Sajnos a magyar labdarúgó-válogatott nem a vasárnap rajtoló katari világbajnokságra készül, sőt a vb nyitómeccsének napján is felkészülési mérkőzést játszik majd a Puskás Arénában, Görögország ellen. Előtte viszont csütörtökön még Luxemburgban lép pályára a nemzeti csapat, ahol öt éve, szintén barátságos találkozón váratlan, 2-1-es vereséget szenvedett. Az akkori csapatból csak Nagy Ádám és Sallai Roland tagja most Marco Rossi keretének – a görögök elleni búcsúmeccse előtt álló Dzsudzsák Balázs, aki szintén részese volt a kudarcnak, nem utazott el Luxemburgba, Telkiben készül.
Marco Rossi utódot keres, de nem fog féktelenül kísérletezni
Két barátságos mérkőzéssel zárja az évet a magyar labdarúgó-válogatott. Marco Rossi csapata csütörtökön Luxemburgban lép pályára, majd vasárnap Görögországot fogadja. A két meccs már a jövő évi Európa-bajnoki selejtezőkre való felkészülést szolgálja, de csütörtökön az öt éve elszenvedett kínos vereséget is feledtetni kellene.
Persze ma már Luxemburgot sem lehet lebecsülni, a kis ország válogatottja is Bundesliga-játékosokkal készül a mérkőzésre. Luxemburg az elmúlt években többek között két leendő Eb-selejtezős ellenfelünket, Montenegrót és Litvániát is legyőzte tétmeccsen, akárcsak az ír válogatottat.
Szerencsére a magyar nemzeti csapat is sokat lépett előre az öt évvel ezelőtti vereség óta, idén az angolokat kétszer, a németeket egyszer győzte le a Nemzetek Ligájában együttese. Ezek után nyilvánvaló, hogy Luxemburgban is elvárt a siker, ugyanakkor a szövetségi kapitánynak meg kell találnia a csapatát is a jövő évi Európa-bajnoki selejtezősorozatra.
Nagy változásokra nincs szükség, viszont kulcskérdés, hogy ki lesz a válogatottól visszavonult Szalai Ádám utódja. A csatársorban az eddigi állandó csereember, Ádám Martin, valamint a bemutatkozása előtt álló húszéves Németh András a két jelölt, de az is jelzésértékű lesz, hogy ki vezeti majd ki csapatkapitányként a magyar válogatottat a Stade de Luxembourg gyepére.
S abból a szempontból is fontos erőmérő lesz a csütörtöki találkozó, hogy mire megyünk papíron gyengébb ellenféllel szemben, a legutóbbi ilyen összecsapásain ugyanis nem villogott a Rossi-legénység. Márpedig jövőre, ha Szerbiával szemben nem is, de Montenegró, Bulgária és Litvánia ellen mindenképp esélyesként lép majd pályára a magyar válogatott.
– Nem lenne okos dolog, ha kizárólag kísérletezésre használnánk fel ezt a két felkészülési mérkőzést, hiszen sok dolog jól működik a játékunkban, ezeket meg kell tartani, és bizonyos aspektusokban megpróbálni fejlődni. Nem vagyunk abban a helyzetben, hogy bárkit lebecsüljünk, főleg nem Luxemburgot, mert ellenfelünk nagyon sokat fejlődött az elmúlt években. A játékosaim hozzáállásának tökéletesnek kell lennie ezen a mérkőzésen is – hangsúlyozta a meccset megelőző sajtótájékoztatón Marco Rossi.
További Sport híreink
Felkészülési mérkőzés Luxemburg–Magyarország csütörtök 20.00 (tv: M4 Sport) |
Borítókép: Marco Rossi, a magyar válogatott szövetségi kapitánya (Fotó: MTI/EPA/Hannibal Hanschke)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradj le róla! Az év legklasszabb sportos szavazása
Óriási érdeklődés mellett zajlott a K&H Mozdulj! Az év tesitanára játék első, vármegyei fordulója.
Családi feszültséget generáltak az oroszok Sztankovics miatt
Idősebb Szegej Kuznyecov jól odapörkölt Sztankovicsnak és a Szpartaknak, csak éppen a fiának tulajdonították a szavait.
Imre Bence érzelmesen és stílszerűen búcsúzott el a Ferencvárostól
Az FTC válogatott jobbszélsője nehezen szakad el a klubjától, de várja az új kihívást Kielben.
Kubatov és a Fekete Madonna: lengyel csodatévőért imádkoznak a Fradinál?
Az FTC elnökének két héttel ezelőtti jellemzése a lengyel Marek Papszunra illik, aki a Raków Czestochowával csodát tett.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Szorul a hurok Karácsony nyaka körül
Tizenhat milliárd forintot csaltak ki az államtól népkonyhát és hitéleti tevékenységet hazudva
„Mi sem értjük” – vészhelyzet a válogatottnál, meglepődött Marco Rossi elfelejtett védője
Magyarország olyat tett, amin egész Európa elámult – Svájc lehet a legszomorúbb az Orbán-kormány sikere miatt
Eltűnt egy meseszép nevű 15 éves kislány, nagy erőkkel keresik a rendőrök
Pottyondy Edina a saját kardjába dőlt, nagyon durván leégette magát
Itt a vége: leszerelik az önkiszolgáló kasszákat?
Újabb orosz üzenet érkezett a Robert Fico elleni merénylet után
A TEK Orbán Viktor védelméről nyilatkozott a szlovákiai merénylet után
Elszabadul a pokol
Megőrültek a svédek is
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezNe maradj le róla! Az év legklasszabb sportos szavazása
Óriási érdeklődés mellett zajlott a K&H Mozdulj! Az év tesitanára játék első, vármegyei fordulója.
Családi feszültséget generáltak az oroszok Sztankovics miatt
Idősebb Szegej Kuznyecov jól odapörkölt Sztankovicsnak és a Szpartaknak, csak éppen a fiának tulajdonították a szavait.
Imre Bence érzelmesen és stílszerűen búcsúzott el a Ferencvárostól
Az FTC válogatott jobbszélsője nehezen szakad el a klubjától, de várja az új kihívást Kielben.
Kubatov és a Fekete Madonna: lengyel csodatévőért imádkoznak a Fradinál?
Az FTC elnökének két héttel ezelőtti jellemzése a lengyel Marek Papszunra illik, aki a Raków Czestochowával csodát tett.