Vajon mi lehet a magyarázat a Ferencváros nem várt gyengeségére? – tette fel a kérdést az M4 Sport riportere Sztanyiszlav Csercseszovnak a feröeri KÍ Klaksvík elleni 3-0-s hazai vereség után. Az orosz edző magára vállalta a felelősséget. – Ez nem a játékosok hibája, az enyém, én nem készítettem fel őket rendesen – kezdte majd kijelentette, hogy nem fordult meg a fejében a lemondás gondolata. Csütörtökön délelőtt fél tizenegykor edzést vezényel a csapatának. Arra a kérdésre, hogy volt-e bármilyen előjele a mostani harmatos játéknak, Csercseszov így válaszolt. – Nem egyszerű a helyzetünk, sok új játékosunk van, de ez nem ok arra, hogy ilyen teljesítményt nyújtsunk – mondta az FTC edzője. Majd hangsúlyozta, nem másra, csakis magára dühös.
Csercseszov nem gondol a lemondásra a megalázó vereség után
A Ferencváros a feröeri Klaksvík elleni hazai pályán elszenvedett 3-0-s vereség után kiesett a Bajnokok Ligája-selejtezőjéből. A nem várt kudarc után az FTC edzője, Sztanyiszlav Csercseszov magára vállalta a felelősséget.
A sajtótájékoztatón is hasonló kérdéseket szegeztek az orosz mesternek, ott így fogalmazott.
– Ha nem sikerül a pályán tiszta fejjel kivitelezni, amit elképzeltünk, akkor megtörténik ilyen a sportban. Ez mindannyiunknak szörnyű este, aludnunk kell erre egyet, és utána hideg fejjel kielemezni a történteket. Ma egy álom véget ért, hiszen a Bajnokok Ligája-csoportkör lett volna a célunk. De tavaly is ért minket csalódás a BL-selejtezőben, aztán mégis az Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutottunk. Én most sem fogom feladni – szögezte le Sztanyiszlav Csercseszov, aki az évekkel ezelőtt Thomas Dolltól megszokott kifogást is elővette:
Hét új játékos érkezett, őket még nem volt idő beépíteni.
Borítókép: Csercseszov dühös önmagára (Fotó: Origo/Csudai Sándor)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezDzsudzsák kezezett, egy Eb-kerettag duplázott, VAR-dráma: kialakult az NB I dobogója + videó
A Puskás Akadémia szurkolói nem a saját csapatuk meccsén izgultak legjobban.
Így búcsúztatta a dortmundi Sárga Fal a legendát, Marco Reus elköszönt + videó
Tizenkét év után távozik a Dortmundtól, az utolsó hazai meccsén díszsorfalat álltak neki.
Elképesztő drámák a Bundesligában, Schäfer András ezt sosem felejti el
Hihetetlen körülmények között dőlt el, hogy az Union Berlin bennmarad-e az élvonalban.
Dárdai Pál marad Berlinben, elképesztő, meddig láncolja magához a Hertha
A magyar szakember hangsúlyozta, hogy a kék-fehér klub a családja.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Magyar Péter újra fenyegetőzött: káoszt és erőszakot akar
Csődöt jelentett, és az összes üzletét bezárja a magyarok egyik kedvenc ruhamárkája
Házasság első látásra: özönlenek a gratulációk Petra és Andris bejelentése miatt
A spanyolok már könyörögnek: valaki állítsa meg Magyarországot!
Lehetetlen teszt, ha megfejted, az emberek 1 százalékába tartozol
Lesz magyar mozdonygyár
Újabb orosz üzenet érkezett a Robert Fico elleni merénylet után
Férfi kézi MK: Veszprém–Szeged döntő a papírforma Tatabányán
Ennyi volt, huszonöt év után eltűnik Magyarországról a híres amerikai étteremlánc
Az összes pénzét ellopják, ha felveszi a telefont, amikor erről a számról hívják
Pressman végre hazament Amerikába, de még ott is csak a magyar kormány békepárti hozzállását kritizálta
Ez gyors volt: az Alkotmányvédelmi Hivatal elé került Szijjártó Péter és a 444 csörtéjének ügye
Címoldalról ajánljuk