Mivel szinte az egész világon leállították a sporteseményeket, így a labdarúgást is, ezért a FIFA ilyen módon próbálja szórakoztatni a koronavírus-járvány miatt otthonukban tartózkodó szurkolókat.
Beszélgessen futball-sztárokkal élőben!
A következő hetekben a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) Twitter-oldalán élőben lehet beszélgetni korábbi világsztárokkal.
Elsőként csütörtökön a brazil Julio Cesar volt a „vendég”. A brazil kapus 87-szer szerepelt a válogatottban, amellyel egyszer Copa Americát, kétszer pedig Konföderációs Kupát nyert. Legnagyobb klubsikereit az Internazionale színeiben érte el, a milánói klubbal öt bajnoki cím, három Olasz Kupa- és négy Olasz Szuperkupa-diadal mellett egyszer-egyszer csúcsra ért a Bajnokok Ligájában és a klub világkupában is.
A sorozat kedden Carli Lloyddal folytatódik, aki kétszer nyert olimpiát és világbajnokságot is az amerikai női válogatottal. A magyar idő szerint 19 órakor kezdődő élő beszélgetések során olyan korábbi világsztárok is szót kapnak, mint az egyaránt aranylabdás brazil Kaká és az olasz Fabio Cannavaro, valamint a négyszer is az év afrikai futballistájának választott Yaya Touré.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezVerstappen összetört, Leclerc Ferrari-győzelmet vizionál
Norris úgy látta, nem sikerült megtalálniuk a megfelelő beállításokat, ezért nem nyert vasárnap.
Klopp „elkottyintotta” a Liverpool bejelentését + videó
Vasárnap minden a német edzőről szólt Liverpoolban, de ő mással is meg akarta osztani a reflektorfényt.
Így ritkán látni Guardiolát! A könnyeivel küzdött, amikor Kloppról kérdezték + videó
A német edző lemondása nem csak a Liverpool szurkolóit érintette érzékenyen.
Őrület, hogyan jutott fel egy kiscsapat a labdarúgó BL főtáblájára az éjjel + videó
A Brest is ott lesz az új lebonyolítású Bajnokok Ligájában a 36 együttes között.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A Facebook „durva erőszakot ábrázoló” tartalomnak minősítette, és lejjebb sorolt egy videót a csíksomlyói búcsúról
Újabb lépés a világháború felé, titokban érkezhetnek Ukrajnába a NATO-katonák + videó
Heti horoszkóp 2024. május 20-26.: megfordulhat veled a világ
Mándoki László: Nem számíthatunk már túlélőkre + videó
Meztelencsigák a kertben – ezzel a házi csodaszerrel pillanatok alatt megszabadulhatsz tőlük
Rég látott a Facebook népe akkora ellentmondást, mint amit Magyar Péter vasárnap produkált
Durva baleset történt az egyik forgalmas magyar határátkelő előtt, lezárták az autópályát
Őrjítően szexi: milliók vadulnak meg a hatalmas mellű sztársportolónőtől
Óriási razzia volt a belvárosban, megvan kiket kaptak el
Lépett a rendőrség, őrizetben a verőcei hajóbalesetet okozó kapitány
Szoboszlai is tátott szájjal hallgatta Klopp öltözői beszédét + videó
Fura válaszokat kapott a mesterséges intelligenciától Medvegyev
Címoldalról ajánljuk