A múlt hét végén véget ért antalyai Európa-bajnokságot az összetett verseny ezüstjével és a gerenda bronzával záró háromszoros Eb-győztes a tavalyi év legjobb női sportolója a Nemzeti Sportnak értékelte a szereplését. Kovács a gerendadöntő után nem volt kifejezetten boldog, miután 33 századdal maradt le a dobogóról, de később azzal vigasztalódott, hogy a zsűri elfogadta a magyar óvást, a kiindulópontszáma 5.7-ről 5.9-re emelkedett, és végül a harmadik helyen végzett. – Mindig kevés hiányzott a jobb eredményhez, de ahogy mondtam, a gerendán szerzett bronz feledtette a korábbi szomorúságomat, mert ez az a szer, amelyen tényleg bármi megtörténhet, amelyen a legjobbak is gyakran rontanak, senki sem lehet csalódott, ha gerendán érmet szerez. Én sem – mondta a háromszoros Eb-győztes.
A legjobb magyar tornásznő egy séta alatt rendezte a gondolatait
A múlt hét végén véget ért antalyai Európa-bajnokságot az összetett verseny ezüstjével és a gerenda bronzával záró tornászunk, Kovács Zsófia könnyedén tudott váltani a versenyszámok között. A háromszoros Eb-győztes magyar tornász hiszi, hogy világviszonylatban is kiemelkedő eredményre lehet képes.
Kovács szerint a gerenda döntője után a talajon már sokkal felszabadultabban versenyzett. – Nyilvánvalóan az ember arra készül, hogy végigversenyezzen egy Európa-bajnokságot, sokkal rosszabb lett volna, ha az Eb a selejtező után véget is ért volna nekem, ezzel együtt nagyon elfáradtam a végére – de ki nem? Bemelegíteni sem tudtam a talaj előtt, a döntőre a gerenda eredményhirdetéséről „sétáltam” be, az edzőm csak annyit kért, felejtsem el az érmet, próbáljam kihozni magamból a legtöbbet. Ennyi sikerült, a nyolcadik hely ellenére azt mondhatom, amit kért az edzőm, azt megcsináltam – nyilatkozta a tornász, aki szerint hamarosan akár egy világbajnokságon is odaérhet a legjobbak közé.
A teljes interjút ITT lehet elolvasni.
Borítókép: Kovács Zsófia két éremmel távozott a törökországi Eb-ről (Fotó: AFP)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezCsaládi feszültséget generáltak az oroszok Sztankovics miatt
Idősebb Szegej Kuznyecov jól odapörkölt Sztankovicsnak és a Szpartaknak, csak éppen a fiának tulajdonították a szavait.
Imre Bence érzelmesen és stílszerűen búcsúzott el a Ferencvárostól
Az FTC válogatott jobbszélsője nehezen szakad el a klubjától, de várja az új kihívást Kielben.
Kubatov és a Fekete Madonna: lengyel csodatévőért imádkoznak a Fradinál?
Az FTC elnökének két héttel ezelőtti jellemzése a lengyel Marek Papszunra illik, aki a Raków Czestochowával csodát tett.
Félhet a Red Bull? Kettőzött erővel támad a McLaren
Tavaly ilyenkor a víz uralkodott Imolában, ezért elmaradt a futam, de most visszatér a mezőny Olaszországba.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Alvilági pénzekkel is üzletelhettek Magyar Péter bizalmasának a bűntársai
Tizenhat milliárd forintot csaltak ki az államtól népkonyhát és hitéleti tevékenységet hazudva
Az ellenfelek is meglepődtek, váratlan döntést hozott az olimpiák magyar sztárja
Ebben a magyar városban nyílik a legújabb KFC – felkészül a Burger King
Megint nagyot fog esni a benzin ára, itt vannak a részletek
Háború Ukrajnában és Izraelben: Továbbra is súlyos Fico állapota, de képes kommunikálni + videó
Sztankovics távozása miatt egymásnak estek a fradisták
Nem elég neki a világ egyik legszexibb modellje: hazugságvizsgáló buktatta le az F1 szépfiúját
A TEK Orbán Viktor védelméről nyilatkozott a szlovákiai merénylet után
Szemben az erőszakkal
Elszabadul a pokol
Megőrültek a svédek is
Címoldalról ajánljuk