– Még egyáltalán nincs bennem izgalom, korai is lenne. Ugyanabba az időzónába utazunk, ahol Tokió is van, ott készülünk a kezdésig. Kicsit tartok is attól, hogy halálra unom majd magam Korijamában, hiszen csak úsznom kell – viccelődött Hosszú Katonka a ferihegyi becsekkolás előtt. Vele tartott párja, egyben edzője, Gelencsér Máté és Bihari Zoltán gyúró, továbbá másik két úszó, Bernek Péter és Bohus Richárd.
Sztankovics megszólalt, a Ferencvárost már el is felejtette Moszkvában
Az FTC villámgyorsan távozott vezetőedzője már a Szpartak Moszkva szurkolóihoz intézett beszédet.