Guardiola csúsztatással indokolta, hogy miért nem cserélt egyet sem

Két ellentétes félidőt hozott az RB Leipzig-Manchester City labdarúgó Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő első felvonása, az első félidőben Mahrez révén az angol csapat szerzett vezetést, amire a másodikban Gvardiol válaszolt, így lett 1-1 a végeredmény. A Manchester City visszaesésére magyarázat lehet, hogy az angolok elfáradtak, Pep Guardiola mégsem cserélt egyszer sem. A City mestere erősen csúsztatott, amikor ezt a döntését indokolta meg.

Magyar Nemzet
2023. 02. 23. 7:04
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Elég jó edző vagyok ahhoz, hogy eldöntsem, mi a helyes taktika. Nem olyan csapat vagyunk, amelyiknek jót tesz a sok változtatás. Az öt csere csak lehetőség, nem kényszer – indokolta a döntését Pep Guardiola az RB Leipzig–Manchester City Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő után. Eddig rendben a nárcizmussal együtt is. Guardiola általában inkább forgatja a csapatát, de valóban nem cserél túl sűrűn. Ám amit ezután mondott, azzal már lehet vitatkozni.

Gvardiol semlegesítette Haalandot és még gólt is fejelt. (Fotó: AFP)

– Jobbak és gyorsabbak nálunk, leszámítva talán Kyle-t (Walker) és Erlinget (Haaland). A többiekben nincs meg a kellő ritmus – védekezett Guardiola.

Hát… A világ egyik legdrágább csapatát a saját edzője így húzza le? S Nathan Aké? Ő sem lenne elég gyors? Vagy Phil Foden? Ha hiányzott a sebesség, miért nem küldte be a villámgyors, 22 éves angol válogatott szélsőt?

Persze megvan a magyarázat. Guardiola végső soron elégedett.

– Elégedett vagyok tulajdonképpen az egész mérkőzéssel. Sok nagy csapat kiesett már a sorozatból, mi viszont még itt vagyunk.Ha valaki arra számított, hogy majd itt simán, esetleg 4-0-ra nyerünk, akkor ki kell hogy ábrándítsam, mert erre nem vagyunk képesek.

 

Ahogy a 4-0-s győzelem, úgy a 4-0-s vereség sem szerepelt a terveink között. A párharc két mérkőzésből áll, úgy kellett készülnünk, hogy otthon dőljön el a továbbjutás – jegyezte meg Guardiola.

 

Majd a mérkőzést röviden elemezve ugyanoda lyukadt ki.

– A második félidőben nem tudtunk javulni az elsőhöz képest, miután a lipcseiek jóval feljebb tolták a védekezésüket. A kapott gól után nem estünk össze, és jó utolsó percet tudtunk produkálni. Mindkét félidőben voltak nagy helyzeteink, jó eredmény született, elégedett lehetek – tette hozzá Guardiola.

 

A mérkőzés legjobbjának választott Ilkay Gündogan nem érte egyet a főnökével, de szerinte a Citynek nyerni kellett volna

– Nekünk voltak nagyobb helyzeteink, ezt a meccset még a szünet előtt el kellett volna döntenünk. Ennek ellenére nagyon elégedettek vagyok a teljesítményünkkel, az eredménnyel azonban nem annyira. Persze, tudtuk, hogy a Leipzig bátrabban fog kijönni a szünetről, és megpróbál majd nagyobb nyomást gyakorolni ránk, de elvesztettük az irányítást, és gólt kaptunk – fogalmazott Gündogan.

Marco Rose önkritikus volt

Marco Rose, az RB Leipzig mestere nem beszélt mellé, kimondta, hogy mi volt a gond.

– Két teljesen eltérő félidőt láthattunk. Az elsőben jobbára csak nyomoztuk a labdát, amikor meg nálunk volt, akkor szinte semmit nem tudtunk vele kezdeni. Nagyon sok volt a hiba. A fordulás után már jobban néztünk ki, többször szereztünk labdát, és úgy játszottunk, ahogy előzetesen elterveztük. Ha többet birtokoltuk volna a labdát már az első félidőben, akkor többször támadhattuk volna le őket a saját térfelükön, de rengeteg labdát elszórtunk.

 

Az első félidőben semmilyen tekintetben nem játszottunk a Bajnokok Ligájának megfelelő színvonalon

 

– fogalmazott kritikusan a Lipcse vezetőedzője, Marco Rose.

Xavier Schlager vállalta a felelősséget a hibájáért. Az RB Leipzig középpályása adta el a labdát a Manchester City vezetőgólja előtt.

– Laimernek szerettem volna passzolni a labdát, hogy aztán a jobb oldal felé indulhasson meg vele, de éppen ez volt a baj. Annyira keveset volt nálunk a labda az első félidőben, hogy amikor mi birtokoltuk, túlságosan izgultunk és ilyenkor óhatatlanul rossz döntést hoz az ember. Az első félidőben csupán huszonhat százalékban birtokoltuk a labdát, ami nagyon kevés. Jó pozíciókban voltunk, de rossz döntéseket hoztunk, de a másodikra ezen tudtunk változtatni. Ha hozol néhány jó döntést, máris meg tudod tartani a labdát, és az ellenfélnek kell futnia a labda után, s ő hoz majd rossz döntéseket – fogalmazott a mérkőzést követően a lipcseiek osztrák futballista.

Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, szerdai első mérkőzések:
RB Leipzig–Manchester City 1-1, gól: Gvardiol (70.), illetve Mahrez (27.)
Internazionale–Porto 1-0, gól: Lukaku (86.), kiállítva: Otavio (Porto, 78.)

Borítókép: Guardiola utasítást ad Bernardo Silvának és Mahreznek (Fotó: AFP)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.