A magyar légió öt gólszerzőt tudott felmutatni a múlt héten

A magyar légió tagjai, azaz a külföldön játszó magyar válogatott labdarúgók a mögöttünk hagyott héten kitettek magukért. Öten is feliratkoztak az eredményjelzőre a gólszerzők közé, de akadt közöttük olyan is, Sallói Dániel, aki ezt még gólpasszal is megtoldotta. Kleinheisler László a Panathinaikosz tagjaként ezüstérmet nyert a görög élvonalban.

2023. 05. 15. 5:35
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Vasárnap estig úgy tűnt, ha meg akarjuk találni a légió hőseit, akkor muszáj messzire, Európán túlra tekintenünk. Például Dél-Koreába, ahol gyarapítja egy ideje a magyar futball dicsőségét, és erre a hétre ez maradéktalanul igaz. Mondjuk az is tény, hogy a keddi bajnokin még nem játszott főszerepet, csak a 75. percben cserélték be az Ulszan Hyundaiba, amely akkor 1-0-ra legyőzte a Kangvont, ám magyar idő szerint vasárnap hajnalban jött a fordulat! A magyar légió egyik legtekintélyesebb tagja kezdett a forduló előtt nyolc pont előnnyel a tabella élén álló Ulszanban a második Szöul ellen, és a 14. percben vezetést szerzett, egy bal oldali beadást továbbított bal lábbal az ötösről a kapuba. Ádám Martin a bajnokságban a második gólját szerezte ebben az idényben, a múlt héten két gólpasszt adott, most a 60. percben lecserélték, a csapata 3-2-re győzött.

Fotó: Facebook

Érdemes volt figyelni az észak-amerikai profi ligára, az MLS-re is. A földrészen a hét közben kupafordulót tartottak, a nyolcaddöntőben csapata, a Philadelphia Union a Minnesota United vendége volt, 3-3 után tizenegyesek következtek, Gazdag betalált ugyan, ám a Union 7-6-ra elbukta a párbajt. Ugyancsak a kupában a Sporting Kansas City a Houston Dynamo otthonában kapott ki 1-0-ra, Sallói Dániel a szünetben állt be. A hétvégi bajnokikon azonban eredményesebbek voltak a honfitársaink. A Philadelphia a Colorado Rapids vendégeként 2-1-re nyert, Gazdag Dániel végigjátszotta a meccset, a Kansas City pedig éppen a Minnesota Unitedet fogadta és lépte le 3-0-ra, Sallói Dániel az első gólnál gólpasszt adott, a másodikat ő szerezte, a csapatának ez volt az első győzelme ebben a bajnokságban.

Aztán eljött a vasárnap este, és újabb két magyar jelezte az igényét a légió hőse címre, ráadásul az öt európai top bajnokság egyikében, a Bundesligában. A dobogóért hajtó RB Leipzig hazai pályán sokáig 1-0-s vesztésre állt a Werder Bremen ellen, és nagyon úgy tűnt, elbukja ezt a fontos csatát. Nem bukta el, és ezt két magyarjának köszönhette – a harmadik, még csak lábadozik a súlyos sérülése után –, ugyanis egyenlített a 87. percben, majd a 96. percben belőtte a lipcseiek győztes gólját is! A klub két nagy riválisa, csapata, az Union Berlin és Sallai Roland-féle Freiburg egymás ellen játszott ebben a fordulóban, azon a meccsen az Union nyert szombaton 4-2-re , Schäfer András kezdőként a 63. percig játszott, a 32. percben állt be csereként. 

Fotó: AFP

Kalandos hetet zárt a görög élvonalban Gróf Dávid. A Levadiakosz magyar kapusa a hét elején a Lamia otthonában tizenegyest is védett, ám a hazai csapat a 93. percben kiegyenlített. A hazai játékosok a vendégek kapuja előtt kezdtek ünnepelni, ami Gróféknak nagyon nem nyerte el a tetszését. A játékosok összeszólalkoztak egymással, amikor a pályán termett a Lamia biztonsági főnöke, aki beszaladt a tizenhatos vonaláig, ahol torkon ragadta a magyar kapust, és fojtogatva a földre lökte. 

