A Dortmund nagy ajándékot kapott az RB Leipzigtől szombaton, és élt is vele. csapata a magyar középpályás góljával is győzte le 3-1-re Münchenben a Bayernt, aminek köszönhetően a dortmundiak egy fordulóval a vége előtt a tabella élére állhattak, ha vasárnap nyerni tudnak Augsburgban – és nyerni tudtak.
Szoboszlaiék ajándékát ragyogóan kihasználta a Dortmund
A német labdarúgó élvonalban, a Bundesligában az RB leipzig müncheni győzelme kinyitotta az ajtót a Dortmund előtt a tabella élére. Ehhez nyernie kellett Augsburgban, ami ha kissé nehezen, de végül összejött neki. A 3-0-s győzelemmel az első helyre ugrott a Dortmund, és ha a jövő héten az utolsó fordulóban legyőzi otthon a Mainzot, akkor övé lesz a bajnoki cím.
Nehezen indult: az első félidő 17 (!) kapura lövése, hat szöglete és hét szabadrúgása ellenére sem tudták megszerezni a vezetést a biztonságra törekvő – és mindössze egy kapura lövéssel próbálkozó – vendéglátóval szemben. A szünet előtt nem sokkal viszont emberelőnybe került az Augsburg, amikor Felix Uduokhait a 38. percben egyből piros lappal kiállította a játékvezető. Tíz ember ellen már jobban ment a Dortmundnak, s a második játékrész elején Emre Can révén kapufáig is jutott, majd az 59. percben egy jobb oldali beadás után – a védők hathatós segítségének is köszönhetően – Sébastien Haller már betalált.
A Dortmund a hátralévő fél órában is szállította a helyzeteket – igaz, ekkor elvétve már az Augsburgnak is voltak lehetőségei –, aminek eredményeként a 84. percben Haller idénybeli kilencedik gólját is megszerezte, egy kipattanót a kapuba pofozva. A hosszabbításban pedig még Julian Brandt is eredményes volt egy kijátszott akció végén. A Dortmund a 3-0-s idegenbeli sikerével nagy lépést tett afelé, hogy története során kilencedik alkalommal is megnyerje a német bajnokságot, hiszen az utolsó fordulóban a Mainzot fogadja, míg a Bayern München Kölnbe látogat.
Borítókép: Nagyon közel került a trónfosztáshoz a Dortmund (Fotó: AFP/Frank Hoermann)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezGólzáporos rajt, piros lapos zárás a Győr és a Vasas rangadóján + videó
Nem dőlt még el a feljutás, az utolsó fordulóra maradt a döntés.
A Falcót itthon nem lehet megállítani, sorrendben ötödször lett bajnok
A szombathelyi csapat Szolnokon nyerte meg a párharcot a remeklő Perl Zoltán vezérletével.
Nincs több kérdés, a Liverpool bemutatta az új vezetőedzőt
Hivatalos lett, amit már egy hónapja tudni lehetett.
Szoboszlai Dominik ezt üzente a távozó Kloppnak
A magyar középpályás egy idényen keresztül dolgozhatott együtt a német vezetőedzővel.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Halálos baleset történt a 4-es metrónál, berántotta egy férfi ruháit a mozgólépcső
Durva baleset történt az egyik forgalmas magyar határátkelő előtt, lezárták az autópályát
Óriási botrány a Next Top Model Hungaryben – Tomán Szabina páros lábbal szállt bele a műsor sztárjába: „Tényleg jól játszod a szereped…”
Tankokkal zúzták szét az ukrán védelmet Avgyijivkánál
Itt a vége? Még a képeket is törölte Sebestyén Balázs felesége
Bayer Zsolt felhívása + videó
Itt vannak a verőcei hajóbaleset után eltűntek fotói, őket keresi a rendőrség
Meghalt a legendás focista, a híres dupla nullás mez viselője
Óriási razzia volt a belvárosban, megvan kiket kaptak el
Az összes pénzét ellopják, ha felveszi a telefont, amikor erről a számról hívják
Ő a verőcei hajóbaleset egyik áldozata, gyászba borult az internet
Az oroszok elárulták, kit tekintenek ukrán elnöknek
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezGólzáporos rajt, piros lapos zárás a Győr és a Vasas rangadóján + videó
Nem dőlt még el a feljutás, az utolsó fordulóra maradt a döntés.
A Falcót itthon nem lehet megállítani, sorrendben ötödször lett bajnok
A szombathelyi csapat Szolnokon nyerte meg a párharcot a remeklő Perl Zoltán vezérletével.
Nincs több kérdés, a Liverpool bemutatta az új vezetőedzőt
Hivatalos lett, amit már egy hónapja tudni lehetett.
Szoboszlai Dominik ezt üzente a távozó Kloppnak
A magyar középpályás egy idényen keresztül dolgozhatott együtt a német vezetőedzővel.