A salzburgi klub hivatalos honlapján jelezte, hogy hat futballista fertőzött, a csapat karanténba került, és egyelőre egyetlen játékos sem utazhat el a válogatottba.
Karanténban a Salzburg, Szoboszlai kihagyhatja a pótselejtezőt
Újabb pozitív koronavírustesztek születtek a Red Bull Salzburg labdarúgócsapatánál, így veszélybe került Szoboszlai Dominik szereplése az Izland elleni csütörtöki Európa-bajnoki pótselejtezőn. Azok az egy hónappal ezelőtti események ismétlődhetnek meg újra, amikor a karantén miatt a fiatal játékosnak ki kellett hagynia a magyar válogatott három mérkőzését.
A honlap beszámolója szerint a Rapid Wien elleni vasárnapi rangadót megelőzően, pénteken elvégzett tesztek mindegyike negatív lett, azonban a következő tesztelés már fél tucat pozitív eredményt hozott, amelyről az 1-1-re végződött összecsapás után értesült a klub. Az érintett futballistákat nem nevezték meg, tüneteik nincsenek.
Azok a játékosok, akiknek negatív lett a tesztjük, csak az otthonuk, az edzőközpont és a mérkőzések helyszínei között mozoghatnak.
A csapat tagjain hétfőn újabb teszteket végeznek el, és ha a járványügyi hatóság a negatív eredményt követően hozzájárul, változhat a helyzet az együttesnél.
Mi lesz a válogatottal?
A 20 esztendős Szoboszlai Dominiknek szintén karantén miatt kellett kihagynia a magyar együttes októberi mérkőzéseit, köztük a Bulgária otthonában rendezett Eb-selejtezőt, amelyet együttese 3-1-re megnyert. Hatalmas érvágás lenne a magyar csapatnak, amennyiben a támadó középpályás lemaradna a válogatott következő találkozóiról, és vélhetően Szoboszlai is rendkívül csalódott lenne, hiszen korábbi nyilatkozata szerint Izland ellen élete mérkőzésére készül.
– Sajnos októberben nem tudtam csatlakozni a válogatotthoz, de már többször elmondtam, hogy életem meccse lesz az izlandiak elleni, attól függetlenül, hogy játszottam nagy csapatokkal a Bajnokok Ligájában is.
A játékos elhivatottságát támasztják alá Marco Rossi szavai is.
– Nemrég beszéltem Szoboszlaival, azt mondta, ha nem engedi el a Salzburg, akkor gyalog jön haza az Izland elleni mérkőzésre – mondta egy héttel ezelőtt a szövetségi kapitány, amikor kihirdette a válogatott keretét.
Nem a Salzburg játékosa az egyetlen labdarúgó, aki kimarad(hat), hiszen vasárnap kiderült, hogy Kleinheisler László nem csatlakozik a kerethez, mert az NK Osijek középpályásának karanténba kellett vonulnia.
A magyar csapat csütörtökön fogadja Izlandot az Eb-részvételért, majd a Nemzetek Ligájában Szerbia és Törökország ellen játszik a Puskás Arénában három, illetve hat nappal később.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezÖrömünnep Klopp liverpooli búcsúján, de az igazi öröm a bajnok Cityé
A Manchester City győzött és újra angol bajnok, Szoboszlai Klopp búcsúmeccsén is csak csere volt.
Dárdai Pál utolsó kívánságát majdnem elrontotta a Hertha, de a fia gólt lőtt
Dárdai Palkó góllal reagált arra, hogy nem került be a magyar Eb-csapatba, de a berliniek kikaptak.
Valter Attila villogott a Giro d’Italia királyetapján, majd kért fél percet + videó
A rózsaszín trikós Tadej Pogacar tovább növelte előnyét összetettben.
Verstappen váratlanul visszaesett, Norris megizzasztotta a hollandot
A Red Bull világbajnoka a futam utolsó harmadáig magabiztosan vezetett, aztán megérkezett a nyakára Norris.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Magyar Péterről ezt gondolja az utca embere - videó
Drámai videókat tettek közzé a verőcei hajóbaleset után indult keresésről
Már Szoboszlai utódjával tárgyalnak, kiderült az új edző terve
Orbánra támadt a Megasztár korábbi zsűritagja, a piti kis szalámitolvaj
Itt a vége? Még a képeket is törölte Sebestyén Balázs felesége
A természet lassan visszaveszi Kispest első polgármesterének patkánytanyává lett házát
Megnevezik az atomerőmű elleni támadás elkövetőit
A futballista, aki nem ismeri a stresszt – Varga Barnabás közelebbről
A Liverpool kudarcát ünnepli a csodában reménykedő Arsenal
A németek „pazarlása” bizonyítja Marco Rossi igazát az Eb előtt
Súlyos hajóbaleset történt Verőcénél + videó
Itt van a svájci szállodahajó, amelyet feltartóztattak a verőcei súlyos baleset után + fotó
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezÖrömünnep Klopp liverpooli búcsúján, de az igazi öröm a bajnok Cityé
A Manchester City győzött és újra angol bajnok, Szoboszlai Klopp búcsúmeccsén is csak csere volt.
Dárdai Pál utolsó kívánságát majdnem elrontotta a Hertha, de a fia gólt lőtt
Dárdai Palkó góllal reagált arra, hogy nem került be a magyar Eb-csapatba, de a berliniek kikaptak.
Valter Attila villogott a Giro d’Italia királyetapján, majd kért fél percet + videó
A rózsaszín trikós Tadej Pogacar tovább növelte előnyét összetettben.
Verstappen váratlanul visszaesett, Norris megizzasztotta a hollandot
A Red Bull világbajnoka a futam utolsó harmadáig magabiztosan vezetett, aztán megérkezett a nyakára Norris.