– Gratulálok a Gyergyónak, ahogy a saját játékosaimnak is. Nehéz szezon végén emberfelettit nyújtottak úgy, hogy a mindent eldöntő hetedik mérkőzésen sérülés miatt két kulcsemberünkre, Aku Kastiläre és Rasmus Kulmalára sem számíthattunk. Egyetlen góllal volt jobb az ellenfelünk. Csalódott vagyok, de nem elégedetlen, a magyar bajnoki arany egyértelműen kárpótlás, felvarrhatjuk a mezünkre a harmadik csillagot – mondta az érdeklődésünkre Fodor Szabolcs, az FTC mestere a Gyergyó 2-1-es győzelme után.
Történelmi siker, nem kér karácsonyra ajándékot a Gyergyó edzője + videó
Mindkét edző visszafogottan értékelte a Gyergyó győzelmével végződött jégkorong Erste-liga döntőt. Szilassy Zoltán, a hazaiak mestere elárulta, sohasem mutatja ki az érzelmeit, ő még karácsonyra sem kér ajándékot, viszont nagyon hálás azért, amit a játékosaitól és persze a vezetőktől, a tulajdonosi körtől kapott támogatásként. Fodor Szabolcs, az FTC vezetőedzője azt hangsúlyozza, a harmincadik magyar bajnoki cím bőséges kárpótlás az elvesztett fináléért.
Szilassy Zoltán, a Gyergyó vezetőedzője is uralkodott az érzelmein, a lapunknak adott videóinterjúban el is árulta, hogy miért. Még otthon, családi körben sem szokása kimutatni a boldogságát.
A két tréner mostantól együtt dolgozik a válogatott edzőtáborában. A magyar csapatra nehéz feladat vár a májusi A csoportos világbajnokságon, Finnországban ki kellene harcolni a bennmaradást az elitben.
Borítókép: Balázs Attila, a Gyergyói HK elnöke (jobbra) gratulál Szilassy Zoltánnak (Fotó: Mirkó István)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezBudapest lesz a következő állomás, az előzőt minden magyar befejezte
Szarvák Csenge és Noris by Nature is megmutatta magát a kínai helyszínen.
Rafa Benítez is ott van a Ferencváros négy edzőjelöltje között?
A spanyol tréner korábban a Liverpoollal Bajnokok Ligáját is nyert, legutóbb a Celta Vigót irányította.
Videón a Juventus kirúgott edzőjének őrjöngése, aki fültépést is ígért
Massimiliano Allegrit az sem mentette meg, hogy megnyerték az Olasz Kupát.
Dárdai Pálnak megtiltották, hogy beszéljen, a Hertha is hallgat
A berlini klub nem zárta le a tárgyalásokat a tréner szerződésével kapcsolatban.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Magyar Péter hívő emberek elleni őrjöngése csak a kezdet: szerinte a templomi menet tagjai provokálták őt - videó
Ennyi volt, huszonöt év után eltűnik Magyarországról a híres amerikai étteremlánc
Meztelencsigák a kertben – ezzel a házi csodaszerrel pillanatok alatt megszabadulhatsz tőlük
Lesz magyar mozdonygyár
Balesetet szenvedett a magyar színész, elmaradnak az előadások
A spanyolok már könyörögnek: valaki állítsa meg Magyarországot!
Baranyi Krisztina búcsúzóul még bosszút állna a ferencvárosiakon
Döbbenetes fotók: brutálisan meghízott a magyar válogatott Eb-ellenfelének sztárfocistája
Zelenszkij elindítja a harmadik világháborút
Újabb orosz üzenet érkezett a Robert Fico elleni merénylet után
Sztankovics megszólalt, a FTC csapatát már el is felejtette Moszkvában
Az összes pénzét ellopják, ha felveszi a telefont, amikor erről a számról hívják
Címoldalról ajánljuk