Megnyert meccset engedett ki a kezéből a Sopron az Euroligában

Mindkét magyar csapat pályára lépett kedden este a női kosárlabda Euroligában. A Szekszárd hazai pályán kiütéses, 89-51-es vereséget szenvedett az USK Prahától, és tíz forduló után nyeretlenül az A csoport utolsó helyén áll. A B csoportban a Soprpn Basket nem játszott jól az olasz Schio otthonában, ám szinte végig vezetett. Az utolsó percekben azonban hagyta feljönni az ellenfelét, amely fél másodperccel vége előtt egyenlített, majd a hosszabbytásban egy ponttal jobb volt, és ezzel 71-70-re győzött.

2021. 12. 21. 21:53
Forrás: fiba.com
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tíz mérkőzés, tíz vereség – lehangoló a Szekszárd mérlege a női Euroligában. A csapat roppant fiatal, története során először verekedte be magát a kontinens elit sorozatába, tehát ez az eredménysor nem számít meglepetésnek, ugyanakkor hazai pályán nem feltétlenül kell kikapni 89-51-re az USK Prahától. Még akkor is sok ez a 38 pontos különbség, ha a cseh együttes az A csoport második helyén áll az eddig veretlen, sőt verhetetlen Jekatyerinburg mögött, tehát igazi nagyágyúnak számít Európában. 

Más célokért hajt a B csoportban a Sopron Basket, amely a legutóbbi három befejezett kiírásban bejutott az Euroliga négyes döntőjébe, tehát szintén a kontinens legjobbjai közé tartozik. Ezúttal az olasz Beretta Familia Schio vendége volt, és annak a tudatában lépett pályára, hogy ha nyer, akkor a török Fenerbahcével azonos pontszámmal a csoport második helyén töltheti az ünnepeket. A magyar bajnok az utóbbi hetekben kisebb gödörbe került, onnan kilábalóban győzött a lengyel Gdynia ellen, most nagy szüksége volt az újabb sikerre ebben a roppant kiegyensúlyozott csoportban.

Mindkét együttes alaposan megszervezte a védekezését, öt perc elteltével 8-2-es magyar vezetést mutatott az eredményjelző, egy perccel később viszont már az olaszok vezettek 9-8-ra. A Sopron annak ellenére tudott ezt követően ellépni és folyamatosan vezetni öt-hét ponttal, hogy az ősszel remeklő centere, Határ Bernadett ezúttal nagyon sokat hibázott a palánk alatt, és ezúttal Gabby Williamsnak sem ment a játék. Briann January azonban roppant magabiztosan kosárlabdázva szinte a hátán vitte a csapatot, a kritikus pillanatokban mindig elhelyezett egy-egy triplát a gyűrűbe. Ő a szünetig 15 pontot ért el, a csapata pedig 41-35-re vezetett.

 

Fotó: Fiba.com

 

A folytatás elsősorban a jó védekezésről szólt, ekkor nagyon kevés pont született. January triplájával, néhány eladott labdából ajándékba kapott ziccerrel sikerült tíz pontra hizlalni a különbséget, és ezt tartani is tudta a Sopron egészen a játékrész végéig. Támadásban mindkét oldalon rengeteg volt ekkor a hiba, jellemző, hogy ezt a tíz perc 13-12-es részeredményt hozott, szerencsére a magyar bajnok javára. Így tehát az utolsó negyed hétpontos előnnyel indult, és a felek valóságos kosáriszonyban szenvedtek, ami soproni szempontból nem volt baj, mert a Schio így nem tudott közelebb kerülni. Az utolsó percekben viszont Határ Bernadett és Aby Gaye is kipontozódott, a magyar csapat center nélkül maradt, és másfél perccel a vége előtt feljöttek két pontra az olaszok. Valósággal lebénultak a Sopron Basket játékosai, akik nyerhettek volna, ha csak a büntetőket pontokra váltják, ám ehelyett 0,6 másodperccel a vége előtt hagyták kiegyenlíteni az ellenfelet.

A hosszabbításban pedig az erőre kapott Schio vezetett szinte végig. Pontosan fél perc volt hátra, amikor Jelena Brooks két büntetőjével újra vezetett a magyar együttes, ám tíz másodperccel a vége előtt 71-70 lett az eredmény, és a hátralévő idő már nem volt elég az újabb fordításhoz. A Sopron megnyert meccset engedett ki a kezéből azzal, hogy a negyedik negyedben mindössze nyolc pontot szerzett, amivel felhozta a már legyőzöttnek tűnő ellenfelét. Briann January végül 18 pontig jutott, Sheylani Peddy 14-ig, de a többiek nélkül ez kevés volt a győzelemhez, különösen Határ Bernadett hat és Gabby Williams három pontja marad el jócskán az elvárttól.

 

Fotó: Fiba.com

 

Így a Sopron Basket nem léphetett fel a csoport második helyére, az első, 17 pontos Fenerbahce mögött négy csapat áll 16 ponttal, ezek egyike a magyar bajnok. Most szünet következik, az amerikai légiósok például vissza sem jönnek Magyarországra, iránytaxival Velencébe utaznak, onnan pedig haza, és január elején érkeznek vissza. Az biztos, hogy az egész csapatnak szüksége van a pihenőre, mert a jó őszi kezdés után a végére látványosan visszaesett. Az Euroligában január 13-án fogadja a Fenerbahcét, azzal együtt még négy forduló van hátra.

Borítókép: Diamond de Shields (balra) itt könnyen dobott kosarat az őszi remek teljesítményétől elmaradt Határ Bernadett mellett

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.