Nehezen, azt is írhatnám, morcosan indult a nap. Az éjszakai beszerzőút csak látszólag járt sikerrel, persze rossz adaptert sóztak rám. Helyi idő szerint hajnali négykor kerültem ágyba, reggelre nem állítottam be ébresztést, gondoltam, ennyi jár. S majd a reggeli, de arról lemaradtam. 8.30-ig lehet hivatalosan étkezni, 8.45-kor már nem tudtam meggyőzni a kemény szívű konyhást. A 8.30 az 8.30, ahogy minden más időpont kőbe van vésve, az egyszerűen elképzelhetetlen, hogy valamelyik busz ne percre pontosan, menetrend szerint közlekedne. Akkor sem, ha egyedül, az utolsó járaton ül rajta az ember.
Kiskapun át vezetett az utunk Szilágyi Áron diadalához
A japánok nem ismerik a kerülőutakat, de azért azok náluk is léteznek. Szerencsére.
Este meg is kérdeztem a buszállomáson segédkezőket, mi történne, ha csak három perccel hamarabb indulna a busz. Egyszerűen nem értették a kérdést. De persze mosolyogtak.
Ha már ugrott a reggeli, gondoltam, egy palack víz csak dukál. Éjszakai bazáromat nem volt idő felkeresni, az utcán néztem szét. Betévedtem egy üzletbe, ahol ledöbbentem. Na, nem azon, hogy vizet nem kaptam. Hanem azon, amit láttam. Játékterem lehetett, a nyolctól a nyolcvanévesig hosszú sorokban, szűk helyen, egy konzollal üveggolyókat pöcögtettek az emberek hozzáillő üveges tekintettel. Mint valami gagyi flipper. Ez lenne a kollektív szombat délelőtti kikapcsolódás? Néha ijesztőek a japánok.
Irány az MPC, a fő médiaközpont. Először köptem (értsd: PCR-teszt), s persze a levett váladékot pontosan regisztráltam egy online felületre. Potom ötezer forintért végre sikerült hozzájutni az egyébként úgy ötszáz forintos kínai kütyühöz, de végre ismét használhattam a laptopot.
Aztán egyre savanyúbb lett a kedvem, gyorsan kiesett a vívó Szatmári András és Decsi Tamás, majd a cselgáncsozó Csernoviczki Éva, Valter Attilát eltérítették, ráadásul – pedig nem vagyok válogatós – szinte ehetetlen volt az ebédre jobb híján választott tengeri herkentyű.
Hál’ istennek, a japánoknak tényleg fogalmuk sincs arról, mi is az a kiskapu. Amikor másfél óra buszozás után – a végén a busz egy parkolóban forgolódott húsz percen át, mintha szórakozásból akadálypályát teljesítene – megérkeztem, a bebocsátásnál persze mutogatták a listát, kérték a visszaigazolt foglalást. Amíg a többiekkel bíbelődtek az önkéntesek, egy határozott oldal-, majd három egyenes lépéssel már benn is voltam, s boldogan dugtam a fejemet a hőmérsékletet ellenőrző kütyü elé, kortyoltam kötelességszerűen a velem lévő flakonból, azt bizonyítva, hogy nem veszélyes anyag van nálam.
A folytatás ismert. Szilágyi Áron harmadszorra is olimpiai bajnok lett. Csodás, ráadásul hús-vér este volt, személyes kapcsolattal, emberi gesztusokkal a buborékban, avagy falanszterben. A bajnokok csak a főbejáraton közlekednek. Hozzájuk olykor azért kiskapun át is el lehet jutni.
Hazafelé először is magyar kollégámmal úgy ünnepeltünk, hogy levettük a buszon a maszkot. Senki sem emelt kifogást. A falanszter lobogóját még a japánok is kelletlen viselik.
Másodszor hazai ízekkel. Otthonról hozott tasakos leves, műanyag edényből kanalazva. Ritka fogás…
Szilágyi Áronnak, reméljük, ennél azért ízletesebb ünnepi vacsora dukált.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezDárdai, Lőw, Bene, avagy ki lehet az Újpest új edzője, ha Mészöly Géza távozik?
Az Újpest még nem tárgyalt Mészöly Gézával a folytatásról, így akár új edző is érkezhet.
Messi a kamerába nézett, és szidta a futball legújabb szabályát + videó
Az argentin klasszist az ápolása után két percig nem engedték vissza a pályára.
Orbán Viktor véleményt mondott a Liu fivérek országváltásáról
Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang ott voltak a magyar–kínai csúcstalálkozón.
„Ő a magyar futball jövője” – jelentette ki Sztankovics a Fradi veresége után
Először volt kezdő a 18 éves védekező középpályás a Ferencváros első csapatában.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Szentkirályi Alexandra: Igenis lehet többséget szerezni Budapesten - videó
Videón, ahogy hívő embereket mocskol Magyar Péter pusztán azért, mert templomban voltak
Ezeket a zöldségeket és gyümölcsöket nem szabad egymás mellé ültetni
Dermesztő hír érkezett Ukrajnából
Jön a zivatar, de egy vármegyére visszavonták a riasztást
Jogász és a MÁV is reagált Magyar Péterék vasúti kocsis esetére
Botrány az Eurovízión: kizárták a holland énekest
Élesebb volt a Diósgyőr, amely hajrában szerzett gólokkal győzte le a Ferencvárost
Itt az orosz válasz, egyetlen lépésre a világháború
Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)
Greta Thunberget rendőrök vitték el az Eurovízió döntője alatt + videók
Magyar Péter őrjöngve káromkodott, és üvöltözött templomból távozó emberekkel
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezDárdai, Lőw, Bene, avagy ki lehet az Újpest új edzője, ha Mészöly Géza távozik?
Az Újpest még nem tárgyalt Mészöly Gézával a folytatásról, így akár új edző is érkezhet.
Messi a kamerába nézett, és szidta a futball legújabb szabályát + videó
Az argentin klasszist az ápolása után két percig nem engedték vissza a pályára.
Orbán Viktor véleményt mondott a Liu fivérek országváltásáról
Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang ott voltak a magyar–kínai csúcstalálkozón.
„Ő a magyar futball jövője” – jelentette ki Sztankovics a Fradi veresége után
Először volt kezdő a 18 éves védekező középpályás a Ferencváros első csapatában.