Harminchat évet várt rá Argentína, de 1986 után ismét világbajnoki címet ünnepelhet labdarúgásban. S ha már ünnepelhet, akkor ünnepel is. Amikor Lionel Messi és társai hazaértek, helyi idő szerint hajnali három óra volt, mégis tízezrek fogadták a hősöket.
Megható pillanatok, tényleg egy emberként ünnepel Argentína
Százezrek ünnepelnek Buenos Aires utcáin, Argentína fővárosában az ország labdarúgó-válogatottjának sikerét ünneplik. Lionel Messiék világbajnoki címe hatására az argentinok szinte minden problémájukat elfelejthették.
Egy rövid pihenő persze jutott a futballistáknak, de délelőtt már ismét együtt ünnepeltek a szurkolókkal. Munkába nem kellett menniük az embereknek, erről Alberto Fernández elnök gondoskodott, aki nemzeti ünnepet hirdetett a diadal alkalmából.
Így aztán százezrek vonultak az utcára, s néhány megható pillanat megmutatta, hogy tényleg egy emberként ünnepel Argentína.
Egy hajléktalan férfi sírva fakadt, amikor ő is kapott egy égszínkék-fehér argentin mezt.
Egy másik úr kerekesszékben ünnepelte a futballisták sikerét. Őt szurkolótársai felkapták, néhány felejthetetlen pillanatot szerezve neki.
További Sport híreink
Borítókép: Már éjszaka is rengetegen utcára vonultak, hogy ünnepeljék Messiéket (Fotó: MTI/AP/Rodrigo Abd)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezRafa Benítez is ott van a Ferencváros négy edzőjelöltje között?
A spanyol tréner korábban a Liverpoollal Bajnokok Ligáját is nyert, legutóbb a Celta Vigót irányította.
Videón a Juventus kirúgott edzőjének őrjöngése, aki fültépést is ígért
Massimiliano Allegrit az sem mentette meg, hogy megnyerték az Olasz Kupát.
Dárdai Pálnak megtiltották, hogy beszéljen, a Hertha is hallgat
A berlini klub nem zárta le a tárgyalásokat a tréner szerződésével kapcsolatban.
Hajnal Tamás Sztankovics váratlan távozásáról és az utódjáról is beszélt
„Nem ideális a helyzet” – ismerte el a Ferencváros sportigazgatója.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Nyugdíjasok mellett egy ismert milliárdos testvérét is átverte Magyar Péter anyós-gazdasági vezetőjének a bűnbandája
Ez gyors volt: az Alkotmányvédelmi Hivatal elé került Szijjártó Péter és a 444 csörtéjének ügye
Mit látsz meg először a képen? Érdekes dolgokat árul el a személyiségedről
Élőben közvetíti a csíksomlyói búcsút a Hír Televízió
Lehetetlen teszt, ha megfejted, az emberek 1 százalékába tartozol
A spanyolok már könyörögnek: valaki állítsa meg Magyarországot!
Megőrültek a svédek is
Dárdai Pál mégis maradhat a Herthánál?
Sztankovics megszólalt, a FTC csapatát már el is felejtette Moszkvában
Újabb orosz üzenet érkezett a Robert Fico elleni merénylet után
Csődöt jelentett, és az összes üzletét bezárja a magyarok egyik kedvenc ruhamárkája
Azonnali intézkedést rendelt el a Nébih, nagyon megbetegszik, ha ezt a táplálékkiegészítőt elfogyasztja
Címoldalról ajánljuk