Kiszáll a Mol a Fehérvár futballcsapata mellől, az okokról nem beszélnek

Nem hosszabbítja meg a Mol a szponzori szerződését a Fehérvár FC Kft.-vel – jelentette be ma a vállalat. A társaság 2010-ben kötött főszponzori szerződést a futballklubbal, 2018 júliusától pedig névadója is lett az csapatnak. A Mol tizenhárom éven át járult hozzá a fehérvári labdarúgó csapat sikereihez. Ám idén nem beszélhetünk sikerekről, hiszen a Mol Fehérvár éppen csak megúszta a kiesést az NB I-ből.

Magyar Nemzet
2023. 06. 02. 12:23
null
Fotó: Krisztian Horvath
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Mol közleménye leszögezi, a nemzeti bajnokság színvonalának javulása, illetve a magyar labdarúgásban körvonalazódó szervezeti változások miatt döntöttek úgy, hogy 2010-től szponzorként belépnek a magyar labdarúgó-bajnokságba. Az együttműködés nyomán a székesfehérvári klub a nemzeti bajnokság meghatározó csapatává vált és tisztességgel állt helyt az európai kupaporondon is. A futballklub ez idő alatt három bajnoki címet szerzett (2011, 2015, 2018), elhódította a Magyar Kupát (2019) kétszer lett Szuperkupa győztes (2011, 2012) és két alkalommal bejutott az Európa-liga csoportkörébe (2012, 2018). Emellett a klub több játékost adott a válogatottnak is.

MOL Fehérvár
A MOL Fehérvár idén éppen csak megúszta a kiesést az NB I-ben Forrás: Facebook/MOL Fehérvár

Arról már nem szól a közlemény, hogy a szép időknek már vége van. A csapat az NB I 2022/23-as szezonjában 33 mérkőzésen 8 győzelmet, 11 döntetlent és 14 vereséget könyvelhetett el, és 35 pontjával a tizedik helyen végzett a tabellán. A 11. helyen záró Budapest Honvéd a 33 pontjával kiesett, de ha a kispestiek az utolsó fordulóban nem kapnak ki a Puskás Akadémia vendégeként, hanem nyernek, akkor a Mol Fehérvár esett volna ki az élvonalból. A Mol Fehérvár a 2021/22-es bajnokságban a negyedik helyen végzett, de ez is csalódás volt Székesfehérváron, a kerete erőssége és az anyagi lehetőségei függvényében a dobogón „illett” volna végeznie. A Mol közleménye a szakítás okairól nem tesz említést.

A Mol diplomatikus közleményben köszönt el a Fehérvár csapatától

– Köszönjük az elmúlt tizenhárom évet! A magyar sport meghatározó támogatójaként kiemelkedően sikeres volt az együttműködésünk. A Fehérvár FC tulajdonosával elindított közös munka célja az volt, hogy itthon is létre hozzunk egy professzionális labdarúgó klubot, ahol tiszták a folyamatok, hosszú távon biztosítottak a feltételek és üzleti alapokon nyugszik a működés. Bízunk abban, hogy ez a váltás, az új impulzusok jó hatással lesznek az egyesületre, a városra és újra a sikeres pályára terelik a csapatot. Köszönjük a klub valamennyi játékosának, szakemberének és vezetőjének a közös munkát és az elmúlt éveket. 2010-óta a magyar labdarúgás nemzetközi mércével is nagyot lépett előre, és minden magyar büszke lehet az eredményekre – fogalmazott Pantl Péter, a Mol-csoport kommunikációs igazgatója az „elbocsátó üzenetben”.

A Mol évek óta elkötelezett támogatója a Magyar Labdarúgó-szövetségnek, a magyar válogatottnak és 2020 óta névadó szponzora a Magyar Kupának is. Emellett tevékenyen részt vesz a dunaszerdahelyi DAC, a Topolya FC és a Sepsi OSK támogatásban is.

Cser-Palkovics András: Gazdátlanság, hozzá nem értés

Ami a fehérváriak idei vesszőfutását illeti, Székesfehérvár polgármestere, Cser-Palkovics András is azok között van, akik kemény kritikát fogalmaztak meg a klubbal szemben a Vidi Facebook-oldalán.

„Tragikus. A mai meccset is látva állapítsuk meg, hogy minden idők valószínűleg legtöbb pénzéből, minden idők egyik leggyengébb csapata a mostani sajnos. Tankönyvet lehet majd írni arról, hogyan lehet 4-5 év alatt, egy Chelsea ellen jól játszó csapatot a kiesés közvetlen széléig zülleszteni. Kodro »büntetőjében« pedig minden benne volt erről a folyamatról. Az alapvető okok persze elég egyszerűek. A megfejtés: gazdátlanság, hozzá nem értés, valamint az elkötelezettség teljes hiánya” – írta a politikus  egyesület hivatalos Facebook-oldalán a szurkolói hozzászólások között,
amikor a nagy múltú klub a Mezőkövesd elleni 1-1-es döntetlen után kieső helyről várta az utolsó három fordulót.

A fehérvári klub honlapja arról számol be, a bajnokság végét követően háromhetes pihenőt kapott a csapat, majd a tervek szerint június 19-én, hétfőn folytatódik a munka Sóstón. Az első két nap vizsgálatok és felmérések várnak majd játékosainkra, a felkészülés közel hat héten keresztül zajlik majd a július végén rajtoló bajnoki idény előtt.

Borítókép: Fehérváron búcsút inthetnek a Molnak (Forrás: Facebook/Mol Fehérvár FC)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.