Nagy Gergely, a Paks kapusa nekifutott, majd jó nagyot belerúgott a labdába az ötösön, amely a saját térfelének a közepéig sem ért el. Később Nagy Krisztián, a kecskemétiek játékosa próbált elvégezni egy szögletet, de sehogy sem akart összejönni, a fránya labda minduntalan elgurult – ezt ide kattintva meg is nézheti. Még később Haraszti Zsolt az oldalvonal mellől ívelt volna a kapu elé szabadrúgásból, és ezt csak úgy tudta elvégezni, hogy a cipője orrával kisebb gödröt ásott, amely megfogta a labdát, másként esélye sem lett volna szabályosan végrehajtani a szabadrúgást.
Legyőzhetetlen ellenféllel találta magát szemben a Paks és a Kecskemét
A labdarúgó NB I szombati játéknapjának első mérkőzésén a paksiak és a kecskemétiek elsősorban nem is egymással, hanem a viharos széllel harcoltak, amely olykor irreálissá tette a találkozót. Helyzet is alig akadt, így gól sem született, a játékosok nem tudtak felülkerekedni a mostoha körülményeken.
A Paks és a Kecskemét ellenfelek voltak szombaton kora délután az NB I 18. fordulójában, ám akadt egy közös ellenfelük is: a viharos szél. A hetvenes évek második felében a Ferencváros játszott Kispesten hasonló körülmények között, és a Bp. Honvéd válogatott kapusa, Gujdár Sándor ugyanúgy belebikázott a labdába egy kirúgásnál, mint most Nagy Gergely, a labda a levegőben elhagyta a tizenhatost, ám a szél először megállította, majd visszafordította, csaknem a tizenegyes pontnál ért talajt. Szegény Gujdárnak pedig bele kellett érni, különben a hálóban kötött volna ki, azaz öngólt kellett megakadályoznia…
Most hasonló gondokkal néztek szembe a paksi és a kecskeméti futballisták, akiket az extrém körülmények miatt nemigen lehetett elmarasztalni, mert nem dolgoztak ki rengeteg gólhelyzetet. A hazai együttes állt először igen közel a vezetéshez, amikor a 27. percben Haraszti Zsolt 22 méteres lepattanó lövését Varga Bence a jobb kapufára tolta, ezt leszámítva az 1197 néző huszonkét játékos széllel zajló küzdelmének lehetett a szemtanúja.
A második félidőben a Paksot támogatta inkább szél, mégis, a kecskeméti Horváth Krisztofer közeli lövését kellett Nagy Gergelynek komoly bravúrral védenie. Nem sokkal korábban kiderült, hogy a vendégeknél a szünet óta ketten is 15-ös számmal játszanak, mint kiderült, Belényesi Csaba vett fel rossz mezt, az elejétől Szabó felirattal játszott, de ezt csak az 51. percben vette észre Farkas Csaba játékvezető. Belényesinek be kellett mennie az öltözőbe mezt cserélni, és érdemes volt visszajönnie a mezcsere után, a 96. percben ugyanis csaknem győztes gólt fejelt, ám a labda a keresztlécen csattant.
Így maradt a gól nélküli döntetlen, amivel a Kecskemét biztosan őrzi a második helyét a tabellán.
NB I, 18. forduló:
Péntek
Puskás Akadémia FC–Vasas FC 1-1 (1-0), Felcsút, 1000 néző, jv.: Vad II. Gólszerző: Slagveer (13.), illetve Berecz (56.)
Szombat
Paksi FC–Kecskeméti TE 0-0, Paks, 1197 néző, jv.: Farkas Cs.
Budapest Honvéd–Kisvárda Master Good 17.00
Mol Fehérvár FC–Debreceni VSC 19.30
Vasárnap
ZTE FC–Mezőkövesd Zsóry FC 15.00
Ferencvárosi TC–Újpest FC 17.30
Borítókép: Nagy küzdelem, mindössze ennyire futotta a játékosok erejéből Pakson (Fotó: Nemzeti Sport/Martonfai Dénes)
További Sport híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezElárulta a Fradit, csak jobb jöhet nála – ez a rezümé Sztankovicsról
Ha valóban Marek Papszun a Fradi jelöltje, akkor a lengyel szakember új színt hozhat a Ferencváros életébe.
Klopp az utolsó meccse előtt elköszönt a Liverpool csapatától + videó
A Premier League zárófordulójában Szoboszlaiék a Wolverhamptont fogadják.
Liverpool: furcsa fejlemény, ahogy „hivatalos” lett – Slot lesz Klopp utódja
Nem a klub, hanem a holland tréner jelentette be a mai sajtótájékoztatóján.
Lisztes megalázása miatt dühös a lelépett Sztankovicsra a Fradi legendája
Van, aki meglepődött, van, aki szapulja a Ferencváros futballcsapatától távozott vezetőedzőt.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Menczer Tamás: Válaszok az RTL-nek. Ja, és küldöm a 444-nek szeretettel! -videó
Lisztes megalázása miatt dühös a lelépett Sztankovicsra a Fradi legendája
Zseni vagy, ha megoldod: 10-ből 9 ember megbukik ezen a friss helyesírási teszten!
Súlyos tévedés: nem hibáztak Fico testőrei, ők mentették meg a szlovák miniszterelnök életét
Megint nagyot fog esni a benzin ára, itt vannak a részletek
Orosz energiaóriás áll a Fradi-edző Stankovic távozásának hátterében
Elverte a jég Székesfehérvárt, Budapest irányába tart a szupercella + videók
Sokan így rontják el a natúr csirkemellet: kihagyják az egyik fontos összetevőt
Újabb orosz üzenet érkezett a Robert Fico elleni merénylet után
Azonnali intézkedést rendelt el a Nébih, nagyon megbetegszik, ha ezt a táplálékkiegészítőt elfogyasztja
Csődöt jelentett, és az összes üzletét bezárja a magyarok egyik kedvenc ruhamárkája
Új nézőpont: nem hibáztak Fico testőrei, ők mentették meg a szlovák miniszterelnök életét
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezElárulta a Fradit, csak jobb jöhet nála – ez a rezümé Sztankovicsról
Ha valóban Marek Papszun a Fradi jelöltje, akkor a lengyel szakember új színt hozhat a Ferencváros életébe.
Klopp az utolsó meccse előtt elköszönt a Liverpool csapatától + videó
A Premier League zárófordulójában Szoboszlaiék a Wolverhamptont fogadják.
Liverpool: furcsa fejlemény, ahogy „hivatalos” lett – Slot lesz Klopp utódja
Nem a klub, hanem a holland tréner jelentette be a mai sajtótájékoztatóján.
Lisztes megalázása miatt dühös a lelépett Sztankovicsra a Fradi legendája
Van, aki meglepődött, van, aki szapulja a Ferencváros futballcsapatától távozott vezetőedzőt.