A dehir.hu portálnak nyilatkozva Gróf Dávid elárulta, nem tulajdonít nagy jelentőséget az esetnek, sokkal jobban fáj neki, hogy a csapata ezzel a döntetlennel kiesett az élvonalból. A bajnokság azonban még nem ért véget, a Levadiakosz a Pasz Janninát fogadta, és Gróffal a kapuban 3-3-ra végzett. A Panathinaikosz az Arisszal játszott rangadót hazai pályán, Kleinheisler László kezdett, és a 6. percben vezetést szerzett, amit a vendégek kiegyenlítettek, 1-1 lett a végeredmény, Kleinheislert a 83. percben cserélték le, a gólját ide kattintva nézheti meg. Az AEK vasárnap 4-0-ra verte a Voloszt, és végül ötpontos előnnyel hódította el a bajnoki serleget, Kleinheislerék ezüstérmesek lettek. Az athéni csapat öt év után lett bajnok, ez a 13. elsősége – a görög örökranglistán az Olympiakosz (47) és a Panathinaikosz (20) előzi meg. Az AEK a harmadik, az utolsó négy fordulót győzelem nélkül – csupán három pontot szerezve – végigjátszó Panathinaikosz a második fordulóban kezdi majd meg a Bajnokok Ligája selejtezőjét.

 

KOSZTA VOLT A MEGMENTŐ

A ciprusi bajnokság rájátszásában az Omonia Nicosia Lang Ádámmal a kezdőben 1-0-ra nyert a Pafosz stadionjában, a magyar védőt a 77. percben lecserélték. Az AEK Larnaca az APOEL vendégeként 2-1-es vereséget szenvedett, Gyurcsó Ádám végigjátszotta a mérkőzést, Nikolics Nemanja kispados volt. Az AEK a harmadik, az Omonia a hatodik helyen áll. Izraelben a Maccabi Bnei Raina már kiharcolta a bennmaradást az élvonalban, nem számított, hogy szombaton hazai pályán 4-0-ra kikapott a Hapoel Haifától. A bennmaradásban óriási szerepet játszott Koszta Márk, aki a Haifa ellen is végig a pályán volt: az utóbbi három hónapra szerződött a klubhoz, és nyolc gólt szerzett. A svájci Grasshoppers Bolla Bendegúzzal a fedélzeten 2-0-ra legyőzte a Luzernt, a szlovák élvonalban a Dunaszerdahely a Zilina otthonából hozta el a három pontot, Kalmár Zsolt és Szánthó Gergő nem volt a keretben, Veszelinov Dániel csereként állt be. 

Koszta Márk (19-es) hamar kulcsemberré vált  Fotó: Maccabi Bnei Raina

A holland AZ Alkmaar csütörtökön az eltiltott nélkül 2-1-re kikapott a West Ham United vendégeként az Európa-konferencialigában, vasárnap este viszont már bevethette a 19 éves magyar válogatott védőt. A csapat gond nélkül, 5-1-re nyert, mind az öt gólját az első félidőben szerezve, Kerkez Milos végigjátszotta a meccset és önbizalommal készülhet az angolok elleni csütörtöki visszavágóra. Végül essék szó a légió másodosztályban szereplő tagjairól. Múlt hétfőn a Millwall Londonban 4-3-ra kikapott a Blackburntől, Callum Styles az elsőtől az utolsó percig játszott, és ezzel a vereséggel eldőlt, hogy a csapata nem játszhat osztályozót a Premier League-ért. A belga Lommel a Standard Liege második csapatát 6-1-re kiütötte, Vancsa Zalán a 60. perctől lehetett aktív részese a sikernek. Az olasz Serie B-ben a Parma 1-0-ra nyert a Spezia otthonában, Balogh Botond a kispadon ragadt, a Pisa pedig a 85. percben vetette be Nagy Ádámot, és 1-1-et játszott Bresciában.

Borítókép: Szoboszlai Dominik gólja három pontot jelentett a Leipzignek (Fotó: Fotó: Jan Woitas/dpa Picture-Alliance via AFP)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.