Bodó Richárd és volt Egyiptom ellen a magyar válogatott legeredményesebb játékosa. Előbbi, a szegedi jobbátlövő így látta a 36-35-re elveszített meccset. – Természetesen győzelemmel akartuk elhagyni a pályát az utolsó meccsünkön, amelyet rosszul kezdtünk, de Székely Márton védéseinek is köszönhetően jól fejeztünk be. Olyan volt a mérkőzés, mint a vb-szereplésünk: egyszer jól, aztán rosszul játszottunk, de vissza tudtunk jönni. Brutális energiát felemésztő találkozó végén nem volt szerencsénk – mondta a jobbátlövő.
Bánhidi Bence: Felálltunk a padlóról, megmutattuk az igazi arcunkat
Bodó Richárd, Bánhidi Bence és Lékai Máté, a férfi-kézilabdaválogatott három meghatározó játékosa is megszólalt az Egyiptom ellen 36-35-re elveszített, a vb-hetedik helyért döntő mérkőzés után. A nyilatkozatok egy irányba húznak: a gyenge kezdés, az erősebb folytatás és a Székely Márton-bravúrok gondolatmankók segítségével születettek meg az értékelések.
Klubtársa, a szintén szegedi így látta a meccset. – Az elején nem kezdtünk rosszul, megvoltak a helyzeteink, de a kapusba lövöldöztük a labdákat. A második félidőben Székely Marci elkezdett védeni, ekkor már sokkal jobban játszottunk. A végsőkig küzdöttünk, és bebizonyítottuk, hogy ez az igazi arcunk. Örülni kell, hogy bejutottunk a vb-n a legjobb nyolc közé, de le kell vonni a következtetéseket. A dánok elleni kezdést még egyszer nem engedhetjük meg magunknak – mondta a beálló.
Lékai Máté csalódott volt. – Szomorú vagyok, mert nem nyertünk. Meg akartuk mutatni, hogy több van bennünk, mint amit a legutóbbi két meccsen mutattunk. Sajnos a meccs elején kihagytuk a helyzeteket, belelőttük a kapusba. De visszakapaszkodtunk, Székely Marci fontos lövéseket védett. A hosszabbításban bármi lehet, itt nem volt szerencsénk. A mai volt a kilencedik meccsünk, de természetesen beleadtunk mindent, amit tudtunk. Nagyon sajnálom a vereséget, mert jó lett volna pozitív mérleggel zárni a vb-t. Ugyanakkor reálisan kell látni: nagyon sokat kell még fejlődnünk – mondta az irányító az M4 Sportnak.
Chema Rodríguez: Gratulálok a csapatnak a küzdőszellemért! A kilencedik meccsünkön hat góllal is vezetett már az ellenfél, de a srácok mindent megtettek a felzárkózásért, a végén még arra is megvolt a lehetőségünk, hogy megnyerjük a meccset, de sajnos nem jöttek a gólok. Büszkék lehetünk a srácokra. Nem adták fel, nem fáradtak el. A vb-nek vége: nehéz volt bejutni a nyolc közé, erre büszkék és elégedettek lehetünk, a célt elértük, és ezt nem szabad elfelejteni.
További Sport híreink
Borítókép: Bánhidi Bence a védekezésben is segített (Fotó: MTI)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezDárdai Pálnak megtiltották, hogy beszéljen, a Hertha is hallgat
A berlini klub nem zárta le a tárgyalásokat a tréner szerződésévek kapcsolatban.
Hajnal Tamás Sztankovics váratlan távozásáról és az utódjáról is beszélt
„Nem ideális a helyzet” – ismerte el a Ferencváros sportigazgatója.
Sallai Roland ma a másodosztályba lökheti a magyar válogatott egy másik tagját
A Bundesliga zárófordulójában ma délután nagy lesz a tét az Union Berlin–Freiburg meccsen.
A magyar gólkirály, aki visszatért a Holtak szigeréről, a patkányok közül + videó
Simon Attila: Az egész pályafutásom hullámvasút volt, de hálás vagyok érte, mert mindig visszarántott a földre a valóság.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Erőszakkal fenyegetőzik Magyar Péter - videó
Így juthat ingyen autópályamatricához
Jelentős változtatásokat hajt végre a Lidl, napról napra egyre több vásárlót érint
Orosz energiaóriás áll a Fradi-edző Stankovic távozásának hátterében
Balesetet szenvedett a magyar színész, elmaradnak az előadások
Orosz-ukrán háború: ez már leszámolási kísérlet a Nyugat és a Kelet közt
Az összes pénzét ellopják, ha felveszi a telefont, amikor erről a számról hívják
Egy falatot sem eszik, sőt nem is iszik egy etióp nő, az orvosok sem tudják, hogy lehet életben
Csődöt jelentett, és az összes üzletét bezárja a magyarok egyik kedvenc ruhamárkája
Ennyi volt, huszonöt év után eltűnik Magyarországról a híres amerikai étteremlánc
Ez gyors volt: az Alkotmányvédelmi Hivatal elé került Szijjártó Péter és a 444 csörtéjének ügye
Lisztes megalázása miatt dühös a lelépett Sztankovicsra a Fradi legendája
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezDárdai Pálnak megtiltották, hogy beszéljen, a Hertha is hallgat
A berlini klub nem zárta le a tárgyalásokat a tréner szerződésévek kapcsolatban.
Hajnal Tamás Sztankovics váratlan távozásáról és az utódjáról is beszélt
„Nem ideális a helyzet” – ismerte el a Ferencváros sportigazgatója.
Sallai Roland ma a másodosztályba lökheti a magyar válogatott egy másik tagját
A Bundesliga zárófordulójában ma délután nagy lesz a tét az Union Berlin–Freiburg meccsen.
A magyar gólkirály, aki visszatért a Holtak szigeréről, a patkányok közül + videó
Simon Attila: Az egész pályafutásom hullámvasút volt, de hálás vagyok érte, mert mindig visszarántott a földre a valóság.