– Nem vagyok teljesen elégedett, voltak számok, amelyek csalódást okoztak, amelyeken sokat kell dolgozni a jövőben, gondolok itt elsősorban a férfi kajak négyesre – nyilatkozta többek között Hüttner Csaba, a magyar kajak-kenu válogatott szövetségi kapitánya egy hete, a kanadai Dartmouth-ban véget ért világbajnokság után.
Kirakta a kapitány az olimpiai ezüstérmest a négyesből
Hüttner Csaba, a magyar kajak-kenu válogatott szövetségi kapitánya már a két héttel ezelőtti világbajnokság után előrebocsátotta, hogy változtat a két négyes összetételén. Az sem meglepő, hogy a férfiaknál Varga Ádám kerül ki a hajóból, avagy helyet cserél Balogh Gergellyel, aki beül az egységbe, az olimpiai ezüstérmes klasszis pedig ötszáz méteren egyesben próbálkozhat a csütörtökön a multisport Eb részeként Münchenben kezdődő kontinensviadalon.
Kétségtelen, a Kuli István, Csizmadia Kolos, Varga Ádám, Nádas Bence összetételű magyar hajótól minimum döntőbe kerülést, még inkább éremszerzést reméltek a szakemberek, köztük természetesen Hüttner Csaba is, ezzel szemben a magyar egység lemaradt a fináléról. Ami a jövőre nézve aggasztó, hiszen a négyesre jövőre kulcsfeladat hárul a kvótaszerzés szempontjából a kvalifikációs világbajnokságon.
A legénységből Csizmadia a K–1 200-on szerzett bronzéremmel, Nádas pedig a Kopasz Bálinttal K–2 500-on aratott győzelemmel bizonyította, hogy jó formában szerepelt a vb-n. A kapitány úgy ítélhette meg, hogy Varga Ádám lógott ki a csapatból. Kétségtelen, a tokiói olimpián K–1 1000 méteren mögött ezüstérmes kajakosnak nem a nagy csapásszám az erőssége, amit ötszáz méteren a négyes megkövetel. Korábban Kopasszal is azért hiúsult meg a párosuk, mert nagyon eltér a stílusuk, a frekvenciájuk.
Véletlenül sem akarunk bűnbakot faragni a még mindig csupán 22 éves kajakostól, de valószínűleg ötszáz méteren jobban fekszik neki a szólózás, mint a négyes. A csere Balogh Gergellyel persze még nem garantálja az ugrásszerű javulást, hiszem Balogh a vb-n K–1 500-on szintén lemaradt a döntőről. Azért is muszáj óvatosan fogalmazni, mert Hüttner Csaba nem indokolta részletesen a döntést.
A kapitány a vb-n hatodik helyezett női négyest is átalakítja.
– A nőknél Gazsó Alida Dóra elé Kiss Blanka, Lucz Anna és Csikós Zsóka ül majd be a négyesbe, Fojt Sára és Pupp Noémi pedig a kettesbe került át – jegyezte meg Hüttner Csaba.
A vb-n még Kiss és Lucz indult K–2 500-on és a kétszázon aratott győzelem dacára döntőbe sem jutott. Egyesben ismét Rendessy Eszter kap bizonyítási lehetőséget, aki végül ugyan csak hetedik lett ötszázon, de szinte végig harcban állt a dobogós helyezésekért.
Kopasz Bálint ugyanabban a két számban (K–1 1000 és K–2 500) áll rajthoz az Eb-n, amelyekben első lett a vb-n.
További Sport híreink
A világbajnokságon a magyar csapat négy arany-, egy ezüst- és hat bronzérmet szerzett, a tíz olimpiai számra két arany és egy bronz volt a mérleg.
A magyar csapat Férfi kajak:
Női kajak:
Férfi kenu:
Női kenu: |
Borítókép: A világbajnokságon indult négyes, elölről: Kuli István, Csizmadia Kolos, Varga Ádám, Nádas Bence (Fotó: MKKSZ)
További Sport híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezMostantól a Ferencváros és az Újpest osztozik a trónon
A zöld-fehérek a bajnoki döntő második meccsét is simán megnyerték a Vasas ellen.
A B-középben szurkolta ki a győzelmet, és már az NB I-ben látná a Győrt Priskin Tamás
Priskin Tamás tanul, egy osztrák amatőrcsapatban focizik még, de a Győr szereplését is követi
A döntő legjobbja szerint a csapata kivételes tettet hajtott végre
A Szolnok jövőre újra megpróbálja megszakítani a a párharcot könnyen megnyerő szombathelyiek sorozatát.
Szenzációs bejelentés: az Eb után visszavonul a Real Madrid klasszisa
Toni Kroost most egyelőre csak a klub tizenötödik Bajnokok Ligája-győzelme vezérli.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Már most kiadták a riasztást, mutatjuk, hol és mikor lesz felhőszakadás
Szívszorító részletek derültek ki a verőcei hajóbalesetben eltűnt 19 éves srácról
Olcsó, laktató recept hó végére: dödölle pirított hagymával
Az orosz-ukrán háború 818. napja – Zelenszkij szerint itt az ideje a nyugati légierő bevetésének
Katalin hercegné műtétje: megdöbbentő dolog derült ki az operációról
Magyar Péter Hódmezővásárhelyen is kikosarazta Márki-Zayt (VIDEÓ)
Nem igaz, hogy már csak egy embert keres a rendőrség a verőcei tragédia után
„Mostantól csak egy gondolat vezérel: a tizenötödik!” – a visszavonuló Kroos
Elmondta a szakértő, hogy mennyi esélyük volt a túlélésre a verőcei hajóbaleset áldozatainak
Óriási razzia volt a belvárosban, megvan kiket kaptak el
Verőcei hajóbaleset: újabb részletek derültek ki a motorcsónakról
Döbbenet! Az M7-es autópálya belső sávjában büntetőfékezett egy furgonos! + videó
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezMostantól a Ferencváros és az Újpest osztozik a trónon
A zöld-fehérek a bajnoki döntő második meccsét is simán megnyerték a Vasas ellen.
A B-középben szurkolta ki a győzelmet, és már az NB I-ben látná a Győrt Priskin Tamás
Priskin Tamás tanul, egy osztrák amatőrcsapatban focizik még, de a Győr szereplését is követi
A döntő legjobbja szerint a csapata kivételes tettet hajtott végre
A Szolnok jövőre újra megpróbálja megszakítani a a párharcot könnyen megnyerő szombathelyiek sorozatát.
Szenzációs bejelentés: az Eb után visszavonul a Real Madrid klasszisa
Toni Kroost most egyelőre csak a klub tizenötödik Bajnokok Ligája-győzelme vezérli.