mondta Lothar Matthäus, hozzátéve: „szinte óránként hozták a döntéseket és vezették be az új tilalmakat”.
A Nemzeti Sport is elérte Lothar Matthäust, aki a lapnak elmondta, hogy az egyre szigorúbb szabályok sorában szerda éjfélkor következett be a reptér lezárása Dubaiban, de szerencséjére az egyik barátja jelezte neki, a magángépe üresen indul vissza aznap az Emírségekből, fel tudja őket venni. A jelenleg szakkommentátorként dolgozó világsztár akkor már kapcsolatban volt a magyar külüggyel, miután a múlt héten az a hír járta be a világsajtót, hogy állampolgárság híján nem tud hazajutni Budapestre.
[caption id="" align="aligncenter" width="960"] Lothar Matthäus Fotó: AFP/Nemzeti Sport[/caption]
„A külügyminiszter urat abból az időből ismerem, amikor magyar szövetségi kapitány voltam és folyton a Honvéd meccsein találkoztunk, azt hiszem, nagy szurkolója a csapatnak – mondta Matthäus. – Miután kaptam tőle egy SMS-t a múlt heti cikkek után, több magyar diplomata is keresett, hogy felajánlják a segítségüket. Miután kiderült, hogy magyar útlevél nem szükséges, a gondom az volt, hogy bár van magyarországi lakcímkártyám, de az nem volt nálam, otthon maradt Budapesten. Azonban egy barátom elment érte a lakásomba, és bemutattuk a minisztériumnak, lehetővé vált a hazatérésünk. Miután orosz nemzetiségű feleségemnek is van bejelentett lakcíme Budapesten, minden hivatalosan történt, bármilyen kivételezés nélkül.”
Végül úgy alakult, hogy Lothar Matthäus hazatérése nemcsak hogy nem került pénzébe a magyar államnak, de ő további öt, Európába igyekvő magyarnak tudott segíteni. Hazánk müncheni konzulátusának közbenjárására, öt, az Emírségekben rekedt magyar állampolgárt is sikerült feljuttatni a Nürnbergbe tartó gép fedélzetére.
„Dubaiból a miénk volt az utolsó előtti gép, amelyet engedtek fölszállni. Nürnbergből aztán egy másik, általam bérelt repülővel jutottunk haza, csütörtökön, hajnali egy órakor.”
Arra a kérdésünkre, hogy hosszú távon tervezi-e, hogy Budapesten marad, így felelt az aranylabdás és 1990-ben a világ legjobb sportolójának választott Matthäus: „Hosszú távú tervei most senkinek sincsenek. De ameddig lehet, igen, itt szeretnénk maradni, biztonságban érezzük magunkat Magyarországon, egyelőre a fertőzöttek száma is viszonylag alacsony más, környékbeli országokéhoz képest. A múlt heti sajtóhírek után sokan megkerestek Németországból, barátok, rokonok, hogy felajánlják a házukat, lakásukat, maradhattam volna Nürnbergben is, édesanyámnak onnan húsz kilométerre van nagy háza, de én Budapestre vágytam, az otthonomba! Itt élünk, biztosított az élelmiszer, a megfelelő életkörülmények, és sokan segítenek nekünk. Köszönjük, most már jól vagyunk!” – mondta a futballegenda.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezGuardiola a fenekére huppant, Ederson csapkodott, a Spurs szurkolói ünnepeltek
A Manchester City elhozta a három pontot a Tottenham otthonából, így egy lépés választja el a címvédéstől.
Ferencvárosi remeklés a BL-ben: csoportelsőség és négyes döntő
A zöld-fehéreken kívül az Olimpiakosz, a címvédő Pro Recco és a Novi Beograd jutott a négyes döntőbe.
Doppingvétség miatt lemarad az olimpiáról a magyar párbajtőröző, Kun Anna
Elképzelhető, hogy ezzel véget is ér a 28 éves vívó pályafutása.
Nagytakarítás Újpesten, öt távozót jelentett be a klub
A távozók a Ferencváros ellen viselhetik utoljára az Újpest mezét.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Magyar Péter gazdasági vezetőjének bűntársai egy ismert politikus nevével is visszaéltek
Stockholm: jöhetnek az atomfegyverek!
Kiderült az új edző terve Szoboszlaival: már az utódával tárgyal a Liverpool
Kapaszkodjunk meg – Magyarország kvázi nagyhatalommá vált, és ehhez még csak pénz és fegyver sem kellett neki
Szakított a Házasság első látásra sztárpárja
Üzemanyag: döntöttek az új magyarországi árakról – véget ért egy nagy sorozat
Olyat írhatnak fel receptre az orvosok, amire eddig még soha nem volt példa
Újpesten megkezdték az átalakítást, öt játékos távozását jelentették be
Fordulópont Brüsszelben: Magyarország nyerhet Von der Leyen kapitális hibája után
Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)
Németország már felszámolta önmagát
Bűnszervezet szabadulhat Magyarországra – Évekig ült fegyházban Magyar Péter jobbkeze
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezGuardiola a fenekére huppant, Ederson csapkodott, a Spurs szurkolói ünnepeltek
A Manchester City elhozta a három pontot a Tottenham otthonából, így egy lépés választja el a címvédéstől.
Ferencvárosi remeklés a BL-ben: csoportelsőség és négyes döntő
A zöld-fehéreken kívül az Olimpiakosz, a címvédő Pro Recco és a Novi Beograd jutott a négyes döntőbe.
Doppingvétség miatt lemarad az olimpiáról a magyar párbajtőröző, Kun Anna
Elképzelhető, hogy ezzel véget is ér a 28 éves vívó pályafutása.
Nagytakarítás Újpesten, öt távozót jelentett be a klub
A távozók a Ferencváros ellen viselhetik utoljára az Újpest mezét.