Határ Bernadett klasszisával maradt veretlen a Sopron az Euroligában

Veretlen maradt a Sopron Basket a női kosárlabda Euroliga B csoportjában. Két idegenbeli győzelem után hazai pályán az olasz Schiót fogadta, és bár nem játszott jól, a mezőnyből nagyon rossz százalékkal dobott, de a klasszis teljesítményt nyújtó Határ Bernadett vezetésével és nagy szívvel harcolva 67-58-ra nyerni tudott.

2021. 10. 21. 20:05
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem tűnt úgy, hogy baj lehet. A Sopron Basket hiányzó amerikai játékosai nélkül is remekül rajtolt az Euroligában, két meccset is megnyert idegenben, előbb Gironában majd Gdyniában, és az első hazai mérkőzésén az olasz Schiót fogadta. A háromból ez látszott a legkönnyebbnek, aztán ez lett a legnehezebb. Pedig tényleg úgy kezdődött, a magyar bajnok simán nyer, az első negyed elején elhúzott, remek kosarakat dobott, szép akciókat vezetett.

Az olaszok azonban időt kértek, és ettől feltámadtak – az első negyedben már öt triplát süllyesztettek el a hazai gyűrűben. Ez elég volt ahhoz, hogy ez a játékrész döntetlennel végződjön, és kellett hozzá az is, hogy a soproniak kívülről nagyon gyengén dobjanak. A folytatásban éppen ezért a 208 centiméter magas Határ Bernadettre játszották ki a figurákat, aki ekkor egyedül termelte a pontokat, és neki köszönhetően kilenc pont lett a hazai előny.

 

Fotó: Fiba.com

 

Ekkor is úgy tűnt, hogy nem lehet baj. Sajnos ismét jöttek a Schio triplái, és a nagyszünetre ezekkel az ellenfél kiegyenlített. A harmadik negyedben a tizenkettedik soproni hárompontos kísérlet végre sikerrel járt, igaz, rögtön duplázott is, ugyanakkor az olasz csapat kinti kísérletei pontatlanná váltak. A színvonal nem volt magas, ellenben roppant heves küzdelem zajlott a parketten. A palánk alatt jobb volt a magyar bajnok, és így nyolcpontos előnyre tett szert az utolsó játékrészre.

A Schio nem változtatott, csak kívülről próbálkozott, szinte hihetetlen adat, hogy a mérkőzésen egyetlen büntetőt sem dobhatott. Gáspár Dávid, a Sopron vezetőedzője mindössze hét emberét tudta forgatni, kérdés volt, hogy erővel ők hogyan bírják a végét. Az látszott, különösen a támadásoknál, hogy nagyon elfáradtak, több mint négy percig nem találtak a gyűrűbe, akkor is Határ Bernadett egy értékesített büntetővel törte meg a gólcsendet. Szerencsére az olasz csapat sem játszott már frissen, így aztán folyamatosan maradt a hat pont körüli különbség a magyar együttes javára. Sőt, Gabby Williams megrázta magát, így három és fél perccel a vége előtt már tizenegyre hízott az előny.

 

Fotó: Fiba.com

 

Végül nem is lett baj. A vártnál ugyan nehezebb lett a meccs, a Sopron nem játszott igazán jól, a mezőnyből kimondottan rosszul dobott, de nagy szívvel harcolva, szívósan küzdve megnyerte a harmadik mérkőzését is az Euroligában, és a csoportjában egyedül veretlen. Határ Bernadett klasszis teljesítményt nyújtott, 33 perc alatt 25 pontig jutott, mellette leszedett 12 lepattanót, szerzett két labdát és volt két blokkja is, ezzel természetesen ő volt a mezőny legjobbja. Mellette Gabby Williams 17, Nevena Jovanovics 11, Fegyverneky Zsófia pedig 8 pontig jutott – a csapat 17 tripla kísérletéből csak két dobása volt sikeres.

– Több forgatókönyv is élt a fejemben, optimista voltam, és ilyen mérkőzésre számítottam – értékelt a lefújás után Gáspár Dávid. – A lányok nagyot harcoltak. Több hiányzónk van, ezért sok időt kell a pályán tölteniük, csodálatos, amit nyújtanak mérkőzésről mérkőzésre. Kicsit frusztráló volt, hogy nagyon rosszul dobtunk, de a csapat erejét dicséri, hogy ilyen gyenge százalék ellenére nyerni tudott. Határ Bernadett erre a szezonra szintet lépett, most még fokozatosan, lépésről lépésre tovább kell fejlődnie, nagyon örülök, hogy ilyen teljesítményre képes.

Euroliga, csoportkör, B csoport: Sopron Basket–Beretta Famila Schio 67-58 (21-21, 15-15, 20-12, 11-10)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.