Haaland agya elborult, nekiment a kétméteres védőnek + videó

A Premier League 26. fordulójában a Manchester City 2-0-ra nyert a vendég Newcastle ellen, a címvédő, tabellán második City könnyű győzelmet aratott. A norvég gólvágó Erling Haaland most nem talált be, de kiosztott egy gólpasszt, s a meccsen egyszer nagyon elborult az agya. Az éllovas Arsenal otthon hihetetlen meccsen fordított 0-2-ről 3-2-re a Bournemouth ellen.

Magyar Nemzet
2023. 03. 05. 6:21
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Manchester City a Newcastle ellen az első félidőben Phil Foden egyéni akciója után szerzett vezetést, amit a második félidőben a két perccel korábban csereként beállt révén megduplázott. Mivel a Szarkák kevés veszélyt jelentettek a hazaiak kapujára, a City összességében simán győzött. Bernardo Silvának a gólpasszt adta, aki ezen a meccsen tehát nem talált be, de 27 góljával így is fölényesen vezeti a góllövőlistát, a második helyen álló (Tottenham) tizennyolcszor volt eredményes. Haaland a gólpassza mellett azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy a 73. percben, már 2-0-s állásnál teljesen elborult az agya, amikor a vendégektől a paraguayi Miguel Almirón felrúgta Jack Grealisht. Haaland messze volt az esettől, de hatalmas vágtát vágott ki, hogy ő is beszálljon a kialakult tülekedésbe, s nekiugrott Dan Burnnek. 

Haaland
Haaland elveszíttte a fejét (Forrás: Twitter/Marca)

Haaland és Burn is sárga lapot kapott

Haaland 195 centi magas, a Newcastle játékosa viszont 201 centis – nem mindennapos jelenet volt két ilyen „torony” kakaskodása, még az is lehet, hogy a centiket nézve ez rekord a Premier League históriájában. Mindenesetre a Marca is úgy tálalja: micsoda összecsapás volt! Amúgy mindketten sárga lapot kaptak.

Nagy fordítás az Arsenaltól

Az éllovas Arsenal hazai pályán elképesztő meccsen 0-2-ről 3-2-re fordítva nyert a Bournemouth ellen. A vendégek már a 10. másodpercben (!) megszerezték a vezetést, Phillip Billing gólja a második leggyorsabb a Premier League történetében. (A rekordot Shane Long tartja, ő 2019-ben a Southampton színeiben a 8. másodpercben vette be a Watford kapuját.)

Mikel Arteta együttese az 57. percben egy szöglet után kétgólos hátrányba került, de 13 perccel később már egyenlő volt az állás. A hajrában az Arsenal a korábbinál is nagyobb rohamokat vezetett a győzelemért – egy ízben a keresztlécet is eltalálta –, és végül a hatperces hosszabbítás lejárta után, a 98. perc elején a csereként beállt Reiss Nelson bombájával kicsikarta a győzelmet.

Premier League, 26. forduló:

Manchester City–Newcastle United 2-0 (1-0)
Southampton–Leicester City 1-0 (1-0)
Arsenal–Bournemouth 3-2 (0-1)
Aston Villa–Crystal Palace 1-0 (1-0)
Brighton–West Ham United 4-0 (1-0)
Chelsea–Leeds United 1-0 (0-0)
Wolverhampton Wanderers–Tottenham Hotspur 1-0 (0-0)

vasárnap játsszák:
Nottingham Forest-Everton 15.00
Liverpool-Manchester United 17.30

hétfőn játsszák:
Brentford–Fulham 21.00

A Premier League állása:
1. Arsenal 26  59-25  63 pont
2. Manchester City 26  66-25  58
3. Manchester United 24  41-28  49
4. Tottenham 26  46-36  45
5. Newcastle 24  35-17  41
6. Liverpool 24  40-28  39
7. Fulham 25  36-31  39
8. Brighton 23  43-29  38
9. Brentford 23  37-30  35
10. Chelsea 25  24-25  34
11. Aston Villa 25  31-38  34
12. Crystal Palace 25  21-32  27
13. Wolverhampton 26  19-35  27
14. Nottingham Forest 24  18-42  25
15. Leicester City 25  36-43  24
16. West Ham United 25  23-33  23
17. Leeds United 25  29-40  22
18. Everton 25  17-36  21
19. Southampton 25  20-41  21
20. Bournemouth 25  24-51  21

Borítókép: Amikor Haaland nála is magasabb játékossal kerül szembe (Fotó: Getty Images)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.