Két hete az al-Vehda otthonában 4-0-ra győzött az al-Nasszr, s mind a négy gólt Cristiano Ronaldo jegyezte, aki 38 évesen is megállíthatatlan. Egy hete hazai pályán csapata 2-1-re verte az al-Tavont, ezen a meccsen az ötszörös aranylabdás portugál nem talált be, de ma idegenben háromszor is, így lett 3-0.
Megáll az ész, Ronaldo nyolc gólt lőtt egymás után idegenben! + videó
Döbbenetes, ahogy Cristiano Ronaldo beindult a szaúd-arábiai labdarúgó-bajnokságban az al-Nasszr csapatában. Az ötszörös aranylabdás ma mesterhármast ért el a Damak otthonában játszott meccsen, együttese így nyert 3-0-ra. Az idegenbeli meccseket nézve Ronaldo nyolc gólt szerzett zsinórban csapatában, három találkozón.
Így csapata legutóbbi hét idegenbeli gólját kivétel nélkül ő szerezte. De ha visszamegyünk a február 3-án vendégként játszott, al-Fetah elleni találkozóhoz, ami 2-2-re végződött, azon a meccsen Ronaldo a 93. percben elért góljával mentett pontot csapatának, vagyis a hét valójában nyolc, ennyit szerzett egymás után idegenben, egyik csapattársa sem tudta megszakítani a sorozatát. A nyolc találatból három 11-esből született, de azért ez így is parádés teljesítmény.
A mai második találata, öt perccel azután, hogy értékesített egy 11-est:
Ronaldo már a negyedik a góllövőlistán
A szaúdi bajnokságban a 18. forduló után az al-Nasszr két pont előnnyel áll a tabella élén, Ronaldo pedig a nyolc találatával (tehát még csak idegenben mattolta az ellenfelek kapusait) a negyedik a góllövőlistán. Úgy, hogy még csak öt bajnoki mérkőzésen lépett pályára. A góllövőlistát amúgy brazil csapattársa, Talisca vezeti tizenhárom góllal, ezt ő tizennégy meccsen hozta össze.
Ronaldo ma pályafutása 62. mesterhármasát könyvelhette el:
Borítókép: Cristiano Ronaldo ma mesterhármast szerzett (Forrás: Twitter/AlNassr)
További Sport híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezKlopp „elkottyintotta” a Liverpool bejelentését + videó
Vasárnap minden a német edzőről szólt Liverpoolban, de ő mással is meg akarta osztani a reflektorfényt.
Így ritkán látni Guardiolát! A könnyeivel küzdött, amikor Kloppról kérdezték + videó
A német edző lemondása nem csak a Liverpool szurkolóit érintette érzékenyen.
Őrület, hogyan jutott fel egy kiscsapat a labdarúgó BL főtáblájára az éjjel + videó
A Brest is ott lesz az új lebonyolítású Bajnokok Ligájában a 36 együttes között.
Eldől a feljutás? Kulcsfontosságú rangadót rendeznek Győrben
Egy kimenetel esetén már hétfő este lezárulhat a feljutás kérdése.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Verőcei hajóbaleset: megrázó hírek érkeztek a helyszínről
Már a csíksomlyói búcsú is zavarja a Facebookot
Hisztériás rohamot kapott Meghan
A Magyar Péter Színház bemutatja: Pünkösd
Itt a vége? Még a képeket is törölte Sebestyén Balázs felesége
Üzemanyag: hétfőtől újabb árcsökkentést hirdettek meg a kereskedők – 600 forintos lélektani határnál a benzin és a dízel
Így ritkán látni Guardiolát! A könnyeivel küzdött, amikor Kloppról kérdezték + videó
Döntetlent játszott a Real Madriddal a Puskás Akadémia, a Honvéd megverte a Sportingot a Puskás-Suzuki-kupán
Szoboszlai is tátott szájjal hallgatta Klopp öltözői beszédét + videó
Hernádi Judit odaszúrt Orbánnak, de balul sült el a támadása
Verőcei hajóbaleset: nagy erőkkel keresik az eltűnteket
Megnevezik az atomerőmű elleni támadás elkövetőit
Címoldalról ajánljuk