Az FC Barcelona kerete szombaton utazott el az Egyesült Államokba, ahol két héten át készül majd. A katalánok összecsapnak az Inter Miamival, a Real Madriddal, a Juventusszal és a New York Red Bullsszal is.
Irán miatt vesztette el néhány napra edzőjét a Barcelona
Xavinak vízumproblémái akadtak, csak kedden csatlakozhat csapatához az Egyesült Államokban. Megérkezett viszont már a Bayern Münchentől megvásárolt Robert Lewandowski.
A katalánok azonban váratlan problémába ütköztek: Xavi nem tarthatott a csapattal, mert nem kapta meg a vízumot. A komplikációt az okozta, hogy a spanyol szakember előző csapatával, a katari Al-Szaddal Iránban is járt, azzal az országgal viszont igencsak feszült az Egyesült Államok viszonya.
Ennek még lesz idén jelentősége a labdarúgást tekintve is, hiszen Irán és az Egyesült Államok ugyanúgy a B csoportban szerepel az év végi világbajnokságon.
Xavinak túl sokáig nem kellett várnia, a módosított kérelem után már beengedik az Egyesült Államokba, így kedden már csatlakozhat a kerethez. Megérkezett viszont már új csapattársaihoz Robert Lewandowski, akit a Bayern Münchentől vásárolt meg a katalán klub.
További Sport híreink
Nem Xavi az egyetlen a sportvilágban, akinek gondja akadt a belépéssel az Egyesült Államokba: a Eugene-ban zajló atlétikai világbajnokságról többen vízumproblémák miatt maradtak le: a korábbi Eb-ezüstérmes hosszútávfutó, Chris Thompson és a korábbi Afrika-bajnok Sheila Chepkirui is pórul járt, míg Ferdinand Omanyala néhány órával az első 100 méteres futama előtt szállhatott csak le az országban, így nem csoda, hogy nem jutott döntőbe. Pedig idén ő volt az egyetlen, aki legyőzte az új világbajnokot, Fred Kerley-t.
És akkor még ott van Novak Djokovics ügye is…
További Sport híreink
Borítókép: Xavi nem így képzelte az utazást (Fotó: AFP/Cesar Manso)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezSztankovics mindenkit lóvá tett az olaszokkal, máris megvan az új csapata
A Szpartak Moszkva hivatalos felületein máris bejelentette, hogy Dejan Sztankovics lesz a csapat vezetőedzője.
Sztankovics távozása miatt egymásnak estek a fradisták
Kommentháború tört ki a Fradihoz kötődő több felületen is, a szurkolók megosztotta Sztankovics távozását illetően.
Sztankovics máris távozik – ezt érdemli a Fradi?
A hírek szerint a jelenleginél kecsegtetőbb ajánlat miatt Olaszországba szerződik a Ferencváros szerb vezetőedzője.
Számok igazolják, hogy Dzsudzsák Balázs az NB I legjobb magyarja
Az Eb-re készülő válogatott kezdőjéből Varga Barnabás is lemaradt a Debrecen csapatkapitánya mögött.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Kövér László: Az Európai Parlament összetétele ki fog hatni a világpolitikára is
Szijjártó Péter keményen visszavágott a 444 riporterének + videó
Ezért szakított valójában Gyöngyi és Csaba! Végleg szétment a Házasság első látásra álompárja
Brutálisan erős szezon, Fülöp-szigeteki vendégmunkások és 8-10 százalékos drágulás – ilyen lesz idén a balatoni nyár
Megint nagyot fog esni a benzin ára, itt vannak a részletek
Csúcsok csúcsa: Hszi és Putyin nyilvánosan is összeálltak Amerika ellen
Azonnali intézkedést rendelt el a Nébih, nagyon megbetegszik, ha ezt a táplálékkiegészítőt elfogyasztja
Dejan Sztankovics a Szpartak Moszkva vezetőedzője lett – hivatalos
Sztankovics mindenkit lóvá tett az olaszokkal, máris megvan az új csapata
Sztankovics távozása miatt egymásnak estek a fradisták
Csődöt jelentett, és az összes üzletét bezárja a magyarok egyik kedvenc ruhamárkája
Áll a bál a Manchester sztárja körül: egy szurkoló belerúgott, Rooney kiosztotta + videó
Címoldalról ajánljuk