Az előkészületekkel ezúttal nem lehetett semmi gond.
Milák Kristóf most még nem bírt az olimpia sztárjával
Caeleb Dressel világcsúccsal győzött, a magyar úszó két tizeddel maradt el tőle. Az ezüstérem is szépen csillog.
Amikor egy órával a rajt előtt az uszodába értem, szokás szerint javában zajlott a bemelegítés a versenymedencében. Az 1-es pályán egyszer csak valaki a kényelmes gyorsról átváltott pillangóra, s repült néhány tempót versenysebességben. A mozgását össze sem lehetett téveszteni másokéval. Csakis lehet. Aztán keresztben átbúvárkodott az 5-ös pályára, gondoltam, hogy szokja a helyet, ahol majd hamarosan rajthoz kell állni, még úszott másfél hosszt, aztán kimászott a medencéből. Kereken 35 perccel a 100 méteres pillangó döntőjének kezdete előtt. Amint felegyenesedett, megbizonyosodhattam, igen, ő az. A vállára kapta a törülközőjét, felvette az akkreditációs kártyáját, és átmenetileg elhagyta a helyszínt.
Hogy aztán visszatérjen, immár harci díszben. S az olimpián még nem tapasztalt magyar buzdítás mellett. Zúgott a „Ria, ria, Hungária!” Kár, hogy az amerikaiak többen voltak, s túlkiabálták a mieinket.
Milák nem rajtolt elég jól (hét századdal volt lassabb a reakcióideje, mint Dresselé, bár ebben az amerikai az egyik legjobb a világon), s várakozásoknak megfelelően Dressel gyorsabban is kezdett, ötven méternél ő fordult elsőként, Milák volt a második 65 század hátránnyal. Soknak tűnt. A második hosszon Milák volt a jobb, ahogy ígérte, de ez kevés volt ahhoz, hogy befogja Dresselt.
Milák ugyan fantasztikus egyéni, sőt Európa-csúcsot repesztett, beúszott ötven másodperc alá (49,68 mp), de ez is kevés volt, mert világcsúcsot úszott 49.45-tel. A célba érkezés után Dressel átnyúlt Milákhoz, s a magasba emelte az ő kezét is. Szép jelenet volt. Talán elegánsabb lett volna, ha a mi bajnokunk reagál elsőként.
Aztán kiszálltak a medencéből. Milák néhány lépést kicsit egykedvűen tett meg, aztán integetett. Így is van rendjén.
Az ezüstérem is szépen csillog.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradj le róla! Az év legklasszabb sportos szavazása
Óriási érdeklődés mellett zajlott a K&H Mozdulj! Az év tesitanára játék első, vármegyei fordulója.
Családi feszültséget generáltak az oroszok Sztankovics miatt
Idősebb Szegej Kuznyecov jól odapörkölt Sztankovicsnak és a Szpartaknak, csak éppen a fiának tulajdonították a szavait.
Imre Bence érzelmesen és stílszerűen búcsúzott el a Ferencvárostól
Az FTC válogatott jobbszélsője nehezen szakad el a klubjától, de várja az új kihívást Kielben.
Kubatov és a Fekete Madonna: lengyel csodatévőért imádkoznak a Fradinál?
Az FTC elnökének két héttel ezelőtti jellemzése a lengyel Marek Papszunra illik, aki a Raków Czestochowával csodát tett.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Szorul a hurok Karácsony nyaka körül
Tizenhat milliárd forintot csaltak ki az államtól népkonyhát és hitéleti tevékenységet hazudva
„Mi sem értjük” – vészhelyzet a válogatottnál, meglepődött Marco Rossi elfelejtett védője
Magyarország olyat tett, amin egész Európa elámult – Svájc lehet a legszomorúbb az Orbán-kormány sikere miatt
Eltűnt egy meseszép nevű 15 éves kislány, nagy erőkkel keresik a rendőrök
Pottyondy Edina a saját kardjába dőlt, nagyon durván leégette magát
Itt a vége: leszerelik az önkiszolgáló kasszákat?
Újabb orosz üzenet érkezett a Robert Fico elleni merénylet után
A TEK Orbán Viktor védelméről nyilatkozott a szlovákiai merénylet után
Elszabadul a pokol
Megőrültek a svédek is
Címoldalról ajánljuk