Erről lánya, Dagmar Eckel beszélt a DPA német hírügynökségnek. A jelenleg 89 éves, az Aranycsapat ellen világbajnok volt labdarúgó mostanában már nem ad interjút, visszavonultan él a pfalzi Vogelbachban, miután tavaly egy esés következtében megsérült.
Az Aranycsapat legyőzőjének fontos a német–magyar meccs
Hatvanhét évvel a Németországban „berni csodaként” emlegetett világbajnoki döntő után szerdán is német győzelmet vár a magyarok elleni Európa-bajnoki csoportmérkőzésen Horst Eckel, az 1954-ben vb-győztes nyugatnémet csapat egyetlen még élő tagja.
– Természetesen nagyon fontos neki ez a mérkőzés, mert előhozza az emlékeket – mondta Dagmar Eckel. – De egyben nagyon realista is, és azt mondja: most és a mában élünk, és a fiúk jól játszanak.
Elmondása szerint édesapja rendszeresen végigizgulja a német válogatott mérkőzéseit a televízión keresztül, utána pedig telefonon megvitatja vele a történteket.
Az 1954-es világbajnokság döntőjében, július 4-én, Bernben hiába vezetett a nagy esélyes Aranycsapat 2-0-ra a nyugatnémetek ellen, végül óriási meglepetésre a rivális nyert 3-2-re. Két héttel korábban, a csoportban még 8-3-as magyar siker született.
Az akkor 22 éves Eckel a német csapat legfiatalabb játékosa volt.
Az 1954-es berni vb-döntő után a magyar válogatott tétmérkőzésen már nem találkozott a nyugatnémetekkel – csak a keletnémetekkel –, és Németországgal is csupán barátságos összecsapásokat játszott.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezElképesztő drámák a Bundesligában, Schäfer András ezt soha nem felejti el
Hihetetlen körülmények között dőlt el, hogy az Union Berlin bennmarad-e az élvonalban.
Dárdai Pál marad Berlinben, elképesztő, meddig láncolja magához a Hertha
A magyar szakember hangsúlyozta, hogy a kék-fehér klub a családja.
Budapest lesz a következő állomás, az előzőt minden magyar befejezte
Szarvák Csenge és Noris by Nature is megmutatta magát a kínai helyszínen.
Rafa Benítez is ott van a Ferencváros négy edzőjelöltje között?
A spanyol tréner korábban a Liverpoollal Bajnokok Ligáját is nyert, legutóbb a Celta Vigót irányította.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Bayer Zsolt: Az erőszak elönti Európát, sosem volt ilyen aktuális a békemenet
Zelenszkij elindítja a harmadik világháborút
Mit látsz meg először a képen? Érdekes dolgokat árul el a személyiségedről
Spanyol kiscsapat keseríti a Manchester City életét – visszaüt a közös tulajdonos
Rettentően nehéz IQ-teszt, ami a személyiségedre is magyarázatot ad
Újjáéled a magyar nemesség + videó
Ennyi volt, huszonöt év után eltűnik Magyarországról a híres amerikai étteremlánc
Két nagy baleset és teljes káosz az F1-es időmérő előtt
Rendszeres merényletek állami vezetők ellen – erről fantáziálnak Magyar Péter rajongói csoportjában
Csődöt jelentett, és az összes üzletét bezárja a magyarok egyik kedvenc ruhamárkája
Újabb orosz üzenet érkezett a Robert Fico elleni merénylet után
Az összes pénzét ellopják, ha felveszi a telefont, amikor erről a számról hívják
Címoldalról ajánljuk