A szombat csodás lett a marokkói és a francia válogatott szurkolóinak. Előbbiek a portugálok, utóbbiak az angolok kiejtését ünnepelhették, mindkét ország elődöntős lett a katari világbajnokságon. Ez az ünneplés azonban a sajnos már megszokott módon nem maradt a normalitás keretein belül. A Magyar Nemzet már beszámolt arról, hogy milyen atrocitások történek Belgiumban és Hollandiában, ám a francia főváros, Párizs sem úszta meg az őrjöngést.
Párizs sem úszta meg az örömittas szurkolók őrjöngését
Marokkó és Franciaország is elődöntőbe jutott a Katarban zajló labdarúgó világbajnokságon. A marokkói szurkolók eddig csapatuk minden egyes sikere után szétszedtek egy-egy európai nagyvárost, most Párizsban csatlakoztak hozzájuk a boldog franciák is, a rendőrségnek könnygázt is be kellett vetnie.
A Reuters beszámolója szerint a francia rendőrségnek könnygázt is be kellett vetnie a marokkói és francia szurkolók megfékezése érdekében. Kora este marokkóiak lepték el a város leghíresebb útját, a Champs-Élysées-t, majd amikor később Franciaország is elődöntős lett, franciák csatlakoztak hozzájuk. Az ünneplés egy idő után garázdaságba fordult, amikor egyesek betörték az üzletek kirakatait, és rátámadtak a rendőrökre, majd az utcákon tüzet gyújtottak.
Szerdán egyébként Marokkó és Franciaország egymás ellen játszik a döntőbe jutásért.
Itt talál meg mindent, amit a katari vb-ről tudni érdemes: https://magyarnemzet.hu/futball-vb-2022
Borítókép: Marokkói szurkolók már kora este ellepték a francia főváros utcáit (Fotó: Dursun Aydemir)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezDzsudzsák kezezett, egy Eb-kerettag duplázott, VAR-dráma: kialakult az NB I dobogója + videó
A Puskás Akadémia szurkolói nem a saját csapatuk meccsén izgultak legjobban.
Így búcsúztatta a dortmundi Sárga Fal a legendát, Marco Reus elköszönt + videó
Tizenkét év után távozik a Dortmundtól, az utolsó hazai meccsén díszsorfalat álltak neki.
Elképesztő drámák a Bundesligában, Schäfer András ezt sosem felejti el
Hihetetlen körülmények között dőlt el, hogy az Union Berlin bennmarad-e az élvonalban.
Dárdai Pál marad Berlinben, elképesztő, meddig láncolja magához a Hertha
A magyar szakember hangsúlyozta, hogy a kék-fehér klub a családja.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Szijjártó Péter: Bátorság kellett volna az oroszok meghallgatásához és szembesítéséhez az Európa Tanácsban - videó
Elképesztő drámák a Bundesligában, Schäfer András ezt soha nem felejti el
Házasság első látásra: özönlenek a gratulációk Petra és Andris bejelentése miatt
Ebben a magyar városban nyílik a legújabb KFC – felkészül a Burger King
Stana Alexandra a TV2 kamerái előtt ment férjhez
Újjáéled a magyar nemesség + videó
Pressman végre hazament Amerikába, de még ott is csak a magyar kormány békepárti hozzállását kritizálta
Negatív rekordok, Red Bull-blama és szenzáció az F1 időmérőn
Újabb orosz üzenet érkezett a Robert Fico elleni merénylet után
Azonnali intézkedést rendelt el a Nébih, nagyon megbetegszik, ha ezt a táplálékkiegészítőt elfogyasztja
Ez gyors volt: az Alkotmányvédelmi Hivatal elé került Szijjártó Péter és a 444 csörtéjének ügye
Csődöt jelentett, és az összes üzletét bezárja a magyarok egyik kedvenc ruhamárkája
Címoldalról ajánljuk