A főcsoportdöntők közül elsőként az NFC fináléját játszották le, még vasárnap késő este, s itt sok kérdés nem volt a továbbjutást illetően. A San Francisco 49ers már eleve harmadik számú irányítójával kezdte a rájátszást, a Philadelphia Eagles elleni meccs első negyedében azonban Brock Purdy is megsérült.
Óriási baki: bele lehet lépni kétszer ugyanabba a folyóba
A Kansas City Chiefs kiélezett meccsen, az utolsó másodpercekben lőtt mezőnygóllal győzte le a Cincinnati Bengalst, és négy éven belül harmadszor játszhat Super Bowlt. Az ellenfél a Philadelphia Eagles lesz, amely simán verte az összes irányítóját elveszítő San Francisco 49erst.
A helyére jött Josh Johnson, aki rosszul játszott, a labdát is elveszítette, majd agyrázkódást szenvedett. A 49ers irányító nélkül maradt, bár Purdy visszament a pályára, de lényegében csak átnyújtotta a futóknak a labdát. Végül utóbbiak közül az egyik, az alapszakaszban trükkös játékból passzolt touchdownt is jegyzett Christian McCaffrey is eleresztett néhány dobást, de addigra már eldőlt a találkozó.
A San Francisco 49ers azonban nem okolhatja kizárólag a balszerencsét a vereségért. Az idény során kiválóan teljesített a csapat futás elleni védelme, a Philadelphia ellen viszont csődöt mondott. Három különböző játékos – Miles Sanders, Boston Scott és az irányító Jalen Hurts – összesen négy touchdownt futott a meccsen. Az Eagles így mind a két rájátszásmeccset nagy fölénnyel nyerte meg idén, és öt évvel első sikere után ismét bejutott a Super Bowlba.
Sokkal szorosabban alakult az AFC döntője. Patrick Mahomes és bizonyította, hogy miért volt fontos a játékuk a sérülésük ellenére. Előbbi passzolta, utóbbi kapta el az első félidő egyetlen touchdownját.
Később a Bengalsnak is bejött a kockázatvállalás, negyedik kísérletre nagy játékot hozott Joe Burrow és Ja’Marr Chase. Az utolsó percekben 20-20-nál mindkét csapat többször is nekifuthatott a támadásnak, de úgy tűnt, hogy a tavalyi évhez hasonlóan idén is hosszabbításba torkollik a két csapat AFC-döntője.
További Sport híreink
Joseph Ossai viszont máshogy gondolta. A Cincinnati védője, teljesen feleslegesen meglökte Mahomest a pályán kívül, így Harrison Butker hatvan helyett negyvenöt yardról rúghatott a győzelemért. Hogy ez mennyire nagy különbség: Butker idén tizenhét darab ötven yard alatti mezőnygól-kísérletéből csak kettőt hibázott el, ötven yardon túlról hétből négyet is elrontott. Most sem hibázott, az újonc Ossai pedig vigasztalhatatlan volt.
A Kansas City Chiefs négy idényen belül harmadik Super Bowlját játszhatja: 2020-ban legyőzte a San Franciscót, 2021-ben viszont kikapott a Tampa Baytől.
Cincinnatiben pedig sokaknak eszébe juthatott a hét évvel ezelőtti, Pittsburgh Steelers elleni rájátszásmeccs, amikor szintén az utolsó percen belül harminc yardot ajándékoztak az ellenfélnek büntetésekkel, tálcán kínálva a győzelmet a nagy riválisnak. Úgy látszik, az Ohio folyóba kétszer is bele lehet lépni.
NFL-rájátszás, főcsoportdöntők Philadelphia Eagles (NFC 1.)–San Francisco 49ers (NFC 2.) 31-7 Super Bowl Philadelphia Eagles (NFC 1.)–Kansas City Chiefs (AFC 1.) február 13., hétfő 0.30 (tv: Arena 4) |
Borítókép: Ossai fegyelmezetlensége döntött, a Cincinnati kiesett, a Kansas City Super Bowlt játszhat (Fotó: USA Today Sports/Sam Greene)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezÍgy volt kerek: Marquinhos mellett a búcsúzó Lisztes is betalált, a Ferencváros legyőzte az Újpestet
A bajnokcsapat mindkét félidőben eredményes volt.
Ezt mondta Jürgen Klopp a pályán, az utolsó Liverpool-meccse után
A győzelemmel búcsúzó német edző a hitről is beszélt a Liverpool szurkolóinak.
Négy távozót jelentett be a Ferencváros labdarúgócsapata
A szezon végén távozókat a Fradi–Újpest meccs előtt jelentette be a bajnokcsapat.
A Veszprém és a Szeged idei legszorosabb meccsét hozta az MK-döntő
A második félidőben a piros lap sem hozott fordulatot a fináléban.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Szívszorító képek, ugyanoda emelték ki az összetört motorcsónakot, ahová a Hableány került öt éve
Felvételeket tett közzé a verőcei hajóbalesetről a rendőrség + videó és galéria
Shiloh Brad Pitt kedvenc gyermeke: kiderült, miért őt szereti a legjobban
A természet lassan visszaveszi Kispest első polgármesterének patkánytanyává lett házát
Itt a vége? Még a képeket is törölte Sebestyén Balázs felesége
Nemzetközi összefogás született, hogy kiderüljön: mégis mi történt az iráni elnök gépével?
Meglepődtek, amikor Orbán Viktor lépett a műhelybe + videók
Egy falatot sem eszik, sőt nem is iszik egy etióp nő, az orvosok sem tudják, hogy lehet életben
Újabb háborús veszély a Közel-Keleten?
Meghalt Varga Szilvia
„A kényszerleszállás lehet hogy a lezuhanás szinonimája lesz hamarosan”
A Liverpool Szoboszlaival tett bejelentést, aki reagált a Paks kupasikerére
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezÍgy volt kerek: Marquinhos mellett a búcsúzó Lisztes is betalált, a Ferencváros legyőzte az Újpestet
A bajnokcsapat mindkét félidőben eredményes volt.
Ezt mondta Jürgen Klopp a pályán, az utolsó Liverpool-meccse után
A győzelemmel búcsúzó német edző a hitről is beszélt a Liverpool szurkolóinak.
Négy távozót jelentett be a Ferencváros labdarúgócsapata
A szezon végén távozókat a Fradi–Újpest meccs előtt jelentette be a bajnokcsapat.
A Veszprém és a Szeged idei legszorosabb meccsét hozta az MK-döntő
A második félidőben a piros lap sem hozott fordulatot a fináléban.