Úszómester is volt, ma ő a leghűségesebb magyar futballista

Poénból Totti is volt már a beceneve az öltözőben. Kovács Dávid immáron tizenöt éve erősíti a Budafok – jelenleg NB II-es – csapatát, illetve annak jogelődjét, amivel ő a leghűségesebb aktív magyar futballista, és a világon is az előkelő 58. helyen áll. Az NB I-ben is lőtte a gólokat, és megesett, hogy dolgozott a futball mellett. Értékekről, szívből hozott döntésekről és az édesanyák erejéről is beszélgettünk a Budafok csapatkapitányával.

2023. 03. 01. 5:45
null
Budapest 20221204 Labdarúgás NBII NB2 Budafok Tiszakécske Fotó: Koncz Márton - Nemzeti Sport KOVÁCS DÁVID 10 Fotó: Nemzeti Sport/Koncz Márton
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Francesco Totti 25 évig szerepelt az AS Romában, amelynek a teljes pályafutását szentelte. Az olaszok világbajnok legendájához képest Kovács Dávid még le van maradva egy tízessel, február végén volt a 15. évfordulója annak, hogy kitart a csapata mellett, ami meglehetősen ritka. Van ebben egy kis csavar, hiszen Kovács 2008 februárjában az Újbuda játékosa lett, amely 2015-ben egyesült a jogutód Budafokkal, de a lényeget tekintve ez semmin sem változtat: a Transfermarkt adatbázisa szerint 31 éves csatár a jelenlegi leghűségesebb aktív magyar futballista a profikat tekintve.

Kovács Dávid (balra) a leghűségesebb aktív magyar futballista. Fotó: Nemzeti Sport/Koncz Márton

Kovács Dávid a maga tizenöt évével világszinten is toplistás, a Transfermarkt rangsora alapján ő az 58. leghűségesebb aktív játékos, amivel megelőzi többek között a Bayern München ikonját, Thomas Müllert vagy az Atlético Madrid saját nevelésű sztárját, Kokét. A listát a 41 éves gibraltári Lee Casciaro vezeti, aki már 24 éve a Lincoln FC erőssége, az élmezőny legismertebb játékosa pedig a negyedik helyen álló orosz válogatott Igor Akinfejev, aki húsz éve a CSZKA Moszkva kapusa. A klubhűség paksi mintaképe, Szabó János ezen a listán azért nem szerepel, mert az ő több mint 14 éves atomvárosi pályafutását megszakította egy siófoki kölcsönjáték.

Második család és lánykérés

Visszatérve Kovácsra, ő az Újpest utánpótlásából pattant át 17 évesen az Újbuda–Budafok tandemre, melyet azóta is hajt. Az NB III-ban sokszor idényenként tíz gól felett termelt, az NB II-ben mégis csak 2017-ben mutatkozott be, az élvonalba pedig 2020-ban, 28-29 éves korában jutott el.

– Sokáig nem volt menedzserem, aki egyengette volna az utamat, és nem voltak igazi előrelépést jelentő ajánlatok – árulta el lapunknak Kovács Dávid. – Annak nem láttam értelmét, hogy NB III-ból NB III-ba igazoljak, hiába akadt, aki több pénzzel csábított, mert jól éreztem magam a csapatban, amely a második családom lett.

Hogy ez mennyire igaz, azt jól szemléltette, hogy Kovács 2017-ben egy Fradi elleni kupameccs előtt, a budafoki pályán, csapattársai és a szurkolók szeme láttára kérte meg kedvese kezét. Azóta is boldog házasságban élnek, négyhónapos az elsőszülött kisfiúk. 

A budafoki csoda megismételhető

Igazán csak egyszer ingott meg Kovács klubhűsége, amikor 2021-ben 33 meccsen 11 góllal zárta az eddigi egyetlen NB I-es idényét, amelynek a végén a csapat kiesett, és volt egy konkrét ajánlata az élvonalból.

A „budafoki Totti” akcióban. Fotó: Nemzeti Sport/Dömötör Csaba

– Akkor vékony volt a jég, de végül a maradás felé billent a mérleg nyelve – emlékezett vissza Dávid. – Amit együtt elértünk a feljutással, az igazi csoda volt, és a mai napig hiszem, hogy ezt meg tudjuk ismételni. Rengeteget köszönhetek a klubnak, többször megesett, hogy azon töprengtem, van-e értelme folytatni a játékot, és olyankor mindig támogatást kaptam. Volt olyan csapattársam, aki viccből Tottinak hívott az öltözőben, olyan régi bútordarab vagyok már, de valójában sosem volt célom, hogy Totti, Ryan Giggs vagy Paul Scholes legyek, egyszerűen mindig a szívemre hallgattam, amikor dönteni kellett. Ezért vagyok még mindig itt.

Megtanulta a munka becsületét

A végtelennek tűnő NB III-as időszakban Kovács dolgozott is a futball mellett: – Úszómester voltam, és részben azért csináltam, hogy be tudjak segíteni otthon. Hétéves korom óta egyedül nevelt engem és a két testvéremet az édesanyánk, aki a nehéz időkben is erős maradt. Igyekeztem könnyíteni a rá nehezedő terhen. Azt nem mondanám, hogy visszaadtam valamit, mert azért életem végéig hálával tartozom, amit értünk tett.

– A munkára mindig úgy tekintettem, hogy nem attól lesz értékes valaki, mert ezt vagy azt csinál – folytatta Kovács. – Manapság hihetetlen nagyok az elvárások, és visszagondolva nekem sokat adott, hogy megértettem a pénz értékét, megtapasztaltam, hogy mit jelent öt napig a tűző napon dolgozni azért, hogy megvehessek valamit.

Már csak az a kérdés, mit hoz a jövő. A Budafok a rossz idénykezdet után jelenleg a 11. helyen áll az NB II-ben, a Magyar Kupa negyeddöntőjében pedig az élvonalbeli Kisvárdát fogadja, ezt a meccset Kovács betegség miatt kihagyja.

– Ebben az idényben hullámzó a teljesítményem, csak két gólom van a bajnokságban – árulta el a csapatkapitány. – Van, amikor az ember gödörbe kerül, nálam most jött el az a pillanat, hogy ki kellene másznom belőle. Amíg a klub értéket lát bennem, addig maradok, szép lenne ezt a tizenöt évet megtoldani még három-néggyel, de ehhez először is teljesítenem kell.

Totti, Maldini és Szusza az etalonok

Ha nemcsak az aktív, hanem a már visszavonult labdarúgókat is figyelembe vesszük, akkor egy Wikipédia-gyűjtés szerint a török Said Altinordu a csúcstartó, aki 27 évig volt az Altinordu SK  játékosa. A névazonosság a megszállottság jele, ugyanis az 1912-ben született játékos annyira azonosult a klubbal, hogy miatta választotta vezetéknevét.

Az ismertebb játékosok közül a már említett Totti és egy másik olasz legenda, Paolo Maldini következik a sorban, aki ugyancsak 25 évet áldozott az életéből az AC Milannak. A lista szerint a magyarok közül Szusza Ferenc áll az élen, aki 1941 és 1960 között, azaz 19 évig szolgálta játékosként az Újpestet.

Magyar Kupa, mai negyeddöntők: Budafok (NB II)–Kisvárda (NB I) 17.00, Paks (NB I)–Vasas (NB I) 20.00.

Borítókép: Kovács Dávid 15 éve kitart a csapata mellett (Fotó: Nemzeti Sport/Koncz Márton)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.