A csütörtökön a koronavírus-járvány miatt elhalasztott három futam közül a monacói versenyhétvégére egyáltalán nem kerül sor idén – közölték a szervezők.
Elmarad a Forma-1-es Monacói Nagydíj
A csütörtökön a koronavírus-járvány miatt elhalasztott három futam közül a monacói versenyhétvégére egyáltalán nem kerül sor idén – közölték a szervezők.
A Forma-1 szervezői korábban arról számoltak be, hogy a május 24-re tervezett verseny mellett a május 3-i hollandiai és a május 10-i spanyolországi viadalt is egy későbbi időpontban rendezik, amelyről egyeztetnek a helyi rendezőkkel. Ezt követően jelent meg az Automobile Club de Monaco közleménye, amelyhez hozzájárulhatott az is, hogy csütörtökön derült ki: az uralkodó II. Albert herceg koronavírus-tesztje is pozitív lett.
Korábban már az Ausztrál (eredeti időpont: március 15.), a Bahreini (március 22.), a Vietnami (április 5.) és a Kínai (április 19.) Nagydíjat is elhalasztották.
A Forma-1 szervezői szerdán úgy döntöttek, hogy a járvány miatt a szokásos nyári szünetet gyakorlatilag most elrendelik annak érdekében, hogy a szezont minél több futammal meg lehessen rendezni. Az idény júniusban Azerbajdzsánban startolhat, korábbi sajtóhírek szerint a tervezett 22 futamból 18-at rendeznének meg.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezÍgy volt kerek: Marquinhos mellett a búcsúzó Lisztes is betalált, a Ferencváros legyőzte az Újpestet
A bajnokcsapat mindkét félidőben eredményes volt.
Ezt mondta Jürgen Klopp a pályán, az utolsó Liverpool-meccse után
A győzelemmel búcsúzó német edző a hitről is beszélt a Liverpool szurkolóinak.
Négy távozót jelentett be a Ferencváros labdarúgócsapata
A szezon végén távozókat a Fradi–Újpest meccs előtt jelentette be a bajnokcsapat.
A Veszprém és a Szeged idei legszorosabb meccsét hozta az MK-döntő
A második félidőben a piros lap sem hozott fordulatot a fináléban.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Szentkirályi Alexandra: Az újpesti Duna-part ma "egy borzalmas hajléktalan favella"
Így segít a Törökországból érkezett drón az iráni elnök felkutatásában + videó
Marics Peti már a múlté: ehhez a férfihoz ment feleségül Stana Alexandra
Kiemelték a verőcei motorcsónak maradványait a Dunából, jól látható, hogy mi történt (GALÉRIA)
Szerelem a láthatáron: három csillagjegyre júniusban boldogság vár
Merénylet Fico ellen: nyilatkozott a szlovák belügyminiszter, meglepő elméletről tájékoztatott
Megnevezik az atomerőmű elleni támadás elkövetőit
A mesternégyes sem volt elég a Real Madrid ellen, a Barcelona örülhet
Meghalt Varga Szilvia
Sötét titkok derültek ki Karácsony Gergelyről
Meglepődtek, amikor Orbán Viktor lépett a műhelybe + videók
Dárdai Pál utolsó kívánságát majdnem elrontotta a Hertha, de a fia gólt lőtt
Címoldalról ajánljuk