A nemzetközi labdarúgó-szövetség, a FIFA fegyelmi eljárást indított Argentína és Hollandia ellen a 2022-es világbajnokság negyeddöntői után, a két csapat találkozója ugyanis botrányosan ért véget, miután az argentinok tizenegyesekkel elődöntőbe jutottak. A pályán, az öltözőfolyosón és a stadionon kívül is feszült volt a hangulat, a két tábor össze is csapott egymással.
Fegyelmit indított a FIFA az argentinok és a hollandok ellen is
A FIFA bejelentette, hogy az Argentína–Hollandia világbajnoki negyeddöntő után történtek miatt fegyelmi vizsgálatot indított mindkét válogatott, illetve szövetség ellen. Ez azt jelenti, hogy például a játékvezetőt bíráló Lionel Messit akár el is tilthatják, ami jelentősen befolyásolná a horvátok elleni elődöntő esélyeit.
Antonio Mateu Lahoz spanyol játékvezető 18 sárga lapot osztott ki a mérkőzésen, ami világbajnoki rekord, a holland jobbhátvédet, Denzel Dumfries-t két sárga lap után ki is állította. A FIFA bejelentette, hogy a fegyelmi bizottsága eljárást indított Argentína ellen a szabályzat 12. (játékosok és hivatalos személyek helytelen viselkedése) és a 16. cikkely (rend és biztonság a mérkőzéseken) lehetséges megsértése miatt. A szövetség emellett a hollandok ellen is eljárást indított a fegyelmi kódex 12. cikkének lehetséges megsértése gyanújával.
További Sport híreink
A találkozót követően egyébként akit a meccs legjobbjának választottak, egyértelműen bírálta a spanyol játékvezetőt, majd indulatosan beszólt a hollandok két gólját szerző Wout Weghoestnak. Azóta az argentinok rejtegetik a csapatkapitányt, mindenesetre érdekes lenne, ha a FIFA eltiltaná őt a kritikája miatt, és nem játszhatna a horvátok elleni elődöntőben.
Itt talál meg mindent, amit a katari vb-ről tudni érdemes: https://magyarnemzet.hu/futball-vb-2022
Borítókép: Lionel Messi bajba is kerülhet a nyilatkozata miatt (Fotó: MTI/EPA/Rungrodzs Jongrit)
További Sport híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezDzsudzsák kezezett, egy Eb-kerettag duplázott, VAR-dráma: kialakult az NB I dobogója + videó
A Puskás Akadémia szurkolói nem a saját csapatuk meccsén izgultak legjobban.
Így búcsúztatta a dortmundi Sárga Fal a legendát, Marco Reus elköszönt + videó
Tizenkét év után távozik a Dortmundtól, az utolsó hazai meccsén díszsorfalat álltak neki.
Elképesztő drámák a Bundesligában, Schäfer András ezt sosem felejti el
Hihetetlen körülmények között dőlt el, hogy az Union Berlin bennmarad-e az élvonalban.
Dárdai Pál marad Berlinben, elképesztő, meddig láncolja magához a Hertha
A magyar szakember hangsúlyozta, hogy a kék-fehér klub a családja.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Feleségét lehallgatta, új barátnőjét megalázta, egy másik nővel erőszakoskodott, viszont photoshoppal manipulálja képeit: a kétarcú Magyar Péter
Azonnali intézkedést rendelt el a Nébih, nagyon megbetegszik, ha ezt a táplálékkiegészítőt elfogyasztja
Jennifer Aniston lebuktatta Rachel „hibátlan” frizuráit
A háborúpártiak teremtik meg a életveszélyes háborús pszichózist
Balesetet szenvedett a magyar színész, elmaradnak az előadások
Lesz magyar mozdonygyár
Ez gyors volt: az Alkotmányvédelmi Hivatal elé került Szijjártó Péter és a 444 csörtéjének ügye
A Vidi a szezon legdrámaibb döntése után bukta el a bronzérmet - videó
Komoly ígéretet tett Békés vármegye ikonikus városának Lázár János
Zelenszkij elindítja a harmadik világháborút
Az összes pénzét ellopják, ha felveszi a telefont, amikor erről a számról hívják
Csíksomlyói búcsú: elképesztő tömeg hallgatta a szónok szavait + képek
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezDzsudzsák kezezett, egy Eb-kerettag duplázott, VAR-dráma: kialakult az NB I dobogója + videó
A Puskás Akadémia szurkolói nem a saját csapatuk meccsén izgultak legjobban.
Így búcsúztatta a dortmundi Sárga Fal a legendát, Marco Reus elköszönt + videó
Tizenkét év után távozik a Dortmundtól, az utolsó hazai meccsén díszsorfalat álltak neki.
Elképesztő drámák a Bundesligában, Schäfer András ezt sosem felejti el
Hihetetlen körülmények között dőlt el, hogy az Union Berlin bennmarad-e az élvonalban.
Dárdai Pál marad Berlinben, elképesztő, meddig láncolja magához a Hertha
A magyar szakember hangsúlyozta, hogy a kék-fehér klub a családja.