A huszonnégy éves Alastair Gray idén először szerepelhet Grand Slam-tornán, a világranglista 288. helyezettje szabadkártyát kapott a wimbledoni szervezőktől. Az első fordulóban élt is a lehetőséggel, legyőzte a torna korábbi junior bajnokát, a tajvani Ceng Csun-hszint. A második fordulóban a tizenegyedik kiemelt, idei Indian Wells-i bajnok Taylor Fritz már sokkal nehezebb ellenfélnek tűnt.
Amatőr hiba, korán örült a hazai játékos Wimbledonban
Taylor Fritz érvényesítette a papírformát a brit szabadkártyás Alastair Gray ellen. A második játszmában a hazai versenyző már ünnepelte a játszmalabda hárítását, amerikai ellenfele azonban vetődéssel lezárta a szettet.
A meccs a papírformának megfelelően alakult, bár a második játszmáért adogathatott Gray, azt sem tudta elvenni amerikai ellenfelétől. A brit veresége teljesen várható volt, a második szett végén viszont kínosan érezhette magát.
Gray már ünnepelte a szettlabda hárítását, Fritz azonban vetődve lezárta a második játszmát.
Míg Fritz érvényesítette a papírformát, Roberto Bautista Agutnak erre esélye sem volt. A torna 2019-es elődöntőse Balázs Attila ellen simán nyert kedden, a második fordulóra viszont pozitív koronavírustesztje miatt már nem állhatott ki.
Bautista Agut már a harmadik magasan jegyzett játékos, aki Covid-fertőzés miatt lépett vissza a wimbledoni versenytől, korábban Matteo Berrettini és Marin Cilic is hasonlóan járt pórul. Mindannyiukat az alsó ágra sorsolták.
További Sport híreink
A főtáblának ugyanennek a részében összejött a talán legjobban várt harmadik fordulós párosítás, miután Sztefanosz Cicipasz és Nick Kyrgios is három szettben hozta a maga meccsét.
Borítókép: Taylor Fritz elrontotta ellenfele örömét (Fotó: AFP/GLYN KIRK)
További Sport híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezDzsudzsák kezezett, egy Eb-kerettag duplázott, VAR-dráma: kialakult az NB I dobogója + videó
A Puskás Akadémia szurkolóinak nem a saját csapatuk meccsén izgultak legjobban.
Így búcsúztatta a dortmundi Sárga Fal a legendát, Marco Reus elköszönt + videó
Tizenkét év után távozik a Dortmundtól, az utolsó hazai meccsén díszsorfalat álltak neki.
Elképesztő drámák a Bundesligában, Schäfer András ezt sosem felejti el
Hihetetlen körülmények között dőlt el, hogy az Union Berlin bennmarad-e az élvonalban.
Dárdai Pál marad Berlinben, elképesztő, meddig láncolja magához a Hertha
A magyar szakember hangsúlyozta, hogy a kék-fehér klub a családja.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Gázolt a vonat Simontornyánál
Megőrültek a svédek is
Cápát láttak a Balatonban - A felvétel felrobbantotta a netet
A spanyolok már könyörögnek: valaki állítsa meg Magyarországot!
Kiderült Katalin és Vilmos titka, kitálalt a komornyik
A svédek még mindig biztosak benne: 251 ezer magyar életét megmenthették volna, ha az EU hagyja
Csődöt jelentett, és az összes üzletét bezárja a magyarok egyik kedvenc ruhamárkája
Szombati sportműsor: NB I, topligák, F1, hoki-vb, férfi kézi MK-négyes döntő
Az összes pénzét ellopják, ha felveszi a telefont, amikor erről a számról hívják
Újabb orosz üzenet érkezett a Robert Fico elleni merénylet után
Ez gyors volt: az Alkotmányvédelmi Hivatal elé került Szijjártó Péter és a 444 csörtéjének ügye
Azonnali intézkedést rendelt el a Nébih, nagyon megbetegszik, ha ezt a táplálékkiegészítőt elfogyasztja
Címoldalról ajánljuk